15 év után jelentkezett a taxis gyilkosa
Mik ezek?
XNem kizárt, hogy tizenöt évvel az akta megnyitását követően lezárhatnak a nyomozók egy mindeddig megoldatlan gyilkossági ügyet.
A hatóság szerdai közlése szerint önként jelentkezett a rendőrségen a pécsi B. Róbert azzal, hogy mindent elmond, és minden kérdésre válaszol az 1995-ben Pécsett történt taxisgyilkossággal kapcsolatban. Kihallgatása délelőtt tíz órától kezdődően több mint öt órán át tartott, erről konkrétumokat – azaz, hogy mit mondott a harminchét éves férfi – nem közölt a rendőrség, így azt sem, őrizetbe vették-e a gyanúsítottat.
Információink szerint ez nem történt meg. A gyanúsított védője mellett igazságügyi pszichológus is jelent volt a meghallgatásnál. A rendőrség tájékoztatása szerint először csak a gyanúsított beszélt, majd az őt kihallgató nyomozó tett fel kérdéseket. Ezek a gyilkosság olyan körülményeire utaltak, amelyekre a válaszokat kizárólag – néhány, az ügyet jól ismerő nyomozón kívül – csak a tettes tudhatja. Az eljárás további részében az eddig begyűjtött adatokat és a kihallgatás eredményét vetik össze. A nyomozást különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés megalapozott gyanúja miatt tovább folytatja a rendőrség.
Amint az ismert, 1995. december elsején brutálisan végeztek egy taxissal Pécs határában: a fiatal nőt tizenkét késszúrással sebesítették meg. Még élt, amikor járó motorú kocsijától néhány méterre rátalált egy házaspár. Kórházba vitték, ám mire odaértek, a taxisnő meghalt. A gyilkosság óriási közfelháborodást váltott ki, a fiatal, mohácsi születésű nő pécsi temetése valóságos taxistüntetéssé alakult.
Az ügyészség tavaly júliusban erősítette meg azt az értesülésünket, hogy jelentkezett egy új szemtanú, akinek vallomása alapján újra elrendelték a nyomozást. Információink szerint nem kizárt, hogy az akkor tanúként jelentkező és a most vallomást tett férfi ugyanaz a személy.
A gyilkosság után már 1995-ben is nagy erőkkel indult el a nyomozás. Erről akkor annyit lehetett tudni, hogy az áldozat kocsijába utolsóként egy huszonöt év körüli fiatalember – feltehetően a tettes – szállt be a Konzum Áruház előtt, aki több címre is elvitette magát a városban a gyilkosságot megelőzően. Nemcsak a tettes kiléte, de az indíték is ismeretlen maradt, nem rablótámadásról lehetett szó, ugyanis a taxis értékeit, köztük a tárcáját és az ékszereit nem vitte magával gyilkos.
Meg nem erősített információink szerint B. Róbert nem adott egyértelmű magyarázatot a gyilkosság indítékáról az őt kihallgatóknak.
Az első értesülések szerint a tavaly tavasszal jelentkezett új tanú vallomása vezetett az elkövetőhöz, majd kiderült, hogy a vélt tettes saját magát adta fel. (Erre a lehetőségre tavaly a bama.hu cikkének egyik hozzászólója is utalt - a hozzászólásokat itt olvashatja!)
Akár életfogytiglant is kaphat büntetésként
Az emberölés minősített esetei, így az előre megfontolt szándékkal, vagy különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságok soha nem évülnek el, ezekben az ügyekben akár fél évszázad eltelte után is perbe foghatják a vélt tettest. A taxisgyilkosság ügyében különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés gyanúja miatt zajlik az eljárás. A tettest húsz évre, legsúlyosabb esetben pedig akár életfogytig tartó szabadságvesztésre is ítélheti a bíróság. Enyhítő körülményként vehetik figyelembe a gyilkosság óta eltelt időt, valamint – amennyiben valóban az igazi tettes jelentkezett – a részletekre is kiterjedő beismerő vallomást, illetve a megbánást.
Közfelháborodást váltott ki a gyilkosság
1995. december elsején brutálisan végeztek egy taxissal Pécs határában: a fiatal nőt tizenkét késszúrással sebesítették meg. Még élt, amikor járó motorú kocsijától néhány méterre rátalált egy házaspár. Kórházba vitték, ám mire odaértek, a taxisnő meghalt.
A gyilkosság óriási közfelháborodást váltott ki, a mohácsi születésű nő pécsi temetése valóságos taxistüntetéssé változott. A gyilkos azóta sem került rendőrkézre, de tavaly júniusban újra nyomozás indult az ügyben.
A nyomozást a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt.
Évtizedek múltán is nyomozhatnak a rendőrök
Azok a bűncselekmények, amelyeknek az elkövetőit a törvény életfogytig tartó szabadságvesztéssel fenyegeti, húsz év elteltét követően évülnek el. A büntethetőségi határidő azonban a legtöbb esetben csak elméleti eshetőség. Ugyanis ha a hatóságok időközben mondjuk házkutatást tartanak a vélt tettes lakásán, vagy kihallgatják a gyanúsítottat, az elévülési időszak félbeszakad.
Ugyanakkor vannak olyan bűncselekmények, amelyek soha nem évülnek el. Ilyenek az emberölések minősített esetei, az előre megfontolt szándékkal, vagy különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságok, ezekben az ügyekben akár fél évszázad eltelte után is perbe foghatják a vélt tettest.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 4 hozzászólás érkezett-
4. bernus26 2011. január 27. 14:21
telefonlehallgatás engedélyezett ilyen esetben, egyértelműen még '95-ben kellett volna megtenni.
-
3. bertife 2011. január 27. 10:36
Ha ő lenne az elkövető,akkor csak-csak őrizetbe vették volna!
Más híradásokban már tényként közlik,hogy szabadon engedték!! -
2. háegyenegyalmát 2011. január 27. 04:11
"a mohácsi születésű nő" - biztos?
-
1. BrigiFőnöke 2011. január 26. 21:29
Tudom, megint megfogtam a lényeget, de:
VideokameráRA hogyan lehet rögzíteni? Apró betűkkel ráírták a vallomást alkoholos filccel?
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!









