Szinte minden drágább lesz - Ön miről mond le 2012-ben?
Mik ezek?
XMinden háztartást, minden embert érint az általános forgalmi adókulcs 25-ről 27 százalékra történt emelése. A rezsikiadások, az élelmiszerárak, az utazási költségek emelkedése mellett számos egyéb termék és szolgáltatás ára is nő.
A drágulás az alapvető élelmiszerek körében is érzékelhető lesz
Az áfa-emelés miatt drágulnak az üzemanyagok: 6, illetve 7 forinttal kerül többe a 95-ös benzin és a gázolaj a számítások szerint. A benzin átlagára január 1-jétől így 406-408 forintra, a gázolajé pedig mintegy 427 forintra nő (a megfelelő vezetési stílussal ugyanakkor litereket spórolhatunk). A busz-és vonatjegyek, bérletek szintén 1,6 százalékkal drágultak.
Ugyancsak a közlekedéshez kapcsolódóan vasárnaptól emelkedtek az autópályák úthasználati díjai, és megszűnt a (D1-díjkategóriájú) személyautókra érvényes négynapos e-matrica. A D1 kategóriában a havi úthasználati díj 4780, az éves tarifa 42980 forint. A hetijegy valójában tíznapos lesz, ára pedig 2975 forint. (Novemberben írtunk arról az elképzelésről, miszerint akár még a főutak is fizetősek lehetnek.)
Minden háztartást érint a villamos energia drágulása, ami az áfa-kulcs változás hatását is figyelembe véve szolgáltatónként 0,6–4,2 százalék között emelkedik.
-------------------------------------------------------------------------
Olvass el cikkgyűjteményünket a pécsi adóemelésekről!
-------------------------------------------------------------------------
Drágul az élet. Ön miről mond le 2012-ben? Szavazzon a középső hasábban!
-------------------------------------------------------------------------
A földgáz esetében az egyes díjak 2,6 százalékos mértékben növekednek, ami az áfa-módosítással mintegy 4,2 százalékos drágulást jelent. A távhőszolgáltatás árai ugyancsak hasonló mértékben emelkednek.
Drágábban levelezhetünk az újévben: az elsőbbségi küldemények díja 13 százalékkal, 115 forintról 130 forintra nő. Ez a díj 2011. január elsején 9,52 százalékkal drágult. A levelezőlap és képes levelezőlap díja változatlan maradt, az egyéb levelek díja 120-ról 140 forintra, elsőségiként feladva pedig 160 forintról 180 forintra nő. A kézhez kézbesített hivatalos iratok alaptarifája 370 forintról 390 forintra emelkedik, az egyéb hivatalos iratoké pedig 300-ról 315 forintra.
Áfaszámvarázs
Bár az általános forgalmi adó 25-ről 27 százalékra emelkedik, ez a kereskedelmi gyakorlatban – elvileg – csak 1,6 százalékos drágulást jelent. A 2 százalékpontos emelés ugyanis azt a kulcsot változtatja, amellyel a nettó árat kell szorozni, a boltokban viszont már a bruttó árakkal találkozunk.
Így például a 100 forintos termék áfa nélküli ára tavaly 80 forint volt, január 1-jétől ezt az értéket kell 1,25 helyett 1,27-tel szorozni, így pedig 101,6 forintot kapunk (1,6 százalékos drágulás). Van azonban egy egyszerűbb számolás is, ami azt mutatja, hogy minden elköltött 127 forintunkból 27 az államra száll vissza adó formájában.
Kattintson a képre, hogy megtudja, mi mennyivel drágul
A kereskedők is
Piaci elemzők szerint a kereskedők az általános forgalmi adó emelkedését, illetve az év közben keletkező – egyebek között a magas euróárfolyam miatti drágább import okozta – pluszkiadásokat egyszerre igyekeznek majd beépíteni a termékek árába. Így – egyes vélemények szerint – az áfaemelés miatt indokolt 1,6 százalékos fogyasztói áremelés helyett átlagosan minimum 5 százalékos drágulás várható.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség szerint az adóemelések már az év kezdetétől áremelésre kényszerítik a beszállítókat és a kereskedőket. Kérdés azonban, hogy az üzletek lenyelik-e, és ha igen, meddig, mely termékeknél az áfaemelést.
Chips, íz, erotika
A minőségi, magas gyümölcstartalmú lekvárok kivételével a kormány kiterjesztette a népegészségügyi termékadó hatályát a gyümölcsízekre is. Az új típusú energiaitalok is sarcot kapnak: a koffein- és taurintartalom együttes jelenléte esetén a termék akkor is adókötelessé vált, ha ezen összetevők közül bármelyik meghaladja a határértéket.
