Távhőáremelés: harminc százalék?
Mik ezek?
XEgybehangzóan és erőteljesen tiltakozik az új energiatörvény tervezete ellen a Biomassza Erőművek Egyesülése, illetve a kapcsolt termelést folytató – azaz villamosenergiát- és hőt párhuzamosan előállító – erőműveket tömörítő Magyar Kapcsolt Energia Társaság. Mint ismeretes, Lázár János, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője januárban nyújtotta be módosító javaslatát.
A tervezet szerint az állam a jövőben jóval kevesebbet fizetne azért az energiáért, amit kormányrendeletben szabályozott ár alapján, garanciával vesz át az erőművektől. Az árat idén 25, majd később további 35 százalékkal csökkentenék. A javaslat előírja továbbá, hogy a jövőben nyolc centiméternél vastagabb fát nem lehet felhasználni a biomassza-termelésben. A szakma szerint az első intézkedés a kapcsolt energiatermelőket és a megújuló energia termelőket egyaránt ellehetetleníti.
A tervek szerint nyolc centiméternél vastagabb farönköket a jövőben nem lehetne felhasználni a biomasszakazánokban. Ez jelenleg nem előírás (fotó: Laufer László)
A tervezett változások mindkét fronton érintik a biomassza alapon és kapcsolt technológiával is termelő pécsi erőművet. A Pannon Hőerőmű Zrt. vezetésétől kapott információk szerint a jogszabály elfogadása szélső esetben a pécsi biomassza-program végét is jelentheti. A fák méretkorlátozása azt eredményezi, hogy a város hőfelhasználásának egyharmadát-egynegyedét biztosító biomasszakazán tüzelőanyag-igényét nem tudják megteremteni. Ezzel párhuzamosan az államilag garantált átvételi támogatás ilyen ütemű csökkentése veszteségessé teszi a tevékenységet, ami alapján felmerülhet a biomasszablokk leállítása is.
Az erőművet is érdekeltségei sorában tudó PANNONPOWER 2008 végén kötött 22 évre szóló ellátási szerződést a pécsi távfűtést biztosító PÉTÁV Kft.-vel. Mint a szakemberek mondják, az új jogszabályi keretek felvetik a tüzelőanyagváltás szükségességét is. Mivel viszont egyetlen alternatív lehetőségként a földgáz jöhet szóba, amelynek ára – adott hőmennyiségre vetítve – legalább duplája a biomasszáénak, a váltás mértéktartó becslések szerint is minimum 30 százalékos távhőáremelést generálhat Pécsett. Más magyar városokban az 50 százalékot sem tartják kizártnak.
Ezen túlmenően a változás nem csak a most megkezdett 24 milliárdos szalmatüzelésű pécsi biomassza-fejlesztést kérdőjelezi meg, de a biomasszaszektor képviselőinek jelzése szerint 800-900 munkahelyet is veszélybe sodor a régióban.
Az országosan is nagy vitát kavaró felvetés központi témaként kerülhet napirendre a kormánypárt tegnap kezdődött siófoki frakcióülésén. Megkeresésünkre Páva Zsolt, pécsi polgármester úgy fogalmazott, nem lenne szerencsés, ha ilyen drasztikus következményeket hozna a jogszabályváltozás. A fórumon a várost négy parlamenti képviselő – köztük két alpolgármester – is képviseli, ezért bízik benne, hogy az egyeztetés kedvező fejleményeket hoz.
Hasonlóan vélekedett Csizi Péter alpolgármester is, aki szerint nem csak a frakcióülésen, hanem a jogszabály parlamenti vitája során is közeledhetnek még az álláspontok. Mint hangsúlyozta, Pécs vezetése eddig sem támogatta, és a jövőben sem támogatja a drasztikus áremeléseket.
