Sokan tartanak az urántól
Mik ezek?
XÚjra sokat hallunk a pécsi uránbánya tervezett újranyitásáról, habár biztos, hogy 2016 előtt nem nyit meg. Ám ma is sok pécsi lakos és környezetvédő figyeli aggódva az eseményeket. Félelmük oka, hogy szerintük szennyeződhet az ivóvízbázis, s hogy megnövekedhet a térségben a sugárzás miatt a rákos megbetegedések száma. A bányanyitást tervező Wildhorse-nál hangoztatták, ők a régitől eltérő, sokkal kevésbé veszélyes technológiát fognak alkalmazni. Nem lesz a mélyben emberi részvételű kitermelés, s az uránércet tartalmazó köveket is zárt rendszerben juttatják a dúsítóüzembe.
A kormány által 1996-ban megrendelt, 2008-ban záruló, 11 ezer volt uránbányász egészségügyi nyomon követését vizsgáló program tapasztalatai kimondták: a bányászok az országos átlag felett betegedtek meg tüdőrákban, s másoknál jóval korábban haltak meg a betegségben. A régiós foglalkozás-egészségügyi központ főorvosaként dr. Ruzsa Csaba is részt vett a kutatásban. Elmondta, egyértelműen volt összefüggés a bányászat és a daganatos megbetegedések között, bizonyítani a légzőszervi rákos betegségeket lehetett, de sokan kaptak gyomor- vagy bőrrákot is.
A kezdeti időszakban, 1974 előtt dolgozók jártak a legrosszabbul, aztán megkezdődött a bánya kiszellőztetése, így javultak a föld alatt dolgozók életesélyei, igaz, nőtt az ízületi megbetegedésekben szenvedők száma. Ruzsa Csaba hangsúlyozta: a legnagyobb veszélyben azok voltak, akik a föld alatt dolgoztak a kitermelésben, így ha ebben változás lesz, a veszély is jelentősen csökkenhet.
Főként a közel állók
HABÁR A régitől egészen eltérő bányászati technológiát ígér Pécsre a Wildhorse, nem lehet kárhoztatni azokat, akik most félelmeiknek adnak hangot. A bányaüzem „szomorú” öröksége még elevenen él a baranyaiakban: az 1956-ban megnyitott, negyven évig üzemelő pécsi uránbányában dolgozók közül sokan veszítették életüket tüdőrák és más daganatos megbetegedés miatt. Szakemberek szerint a pécsi urán nem túl erős koncentrációjú, szinte csak az érccel közvetlenül kapcsolatba kerülők „félhetnek” a sugárzástól.
Alkalmasságot kizáró ok
DR. RUZSA CSABA szerint a vizsgálat tapasztalatai az üzemorvosokat is segíthetik, a majdani jelentkezők közül azokat javasolhatják a munkára, akiknél a rákos megbetegedések kialakulásának kockázata alacsony. Genetikai vizsgálatokat is végeztek ugyanis, s így jó eséllyel meg lehet mondani valakiről, mekkora eséllyel alakulhat ki nála sugárterhelés miatt daganatos betegség. A bányászok egy része ugyanis már 1-2 év alatt megbetegedett, míg mások később sem lettek rákosok.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 45 hozzászólás érkezett-
45. Objektívan 2012. július 21. 09:28
http://www.sopianae.eu/content/cikk/szoparbaj_uran_no_uran.htm, meg az egész weboldalt ajánlom.
-
44. Pink Floyd 2012. július 15. 13:32
Kiegészítés: 1 az a 100 és 400 Bq-es aktivitás, amit az előző hozzászólásomban írtam természetesen literenkénti aktivitás.
2 Az a 1 Bq/ liter rádium aktivitás amit írtam, az már a törvényesen kibocsátható tisztított vízre vonatkozik.
A zagytérben lévő vízben 10-20 Bq rádium van literenként.
