Nem fizetett a megrendelő, leszedték a kaput a vállalkozók
Mik ezek?
XSzűcs László, az ügyben érintett baranyai vállalkozó elmondta: négy turisztikai építmény építőmesteri munkáit végezte el az év elején a Dráva-projekt keretében, ezért 44 millió forintot kellett volna kapnia, de a fővállalkozó csak 22 milliót utalt át. Többször felszólította a cég tulajdonosát a tartozás rendezésére, aki erre nem volt hajlandó. Ezért bírósághoz fordult, ám az eljárás évekig tarthat, vállalkozását pedig a teljes ellehetetlenülés fenyegeti - közölte.
A Vállakozások Érdekvédelmi Szövetsége által mozgósított építési magánzók elmondták: a túraállomások építésével megbízott szegedi fővállalkozó irodájának és házának bontásába kezdenek jövő héten, hogy az anyagot eladva pénzükhöz jussanak. A demonstrálók az irodánál csütörtökön csak azért nem kezdtek bontani, mert a cég előzetes felszólításuk ellenére nem ürítette ki az épületet. A nagykaput leemelve bejutottak az irodába, az ügyvezetőt azonban nem találták, így a háza előtt folytatták a demonstrációt.
Mint arról korábban beszámoltunk, Szűcs László – hogy követelésének érvényt szerezzen – már többször nekilátott a baranyai pihenőhelyek bontásának, aminek rendre a rendőrök vetettek véget. A nyáron Pécsett fél pályás útlezárással tiltakozott az építőiparban egyre elhatalmasodó, több tízezer vállalkozót csődbe taszító körbetartozások ellen.
Miután a fő és alvállakozó hónapok óta nem tudnak megállapodni, az érdekvédelmi szövetség vállalta a közvetítő szerepet: a békés megegyezésre való törekvésük azonban eddig nem járt sikerrel.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 12 hozzászólás érkezett-
12. gazvan 2008. szeptember 26. 07:11
Re 8:
Nem terheli, jellemzi. -
11. öreg 2008. szeptember 26. 05:59
A hazai jogrend a nemfizető görényt védi. Mire a bírósági procedúra véget ér, a vagyon már rég kimentve, ügyes ügyvédek segedelmével.
Megértem a bontók indulatát. Minden ilyen nemfizető megrendelő nevét nyilvánosságra kell hozni, s bojkottálni. Pusztuljanak. -
10. Iquitos 2008. szeptember 25. 19:53
Csak hogy mindenki tudja: hazánkban egy építkezésen dolgozó kőműves, aki egymásra rakja a téglákat átlagban a hetedik, az utolsó vállalkozást képviseli a sorban. A legnagyobb gazember "nyeri" el a projektet, akinek semmilyen szakiparos háttere nincs, csak jó kapcsolatokat ápol korrupt disznó politikusokkal. Ő megfelelő kenőpénzért alvállalkozóknak továbbadja a munkát, akik szintén kenőpénzért újabb alvállalkozóknak adják le a munkáz. A módszer eredmény az, hogy a téglát rakó kőművesnek csak minimálbér jut, s az építési költségek irreálisan magasakká válnak. Így megy ez a "tolvajok országában".
-
9. z 2008. szeptember 25. 17:14
Mi a bánatnak kell a Dráva-menti építkezést egy szegedi senkiházira bízni? Ő kente meg legjobban a döntéshozókat? Nincs a dél-dunántúlon építóipari kapacitás?
Nagyon szurkolok a bontást végző kárvallottaknak, de attól félek, hogy a végén ténylegesen ők maradnak alul! A szegedi maffiózó közben majd él és virul, hiszen a jog (és a töketlen jogalkotók) teljes mértékben őt támogatják! -
8. Siklósi. 2008. szeptember 25. 15:18
Tisztelt GAZVAN:S turaálamások ki vannak adva üzemeltetésre,az hogy mekkora a gaz az nem az épittetőt terheli!!!!!!
-
7. gazvan 2008. szeptember 25. 14:45
Mellesleg a Szűcs úr által elkészített túraállomásokat méteres gaz veszi körül....
-
6. laca 2008. szeptember 25. 13:50
Azért a városvezetésnek is igaza lehet néha....
-
5. babsz 2008. szeptember 25. 12:57
Azt pedig még hozzátenném, hogy a városvezetés közölte ezzel a családtagommal, ha őket kifizetik, akkor a többi ilyen esetet is ki kell fizetniük...
-
4. babsz 2008. szeptember 25. 12:53
Kiss Zsombornak! Ez valóban így volt, az egyik családtagomnak pedig fel kellett számolnia a cégét, mert nem fizettek az Expo után. Egy jól menő vállalkozása volt, hatalmas szaktudással rendelkező alkalmazottakkal, de most ő lett alkalmazott, nehogy a család éhenhaljon. Az Expoval is ezt kéne tenni, úgysem jó semmire.
-
3. Kiss Zsombor 2008. szeptember 25. 12:43
Egyetértek a bontókkal. Azzal a kis kiegészítéssel, hogy a bontás megindítása előtt beterelném a megrendelőket, és csak utána rombolnám le az épületet.
Ha jól emlékszem az Expo megépítésébe 'belehalt1 egy alvállalkozó. Mármint öngyilkos lett, pontosan azért, mert nem fizették ki. Javítson ki valaki, ha tévednék.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!