Lapunk információja szerint a frakcióülés után a törvényjavaslat részletes vitája február 14–17. között zajlik majd a parlamentben. A módosító indítványokat 21. és 23. között hallgatják meg, míg a zárószavazásra február 28-án vagy március 3-án kerülhet sor. Bencsik János, energetikai ügyekben illetékes államtitkár a jövő hétre ígért időpontot a témában érintett erőművek képviselői számára.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 84 hozzászólás érkezett-
84. cudarlive 2011. február 11. 08:03
Volt egyetemista
Az, hogy hazánk ilyen helyzetben van nem csak a legutóbbi kormányzat bűne hanem a módszerváltás óta tartó folyamatos, országot elkótyavetyélő bizonyos réteg sara.Bizony már nagyon unja mindenki azt, hogy most megszorítunk de egyszer majd meglátjátok jobb lesz az a bizonyos réteg meg csak lubickol.Ha szerinted ez így helyes és még van mit húzni a nadrágszíjodon az a Te dolgod de ne oszd az észt hogy miként mit kéne tenni másnak. -
83. véleménypécs 2011. február 11. 08:01
gázfűtéses lakásban lakom. Dec-jan.ban az egyik szobában 19 fok, a másikban 23 fok volt nálunk, de az előszoba-fürdő-konyhában csak 12 ! Takarékosságból. Na ez kerül 26 ezer Ft-ba. Tehát a lakás téli fűtése az úgynevezett szobahőmérsékletre, ami 24 fok, télen havi ÖTVENEZER forintba kerülne, majdnem egy havi minimálbérbe. Ezt se lehet bírni!
-
82. napbarnitott 2011. február 11. 07:25
Volt Egyetemista Te még az átkosban végezted az egyetemet biztos!? Sokban igazatok van Fömérnökkel eggyütt. De amit Denisnek üzensz az ökör beszéd ne haragudj. Miért van joga a kormánynak úgy dolgozni mintha Kuwaitban élnénk az embereknek meg Etióp életformát hoz létre döntéseivel. Nem hallottál közös teherviselésről a családodban? Na valami olyanra gondolt Denis és a több millió dolgozó is. Személyes példamutatás náluk arról szól hogy havi 400ezerrel visz többet haza,elhelyezik a család tagjaikat jólfizető szóvivői stb.fal állásba akkor miért is ne lenne az embereknek joguk a felháborodásra. Nekünk nincs magánhadseregünk mint a császárnak aki előre megszervezte családja és önmaga védelmét a várható reakciók ellen de a nép csak tűrjön mindig szerinted. Ha már a munkával rendelkező ember is eladósodik a nyomorúlt fizetéseik miatt akkor elkezdődik a cirkusz hidd el és jogos is lessz.
-
81. tamas.samat 2011. február 10. 22:47
Pontosan ha a haza szarban van akkor nem kell az ilyen kis fasz lázárnak 600000 Ft-ért bérelt Audi-val közlekednie, amibe mellesleg lézerblokkoló van ami ha jól tudom a pór népnek tilos...
De hát ő megteheti.... -
80. Denis34 2011. február 10. 22:17
Értelmezni is tudsz,vagy csak olvasni????:-)))
aAmint látom csak olvasni.....
Sajnálom,hogy nem jutott el az agyadig a mondandóm:-S
Egyébként meg bocs,hogy igy dőzsőlők,hogy olcsó diginetem van.
Ellenben mentségemre legyen mondva ugymond,hogy szét dolgozom az agyam,amit te lehet azt se tudod mi fán terem.És nem egy cseszett irodába lógatom a lában barátocskám!
S még alkoholt se fogyasztók,és buliba se járok,moziban se voltam évek óta..és nem veszek márkás cuccokat.
Nem járok nyaralni se-s nincs luxuskocsim..csak egy szutyok suzukim(jah,miért nem adom el akkor ugye???)
Jaaaa..hogy akkor a kerekesszékes édesanyám sehova se tudnám vinni??...,jah,gondolom te inkább eladnád a kocsit ugye???)
Számitógépem egy 2004.es modell..vagyis lassan 7 éves...a háza 9éves...monitor is 7 éves ..nem lcd...