A Margitszigeti artézikutak vizének aktivitása literenként 7 Bq. És ezt ivóvízként lehet inni. -
43. Pink Floyd 2012. július 15. 13:10
Ivóvíznél dettó ez a helyzet! Hasonlítsuk csak össze a bányavíz radioaktivitását a gyógyfürdők és ásványvizekével!
"Ajánlott olvasmány": Várhegyi András A környezeti sugárzás anomáliái (a 47. oldaltól van szó a szennyezett ipari vizek maximális Urán, radon, rádium koncentrációjáról)
Ez alapján Uránból (70.old) a pórusvíz urántartalma 10-20 mg/l.
Egy gramm urán aktivitása: 3,4-szer tíz a mínusz hetediken Curie. Ez egyenlő 12,6 Bq-lel grammonként.
Magyarul a pórusvíz legfeljebb 0,25 Bq uránt tartalmazhat. Ehhez jön durván 1 Bq rádium, és radon.
Namármost a Rudas-fürdő, Juventus-forrás... vizeit már évszázadok óta isszák a helyiek ivóvízként. (A juventus ásványvizet is a forrásból nyerik.) Ezek radioaktivitása 100 Bq és 400 Bq között ingadozik!
Hoppá! Szóval ezért mellőzik a számokat, adatokat a bulvárújságok! -
42. Pink Floyd 2012. július 15. 13:00
Felfonz, épp erről van szó! Nem az a lényeg, hogy van-e urán az ivóvízben, hanem az, hogy MENNYI. Nem az a lényeg, hogy lehet-e mérni a radont Kővágószőlősön; hanem azt, hogy hány Bq/köbméter az aktivitáskoncentráció!
Javaslom, hogy nézz végig pár a HVG, Napi.hu meg a többi bulvárlap on-line cikkjeit a pécsi uránbányászatról, Kővágószőlősi radonról, meg a fenyegetett ivóvízről!
Előbb-utóbb észre fogsz venni valamit. A cikkekben van valami, ami mindig hiányzik: A SZÁMOK. Ez azért kínos, mert mérőszám és mértékegység nélkül nem lehet összehasonlítani az adatokat.
A hvg, meg a többi bulvárlap ontja a cikkeket a kővágószőlősi radonról, és a temérdek rákos megbetegedésről. Arról sohasem ír, hogy mekkora radon-koncentrációkat lehet mérni abban a faluban. És hogy mekkora a háttérsugárzás.
A Rákregiszter alapján Mátraderecskén az országos átlag ALATT van a rákos megbetegedések aránya. Mátraderecskén NAGYOBB radon-koncentrációkat lehet méri, mint kővágószőlősön!!! Egy csomó publikációt le lehet ingyen tölteni ebben a témában.
Hogy a fenébe is van ez? Az egyik faluban állítólag hullanak az emberek az uránbányászat okozta többletdózistól, máshol pedig -a magasabb háttérsugárzás, és magasabb beltéri radonkoncentráció dacára- alacsonyabb a rák és a tüdőrák aránya, mint az országos átlag.
-
41. felfonz 2012. július 12. 10:09
Pink Floyd, te egy tündér vagy, és nagyon okos.
Igen, elhiszem, hogy iszom uránt. Ahogy szinte minden más, természetben előforduló, vízben oldható anyagot.
Még ciánt is.
Mondjuk nekem nem mindegy, mennyire tömény az oldat, mekkora a mennyiség, mennyire rendszeres a fogyasztás.
Elhiszem, neked mindegy.
Nekem is, hogy te mit iszol. -
40. Pink Floyd 2012. július 11. 15:47
re Főlökött:
Szóval láttál már macskát, mely 8 órán keresztül aktív sugárzásnak volt kitéve. (gondolom radioaktívat akartál írni, nem aktívat)
Nagy ügy! Én meg már több mint 25 éve folyamatosan radioaktív sugárzást bocsátok ki. Főleg gamma sugarakat, mert a béta még elnyelődik a szervezetemben.
