Wildhorse: gáz a szénből
Mik ezek?
XA terveiről szóló információt, illetőleg a Baranyát érintő projekt ütemtervét központi honlapján hozta nyilvánosságra a napokban az ausztrál energetikai cég. A megyében öt éve megjelent társaság az elmúlt esztendőkben számos kutatófúrást végzett. Míg a Mecsek nyugati körzetében lezajlott urános kutatások a telepek elhelyezkedésének, sűrűségének, illetőleg az esetleges kitermelés gazdaságosságának vizsgálatára irányultak, a Kelet-Mecsekben a széntermelés lehetőségeit vizsgálta a világviszonylatban ismert cég.
Az ausztrál cég a Mecsek nyugati körzetében több helyen is végzett kutatófúrásokat az elmúlt évek során (fotó: Löffler péter)
A közzétett ütemterv szerint az elkövetkező időszak feladatait az engedélyeztetés, a finanszírozás, illetőleg a majdani értékesítés előkészítése adja. A termelés indításának időpontját 2014 végére, 2015 elejére tervezik.
Dunántúli Napló megkeresésére a cég arról tájékoztatott, hogy most szénkutató fúrások kivitelezését végzik. Az ellenőrző fúrások kivitelezésének befejezésénél tartanak Komló, Pécs és Mecseknádasd környékén. További szénkutató fúrások tervezését végzik majd Mecseknádasdtól északra azért, hogy kiderüljön: alkalmas-e a szén föld alatti elgázosításra avagy sem.
A Wildhorse csak akkor folyamodik bányászati engedélyért, ha már tanulmányok igazolták, hogy a szén teljes mértékben, környezetbarát módon és gazdaságosan kitermelhető.
A cég tájékoztatása szerint az elgázosított szenet erőművi hasznosításra szánják, erre vonatkozóan több irányban is kezdtek tárgyalásokat. A UCG-t Zöld Szén technológiaként, a legbiztonságosabb és legkörnyezetkímélőbb szénbányászati technológiaként tartják számon.
Teljes nyitottság
A már a csaknem öt esztendővel korábban indított uránkutatási projekt leírásában a Wildhorse kihangsúlyozta: a cég számára fontos, hogy a vállalkozás társadalmi egyetértésben, a területileg érintett települések lakóinak támogatásával, de legalábbis elutasítása nélkül indulhasson el.
Ezt a célt szolgálja, hogy már a kutatási program is a nyilvánosság bevonásával, az érintettek tájékoztatásával zajlott, zajlik. Hasonló nyitottság jellemzi a széngáz-kitermelés előkészítésére irányuló kutatómunkálatokat is a Wildhorse részéről.
Döntés az uránról
Előrehaladott állapotban van a Wildhorse uránkutatási programja is. A cég kutatási tevékenysége a már ismert érctelepek részletes vizsgálatára, illetőleg új lelőhelyek felkutatására is irányult. Utóbbi keretében például kiváló minőségű uránércet találtak Dinnyeberki térségében.
Ami a tervezett kitermelést illeti – ennek elindításáról később hoz döntést a cég –, a Wildhorse nem a klasszikus mélyműveléses bányászatban gondolkodik, hanem felmerült az érctartalom föld alatti lúgos vagy vizes technológiával történő kinyerése és felszínre hozatala.
Újabb érdeklődő
A Wildhorse után egy újabb ausztrál társaság kezdhet szénkitermelésbe nem hagyományos technológiával Magyarországon. Az ausztrál ECSI azt közölte, hogy a cég részéről folyamatban van a Magyarországon hét kutatási engedélyt – ebből három baranyait – birtokló magyar Synclean Resources Kft. részvényeire vonatkozó opció megszerzése az anyavállalat Synclean Energytől.