Nincs luxus mobilom,se laptopom...se videokamerám...
Nos,bocs hogy eme luxust,hogy internetem van megengedem magamnak.
-
79. Volt egyetemista 2011. február 10. 22:14
Egyébként egy szóval sem mondtam, hogy nincs jogod felháborodni, mert természetesen van. A lehetséges áremelésen, és ezen a Lázár nevű bájgúnáron egyaránt. Csakhogy ezzel nem jutsz előre. Ha meg tüntetni kezdesz, ahelyett, hogy a számláidat vagy épp a törlesztőrészleted befizetnéd, előbb-utóbb ki leszel lakoltatva lakásodból... Rövidesen kemény megszorítások lesznek. És ezzel együtt remélem, hogy szétszakad szépen a kádári szociális háló. Így a saját érdekedben sem tehetsz mást, mint hogy dolgozol, lemondasz bizonyos dolgokról, és spórolsz. A gyerekedet meg szigorúbban fogod, és taníttatod, hogy egyszer több fizetése lehessen, mint neked, és ne kelljen ilyen napi problémákkal foglalkoznia, mint neked.
-
78. Volt egyetemista 2011. február 10. 22:07
Te figyelj, Denis! Ha nem tudsz cipőt venni a gyermekednek, miért nem mondod le az internetet? (Jó, tudom, ez indiszkrét kérdés volt.)
-
77. Denis34 2011. február 10. 21:39
75. Volt egyetemista
És ha 3-4 év mulva is jó esetben csak itt tartunk,VAGY még nagyobb szarban,AKKOR MIT FOGSZ ÍRNI???
Akkor már jogunk lesz felháborodni?
Mert szerintem ez az út a gödör legmélyére vezet és nem kifelé a gödörből:-S
Szerintem teljesen más vonalon kellett volna elindulni.
Ugy,ahogy én és még sok más család is teszi,igy kell-ene!!!! tenni az országnak is..
De itt az alap mindig meg marad,hogy a lázár féle élőskődőknek mindig havi 600 ezeres audi jár...
Mintha én a csóró létembe,naponta dözsölnék,a gyereknek meg nem veszek cipőt,bár már lefoszlott a lábáról..
ahelyett,hogy reálisan sáfárkodnék a pénzemmel...
Na ezt a realizált gazdaság politikát hiányolom.
Elviselném a megszoritást,ha látnám,hogy valóban megszoritás ,nem pedig mirajjtunk népnyúzás,odafent meg dőzsőlés..
Ezért rühellem az gyurcsányt meg az orbánt mint a sz.rt!
Mindketten hazug élőskődő hitvány senkiházik! -
76. Denis34 2011. február 10. 21:31
Kis versben köszönném meg népünk fülkeforradalmi vezérének,azt a sok szépet és jót,melyel kis családomat és ismeröseimet,polgártársaimat segitette!
Ime,szavaljátok drága barátaim,had zúgjon népünk büszke vezetőjének hazafias füleiben!
Köszönjük néked Orbán Viktor
Kiért a hálánk tiszta lángja ég
Reád ha nézünk,büszke az arcunk
Virágot hintünk amerre mész.
Fogadjuk Néked Orbán Viktor
Utadra lépünk,Te vezess tovább!
Tavaszra nyíló gyermeki nótánk
elébed hajlik,mint virágos ág! -
75. Volt egyetemista 2011. február 10. 21:24
Amúgy Főmérnöknek igaza van. Szarban van a haza, és az elkövetkezendő 2-3 év iszonyatosan kemény lesz. Természetesen lehet zúgolódni a történtek miatt, csak épp nincs értelme. A jelenlegi helyzet - akárhonnan is nézzük - nem más, mint az előző kormányzatok szomorú öröksége. Különösen pikáns amúgy, hogy az egyik hozzászóló épp azt az embert idézgeti, nagy bőszen, (és feltehetőleg mély tisztelettel), akinek ezt a kalap kakit köszönhetjük...
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!