Adókötelessé váltak azok a sütőipari termékek, amikben 100 grammonként 2 grammnál több só van, illetve azok a sós élelmiszerek is, amelyek extrudálással készülnek. Januártól 25 százalékos adót vetettek ki a pornográf tartalmakra és 3 százalékos adót a filmvetítésre és -terjesztésre a telefonos, erotikus szolgáltatásokra is.
Továbbgyűrűzik
Becslések szerint egy átlagos háztartásra havi 8–12 ezer forint pluszterhet rónak az újévi áremelések. Gazdasági elemzők szerint az alapvető kiadások drágulása a kereskedelem és a gazdaság minden területére továbbgyűrűzik. Egyes vélemények szerint az energia- és a szállítási költségek emelkedése már februárban éreztetheti hatását az élelmiszerek és az alapvető fogyasztási cikkek áraiban is, ami további terheket róhat a háztartásokra.
Idén félévkor jelentős mértékben emelkedik a dohánytermékek jövedéki adója – egy doboz cigaretta ára akár 100 forinttal nőhet –, ami újabb teherként jön számos háztartásra.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
Szavazás eredmény
Drágul az élet. Ön miről mond le 2012-ben?
- A dohányzásról, alkoholról. 10.37%
- Kevesebb benzint veszek, nem használom az autópályát. 31.54%
- Édességről, luxus élelmiszerek. 37.84%
- Semmiről. 20.28%
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 25 hozzászólás érkezett-
25. morder 2012. január 4. 09:04
Ez kellet a népnek, bár nem tudom ki volt az a 2/3-ad aki ezekre szavazott mert mindenki tagadja.( bár tudom ezért az áfa emelésért+317-es euró-ért is a Gyurcsány a hibás)
-
24. mizolaca 2012. január 3. 17:11
23.ha úgy érzed menni kell akkor siess mert ha ki rúgnak bennünket az EU-ból még vízumot sem adnak majd azt lehet ismét diszidálniym5tdt
-
23. Vergilius 2012. január 3. 16:54
Ha a főnököm is hajlandó lenne rá, lemondanék az adófizetésről. Rohadjon meg mindegyik k*csög... :S
Tényleg el kell menni ebből az országból? nincs más megoldás? -
22. stallmajszter 2012. január 3. 14:58
A szájbalökött qrva édesanyját az elmúlt húsz év önjelölt népboldogító seggfej kormányainak. Egyébként örülök, hogy vannak, akik elégedetten kezdhetik az új évet. Ajánlom szíves figyelmébe minden érdeklődőnek a Kuruc.info cikkét,miszerint "Húszmilliós jutalmakat vittek haza az állami cégvezetők". Ott ugyebár nincs megszorítás...
-
21. raklap 2012. január 3. 14:37
Az adófizetésről kellene kollektíven lemondani
-
20. Hun1956 2012. január 3. 14:37
Hiányzik egy szavazási opció! Én szívesen lemondok a FIDESZRŐl és az MSZP-ről. Jobb lesz mindenkinek...
-
19. Vágási_Rambó 2012. január 3. 11:17
Memória!
Ne aggódj a narancslé is drágább lesz, hála nagyszerű vezíred: "nem kell más csak nagyarányú adócsökkentés" politikájának!
Igyad, hátha egyszer te is befosol tőle!
Agyament fülkeforradalmár...(barom) -
18. Patacsi 2012. január 3. 11:08
Most szembesültem vele, hogy a fiezetésem 9ezer ft-al kevesebb lesz. Közben meg minden drágul.
Vajon az utolsó forintjiból mit fog venni az ember, talán egy golyót valakinek, vagy esetleg kenyeret? :)
Sebaj, sz@r az élet, de legalább rövid! -
17. chainsawkiller 2012. január 3. 10:49
Azt, hogy pina, írta már valaki?
-
16. Hősöktere 2012. január 3. 10:19
Kedves Trafóház!
Nem a munkakeresési támogatást írtam, ha figyeltél. Szoc szféra alatt a megélhetési gyerekgyártást és a hozzá kapcsolódó pénzszórást értettem. Sajnálom, hogy félreértetted.
De attól, amikor a Baltika utcai postán panaszkodik az öt gyerekes soha nem dolgozó, hogy csak 85 erzet kapott, mert a családi pótlékot nem kapta meg a gyerek lógása miatt, attól kinyílt a zsebemben a bicska. A suliban kaja és tanszer ingyen jár, meg persze a bérlet is. Na ezeket nem szeretném fizetni...
Arról hasonló a véleményem, hogy ne azokon spóroljunk, akik rendesen dolgoztak, dolgoznának, csak most nem tudnak.
A kormányról: szívem szerint a mostainak közül senkire. Egyik sem jobb sajnos, mint a másik.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!









