A vállalkozásokat kérte fel a kamara a minősítésre
Mik ezek?
XA vállalkozók visszajelzése alapján másodszor készítette el a hatósági gyakorlatot minősítő felmérését a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara.
– Általános érvényű megállapítás, hogy összességében javult a hatósági munka megítélése. A vállalkozókkal kapcsolatban álló legtöbb hatóság minden szempont szerint jobb mutatókat ért el mint tavaly. Az egyetlen kivételt a szinte minden kérdéskörben rontó munkaügyi felügyelet jelenti – összegezte a felmérés eredményét dr. Síkfői Tamás kamarai titkár.
A kamarai kérdőív rákérdezett az egyes hatóságoknál zajló szakmai munkára, az emberi tényezőre, a segítőkészségre, de arra is, hogy jogorvoslat esetén tartanak-e retorziótól a vállalkozások. Míg a legjobban teljesítő munkaügyi központ szinte minden kategóriában 3–4-es osztályzatokat kapott, a munkaügyi felügyelet értékelése 1–2 között mozog, néha még az egyes szintet sem éri el.
A vállalkozások a velük kapcsolatban álló legfontosabb négy hatóság közé gyakran választották az APEH-ot, ami szintén javított a szervezet megítélésén. Dr. Síkfői Tamás szerint ez főként az ügyfélszolgálati munka javulásának, a segítő tanácsadó szemlélet terjedésének köszönhető.
A munkaügyi felügyelet szereplésére visszatérve a kamarai titkár szerint a vállalkozói reakciók egyértelműek a hatóság által gyakran alkalmazott „razzia”, „kommandó” kifejezésekre. Egy-egy ellenőrzés vagy vizsgálat során a kirótt szankciók, de főként azok következménye nincs arányban a mulasztással. A kamarához számos jelzés érkezett, hogy adott esetben félmilliárdos pályázati forrástól esett el egy vállalkozás, amelynek egy alkalmazottja egy délután elfelejtett kicsekkolni.
A felmérés általános megállapítása a vállalkozások részéről, hogy a hatósági gyakorlat jogi szabályozását bonyolultnak, hiányosnak, sokszor a jogkövető vállalkozások érdekeivel ellentétesnek látják.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Szalagavatók | napi menü | Traffipax | Felvételi 2012 | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Való Világ 5 | Olcsó receptek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Biczó Bence | Bódis József | Csizi Péter | Hárs József | Hoppál Péter | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Rátgéber László | Szekó József | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Gesztenyés desszertek
A gesztenye az egyik téli kedvencünk. A pürét otthon készíteni kissé macerás, de szerencsére készen is megvehetjük, hogy csudás desszert készüljön belőle!