Az érdeklődés mögött egyrészt a szenes energiahordozók térnyerése állhat, de sokat lendít az is, hogy a magyar kormány előnyben részesíti a hazai szénre alapuló energiatermelést is.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 21 hozzászólás érkezett-
21. krtekova 2012. február 5. 18:02
Darthon1. köszönöm, ahol vágták, ott nincs szén, és a régi tárót láthatták, ami a mészégetőkhöz vezetett, akkor megnyugodtam. Láthatták még az Antal-táró fölszakadását is. Ha megnyílik a mészkőbánya, szívesen látlak ott. Érdekes lesz, ha már a nyitóárkon túl lesznek. Az 1000 ppm az 1 kg/tonna, az számított jó eredménynek, 95% fölött volt a kihozataluk, príma szakemberek voltak az ÉDÜ-sök. A természetes ércben 0,72% az U235, a paksi töltethez ha jól emlékszem 3,6%-ra kell dúsítani. Egyébként pedig minden bányászati technológiának vannak sajátosságai, amelyek hatásai tanulmányozhatók, nincs ebben ördöngő.
-
20. Darthon1 2012. február 5. 14:26
17. Loxodonta az Urán bánya fénykorában az ÉDÜ (Ércdúsító Üzem) végezte az urán kinyerését a kőzetből. Egy tonna urántartalmú kőzetből 10 deka urán kinyerése már jó eredmény volt. Viszont ehhez nagyon sok meddő kőzetet is ki kellett termelni. A mechanikai törés után savazással marták szét a követ. Mindez nagyon környezet szennyező művelet amelynek eredményeképpen ma a Tortyogói vízbázis, amely Pécs ivóvízbázisa, fokozatosan elszennyeződik. Az uránt hazai viszonyok mellett kb. 50%-ig tisztították meg, ami egy kilogramm un. sárga porban 50 deka uránt jelent. Ezt szállították ki a Szovjetunióba, ahol a további tisztítást végezték, ami nagyon nagy energia igényű eljárás. Tehát az urán kibányászása önmagában nem nyereséges és környezet szennyező.
" a Wildhorse nem a klasszikus mélyműveléses bányászatban gondolkodik, hanem felmerült az érctartalom föld alatti lúgos vagy vizes technológiával történő kinyerése és felszínre hozatala." A fenti eljárást nem ismerem, de nem valami bizalomgerjesztően hangzik. Ahogy a Verespataki aranybánya ciánszennyezése során kiderült egy cég simán fel tud szívódni, ha balhé van. Na ezért vannak fenntartásaim velük szemben.
14. krtekova nemrég ott vágták az erdőt a barátomék és a beomlott vágatok egészen jól kivehetők voltak a felszínen. Valóban külterületen volt. De Pécs-bányatelepen nem. Ott nagyon sok bányakáros épület van. Ha a sok egymás feletti széntelepet mind elégetik a mélyben, annak biztos lesz felszíni kihatása. -
19. Goldman Armand 2012. február 5. 10:30
16.
Az előbb említett urán ára 1982 és 2006 között 45 USD/kg alatt volt, tehát valószínűleg racionális intézkedés volt bezárni a mecseki bányákat.
-
18. Goldman Armand 2012. február 5. 10:15
16.
"Ha jól tudom az urán nemhogy aranyárban van, hanem annál jóval magasabb a piaci ára."
Kolléga, butaságokat beszélsz.
A bányászott urán 238 ára (a helyszínen) nominál 110 USD-ba kerül/kg.
Az arany ára tegnap előtt pénteken 1730 USD/uncia, azaz 61022 USD/kg volt.
PS.
E heti adat, hogy 150 USD/kg alatt nem érdemes uránbányát nyitni. -
17. Loxodonta 2012. február 5. 09:27
Arról nem is beszélve, hogy a paksi atomerőmű éves fűtőanyag szükséglete 42 tonna és jelenleg azt is vesszük valahonnan, valószínűleg az oroszoktól.
Nekünk nem érné meg a fűtőanyagot előállítani? Gondolom, hogy az igényelt mennyiség nem 42 tonna urán, hanem a fűtésre előkészített állapotban van szükség ekkora mennyiségre. -
16. Loxodonta 2012. február 5. 09:23
Régi motoros és Darthon1!