Csernobilba visszatelepülők: Nem nehéz aktuális dózisteljesítmény adatokat keresni a neten! Fent vannak a lezárt zónában mért adatok is.
Hasonlítsd össze mondjuk Guarapari standján mért adatokkal! Meg fogsz lepődni.
Esetleg kiszámolhatod, hány napig kell a hasadat süttetni Guarapari tengerpartján ahhoz, hogy annyi gamma-dózist szedjél össze amennyi a Csernobilba visszatelepültek kapnak 1 év alatt. -
39. Főlökött 2012. július 11. 14:58
Üdvözlöm a jelenlévőket.
Sok sok mindent olvastam, tapasztaltam a témában. Láttam olyan macskát, mely 8 órán keresztül aktív sugárzásnak volt kitéve. 1 héten belül kihullott a szőre teljesen. Vélelmezem, ez mindent elmond.
Annó nagy pénzekért-összefogással létrehozták Pécsett az Uránbányászatot. Irdatlan pénzért megszüntették-felszámolták és a mai napig is igyekeznek utóhatásait MÉRSÉKELNI ! Nem megszüntetni, mérsékelni !
Kell nekünk ismét ilyet a nyakunkba venni ? Hatásai a jövő nemzedékre beláthatatlanok. Tapasztalható, hogy az eddigi is mit ártott. Biztosíték a biztonságunkra pedig semmi.
- Mi történne a mosó vízzel, amivel kimossák az ércet ? Az hol helyezik el, mivel nem piskóta a felezési idő sem, és az urán tartalom sem, ami benne marad.
Nehogy-már úgy járjunk mint Románia, a ciános fertőzéssel - és - az "csak" cián volt és nem urán ! Ott-onnan történt kártalanítás ? - Elárulom a mai napig nem ! Pereskedés, az van.......
Egy professzor sírva fakadt, amikor hallotta, hogy Csernobil környékére vissza akarnak költöztetni embereket, pedig az 86-ban volt. Annyit mondott, ez öngyilkosság azoknak akik oda mennek, ha küldik őket, akkor pedig gyilkosság, a küldők részéről. No comment.....
Sok nagyon-okos pénzt látva, bólint-bólogat és mehet is a termelés véleményük szerint, csak dőljön a pénz számukra. Naiv tudatlanok. Minimális befektetéssel és természetesen offsor céggel a háttérben mit várnak ? Ébredjünk már fel........
- Ha pedig kitermelés is lesz, akkor meddő is lesz. Az is szép lesz, mikoris az előzőeknél dombokat, majdnem hegyeket hoztak létre.
Az ott lévők sugárzó arccal integetnek, még mindig.
Pellérdi elágazótól - Szigetvár felé, kb. vízműig bezáróan, érdemes lenne egy sugárzásmérés végrehajtása, de vélelmezem az eredményt 80 évre titkosítanák, mint sok minden mással is azt teszik. Ez dívik manapság. Azért az se feledjük, hogy a 90-es években még lakhatatlannak minősítették, ezen területet, de a papír mindent elbír és vélelmezik kihal azon nemzedék, akik bizonyítanák, hogy öngyilkosság lenne ott építkezni, ott lakni az utódokkal.
Tisztelettel. -
38. Pink Floyd 2012. július 11. 13:14
Most olvastam a bama.hu korábbi cikkét. Ez alapján nem is akarják használni a vizes-oxigénes-karbonátos kioldást, hanem az ércet is fel akarják hozni a felszínre. Akkor viszont nem fenyegeti a felszín alatti vizet akkora veszély; viszont drágább és energiaigényesebb a kitermelés...
Nem hiszem, hogy lesz itt bánya! Túl kicsi az érc urántartalma itt Pécsen. Még ha néha fel is megy az urán ára, akkor sem marad sokáig kifizetődő itt a bányászat.
