Válságban is építkeznek
Mik ezek?
XHárom éve hirdette meg azt a lakásépítési pályázatot Pécs, melynek célja olyan jó minőségű új lakások építése, amelyeket a piaci árnál alacsonyabb áron értékesíthetnek az arra leginkább rászorulóknak. A pályázaton kiválasztott cég ingyen városi telkekért cserébe vállalta, hogy 200 ezer forint/négyzetméter áron adja majd a kulcsrakész lakásokat.
Kattintson a képre a nagyobb méretért!
A jelentkezők közül Pécs Népjóléti Bizottsága választja majd ki azokat, akik megvásárolhatják a Kertváros szélén felépülő, jellemzően 50-60 négyzetméteres lakásokat, foglalta össze az induló program lényegét Csizi Péter pécsi alpolgármester.
---------------------------------------------------------------------
Ön vásárolna-e a kedvezményes új lakásokból? Szavazzon a középső hasábban!
---------------------------------------------------------------------
Ő, és Kővári János parlamenti és városházi képviselő is részt vesz ma a 352 lakásosra tervezett lakópark-komplexum alapkőletételi ünnepségén. Felvettük, soha nem látott válságban van az építőipar, ezért kudarcra lehet ítélve a program, Csizi szerint viszont annál inkább elkel most a segítség a rászorulóknak, elsősorban az első lakáshoz még nem jutott fiataloknak. Ők így 2-3 millióval is olcsóbban juthatnak új lakáshoz a környéken. Egyelőre 15 lakás épül meg, a többi csak akkor, ütemesen, ha javul a helyzet. Csizi Péter reményei szerint ebben e program is segíthet.
Az elmúlt tíz évben a legnagyobb Pécsett a Fellbach-lakópark volt, ahol ugyan 500 felettire tervezték a lakások számát, de csak 260 épült meg, s száz ezekből ma is üresen áll. Ezt követte a Magnum lakópark, itt 170 lakás épült meg.
Tovább zuhanó árak
Dr. Horváth Csaba igazságügyi ingatlanszakértő elmondta, azt remélték, hogy az idei évben végre elindulhat felfelé az ingatlanpiac, de sajnos csak tovább csúsztak a lejtőn, és a folytatás sem ígér túl sok jót. A lakásárak tovább zuhantak, s ez a jövő év elején is folytatódhat, miközben a tavalyihoz képest is csökkent a lakásépítések száma. Holott az már 2010-ben is kritikus szinten volt. Úgy látja viszont, hogy a lakásárak kb. tíz évvel ezelőtti bummja nem volt reális, nem állt összhangban a magyar jövedelmi viszonyokkal.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
Szavazás eredmény
Ön vásárolna-e a kedvezményes új lakásokból?
- Igen, megtakarításból vagy akár hitelből is belevágnék. 9.53%
- Inkább vennék használt lakást olcsóbban, amit magamnak újíthatok fel 11.91%
- Nem hiszem, az ilyen lehetőségek a kiváltságosoknak jutnak 28.58%
- Nem tervezek vásárlást - örülök, ha a számlákat fizetni tudom 50%
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 2 hozzászólás érkezett-
2. frequency 2011. november 8. 09:22
Én szívesen vennék egyet a kedvezményes lakások közül a szokásos "eljárás" keretén belül.Itt arra gondolok hogy felvennék egy jó kis devizahitelt nem sok időre csak olyan 80évre havi kb.100.000-s törlesztőrészlettel csak hogy emelkedjen is egy kicsit és ne tudjam miből kifizetni.Nem baj.Majd az ükunokáim is fizetni fogják mert Magyarországon ez így működik. :))))
Szerintetek ki fogja megvenni a lakásokat?Nem a becsületesen dolgozó emberek akiknek nincs pénzük mert nem lopnak és a jelenlegi lakásukra is győzik kifizetni a 70évre kiszámolt törlesztőrészletet és esetleg még gyereket is nevelnek mellette. -
1. napbarnitott 2011. november 5. 08:33
Nem kéne először értékesíteni a már meglévő de üresen lévő lakásokat? Vagy már megvannak a csókosok akik olcsón juthatnak ismét lakáshoz?!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!