Szinte biztos, hogy szakmai szemmel jól látjátok a helyzetet, jómagam még amatőr sem vagyok a kérdés megítélésében. De ha az ausztráloknak megérné kitermelni a szenet és az uránt is, és vállalják a bányakár költségeit is (épp a napokban olvastam, hogy Dinnyeberkinél nagyobb mennyiségű uránt találtak) akkor nekünk miért nem éri meg, akár úgy is, hogy a kitermelt mennyiség egy részét világpiaci áron eladjuk? Ha jól tudom az urán nemhogy aranyárban van, hanem annál jóval magasabb a piaci ára. -
15. régi.motoros 2012. február 5. 08:46
Egy-két dolgot én is szeretnék mondani! Magyarországon a bányászat fejlődése az 1960-as évektől 1980-ig, nem jöhetett volna létre, ha az akkori Szovjet (Orosz) hatalom nem diktálja. Miért is? Nézzük! Mecseki fekete szén: Előfordulása: a föld tektonikai mozgása következtében, a mecseki széntelepek feldarabolódtak, összetörtek. Ennek következtében a bányászata, körülményes, gépi művelésre alkalmatlan. Marad az embert próbáló kézi művelés. Szén minőség: Kokszolható, magas fűtőértékű, de vasgyártásra szinte alkalmatlan, mert nagyon magas a kén tartalma.Marad az energetikai felhasználás, ami viszont az akkori energia árak mellett gazdaságtalan volt. Urán. Ezt is az oroszok miatt kellett bányászni, mert valóban jó minőségű az itt található érc, de ugyanakkor az előfordulási helye, nagyon kicsi, csak lencsékben fordul elő. Ennek egyenes következménye a drága bányászata. A rendszerváltással meg is szűnt. Sorolhatnám a magyarországi bányákat, hogy melyik milyen gondokkal küzdött. Még egy példa: Dunántúli barnaszén és bauxit bányászat. Az egész középhegység bauxit és barnaszén telepei karsztvíz alatt vannak. A bányászatuk emiatt nehéz, drága, és környezet romboló. A bauxit is az orosznak kellett. Mivel a bauxit telepek kísérője a barna szén, egyértelmű, hogy először ezt bányásztuk ki.Sajnos, nekünk nincs normálisan bányászható ásványi vagyonunk, ezért kénytelenek voltunk és vagyunk idegen befektetőknek eladni, a véleményem szerint nem is olyan nagy és könnyen bányászható készleteinket eladni.
-
14. krtekova 2012. február 5. 08:12
Darthon1, Nagymányokon külterületen volt a bánya, az aknák beomlott száján (max. pár 10 m2)kívül hol és milyen felszínsüllyedésről tudsz? Egyébként a fellazulás sem biztos, hogy kiér a felszínre a természetes felboltozódás, az üreg "öntömedékelése" miatt. A 30° pedig erős túlzás, még laza, pergő homokban sem annyi. Becsüljük a dupláját, és még így is óvatosak voltunk.
-
13. picnic 2012. február 4. 20:15
Re 8. szvoboda!
"A bánya nem azért zárt be hajdanán, mert a gonosz nyugat azt akarta, hanem mert az akkori világpiaci energiaárak mellett többe került a fenntartása, mint amennyi bevételt termelt."
De azt is vedd figyelembe,hogy 1990-94 között az akkori kormány nem engedélyezte a szén termelői árának emelését!
Sőt,az állami támogatást is az 1990-es szinten befagyasztotta!
Ami csak részben volt jogos,mert a fürdővízzel együtt a gyereket is kiborította.
A mélyművelési kitermelés helyett ami vitán felül is gazdaságtalan volt,a kűlszíni kitermelést meg kellett volna tartani!
Amit Darthon írt, abban igaza van!
-
12. Darthon1 2012. február 4. 19:35
11. morder ha egy mélyben lévő helyről kiveszek valamit, akkor kb 30 fokos felfelé szélesedő kúp alakú lazulási zóna jön létre. Lehet, hogy évtizedek múlva, de jelentkezik a felszíni deformáció, amit a jog bányakárnak nevez. Ott ahol állékony a kőzet, például az urán bánya nagy sürüségű homok köveinél is jelentkezik ez, csak később, amikor az erózió miatt a fejtések fedő kőzetei megroppannak. Ha nagy mélységben folyik a kitermelés érthetően később jelentkezik ez a lazulás, de jelentkezni fog. Lásd Pécsbányatelep, Istvánakna, Vasas bányaüzem, Nagymányoki mélyművelésű bányák feletti részek. A felszíni vizek eltűnése viszont majdnem azonnal bekövetkezik.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!