Az nem szabad elfelejteni, hogy a foszfát és a (különösen a magyar) szén is nagyon sok uránt tartalmaz. Ha foszfát műtrágyagyártás melléktermékeként hasznosítanánk az uránt, akkor az sokkal olcsóbb lenne, mint amennyiért itt Pécsen lehetne bányászni. Ezekkel Pécs nem tud versenyezni. A pécsi uránnál egyébként már a tengerből kinyert urán sem sokkal drágább.
-
37. Pink Floyd 2012. július 11. 12:45
re Felfonz:
Pár dologban nagyon félreértettél.
A már feloldott urán (egész pontosan itt már uranil-karbonát ionok) attól nem fog kicsapódni az oldatból, mert lecsökken a vízben oldott oxigén koncentrációja. Az akkor fog kicsapódni, ha visszaredukáljuk valami olcsó redukálószerrel. Tehát nem vonjuk ki a felszívott vízből a benne oldott O2-őt, már csak azért sem, mert az már a mélyben rég elreagált.
Mi lesz a bányában maradó oldattal?
Miután úgy döntenek, hogy bezárják a bányát, gondolom átöblítik vízzel (mostmár anélkül, hogy oxigéngázt nyeletnének el a vízben); és utána valamilyen redukálószert nyomnak a föld alá. Akkor az urán kicsapódik, nem oldódik már fel többé vízben, így nem szennyezi el a talajvizet.
Ha ezt a lépést nem végzik el rendesen, VAGY a kitermelés során túl nagy nyomáson nyomják bele az oxigénes-karbonátos-vizet; akkor bizony baj lehet belőle! (Azt hiszem a cseheknél volt is ilyen.)
Alapjában véve ez az in-situ leaching nem rossz módszer (nem kell hozzá sok ember, tőke, nagyon kevés energia kell, nincs tájseb, meddő...) de azért megvannak a veszélyei. Ott érdemes ilyennel próbálkozni, ahol nincs közelben lakott terület, nincs a közelben ivóvízbázis (Kazahsztán, Ausztrália).
Írtad, hogy nem iszol szívesen urános vizet. Hát akkor bajban vagy, mert minden vízben van valamennyi urán. Tengerben, óceánban, Balatonban, ásványvizekben (ebben néha elég sok), gyógyfürdők vizében (nagyon sok). Én ma a nagy meleg miatt durván 25 milligrammnyi uranil iont ihattam meg. (És még nincs 1 óra sem.) -
36. felfonz 2012. július 11. 09:23
Pink Floyd!
Tehát nem savval oldják az uránt, hanem vízzel.
Nem nyugodtam meg teljesen.
Kérdésem:
Hogyan biztosítják, hogy az a bizonyos oldat maradék nélkül feljöjjön a felszínre, és ne keveredjen a felszín alatti vizekkel, amit később megiszunk?
Jó, azt értem, hogy ha az oxigéntartalom csökken akkor a NAGY RÉSZE kiválik. Azt is értem, hogy a felszívott vízből az oxigént kivonjuk.
Kérdés:
Mi lesz a lent maradó oldattal?
A mélyben természetes úton csökken-e és milyen ütemben, milyen mértékben a víz oxigén tartalma?
Mert én a magam részéről nem csak savat nem akarok inni, hanem uránnal dúsított vizet sem.
Nem biztos, hogy a vízben oldás sokat javít a helyzeten. A savat viszonylag könnyű észrevenni a vízben, a víz viszont a vízben szinte észrevehetetlen.
Hiszen a különbség csak annyi, hogy az egyikben van egy kis urán is. Meg esetleg más oldott anyagok, nehézfémek.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
napi menü | traffipax | Ladik | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | olcsó receptek | Ingatlantanácsok
Róluk írtunk legtöbbet
Beck Zoltán | Bódis József | Csizi Péter | Hargitai János | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Lovasi András | Matyi Dezső | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Németh Zsolt | Páva Zsolt | Polics József | Rátgéber László | Szekó József | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
Csak az merjen ítélve és kutatva végig emlékezni a múltján, aki már úgy teheti, mintha kívülálló második személyről volna szó. Kaffka Margit-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!





