Buszbotrány: gyanúsítottként hallgatták ki a vezérigazgatót
Mik ezek?
X– Vallomást fogok tenni, de előtte szeretnénk átolvasni azt a vaskos, több száz oldalas szakértői és nyomozati anyagot, amely alapján a gyanúsítást megtette a rendőrség – közölte Keczer László.
A PK Zrt. vezérigazgatóját a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint megalapozottan gyanúsítja a nyomozóhatóság 1,2 milliárd forintos hűtlen kezeléssel (különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelésért öttől tíz évig terjedő szabadságvesztést szabhat ki a bíróság) a pécsi buszbotrány kirobbanása után indult eljárásban.
Keczer László szerint egy hét múlva kaphatják kézhez a hatóságtól a másolatokat. Kérdésünkre, hogy gyanúsítotti vallomástételéig, vagy ha vádemelési javaslattal zárja le az ügyet személyét illetően a rendőrség, és fordul az ügyészséghez, lemond-e posztjáról, hisz a gyanúsítás feltehetően a cég ügyeinek sem tesz jót, nemmel felelt. Épp azért nincs erre oka, mert úgy véli, hogy sokak érdeke – akik ezért mindent meg is mozgathatnak –, hogy ők Pécsett ne legyenek sikeresek.
Kifejtette, egyedülálló kezdeményezésük, és céljaik, tehát hogy részben privatizálnak egy közlekedési társaságot, és a rendelkezésre álló forrásokból mintaszerűen és gazdaságosan működő céget építenek fel, sokak érdekeit sérti. Már csak amiatt sem futamodnak meg a feladat elől, mert mélyen hisznek abban, hogy szakmailag helyesen cselekednek, és mert a PK Zrt. ötszáz fős kollektívája is megérdemli, hogy stabil, kiszámítható társaságnál dolgozhassanak.
A lapunk által kirobbantott buszeladási botrány ügyében tavaly júniusban dr. Páva Zsolt, Pécs polgármesterének feljelentése nyomán indult nyomozás
Elismerte, hogy a gyanúsítás hátrányosan érintheti a céget is bizonyos helyzetekben, de szerinte legalább ilyen helyzetet eredményezett, hogy a PK Zrt. tulajdonosai (a Pécs Holding Zrt., így közvetve Pécs Városa, illetve a Mecsekbusz Kft.) nyár óta nem zárták le a tárgyalásokat.
Szerettük volna megkérdezni tegnap dr. Páva Zsoltot, Pécs polgármesterét, és Nagy Csabát, a tárgyalásokat vezető alpolgármestert arról, hogy kezdeményezték-e június óta bármikor, illetve tegnap a vezérigazgató menesztését, de nem tudtunk velük beszélni. Jahn Péterrel, a Mecsekbusz Kft. ügyvezetőjével sikerült, ő azonban a nyomozás lezárultáig nem nyilatkozik.
Részükről akár ma aláírnák az új buszok vásárlását
Korszerű, magyar gyártású buszokat szeretnénk hozni Pécsre, ki is választottuk a közelmúltban a forgalmazót, amellyel szeretnénk aláírni a szerződést, és mára sikerült biztosítani a finanszírozási hátteret is – szögezte le Keczer László. Ehhez egy dologra van csak szükség, a tulajdonosok kézfogására, a tárgyalások lezárására.
Azt nem tudta biztosan megítélni, hogy az ő meggyanúsítása miként érintheti a tervezett ügyletet, de bízott abban, hogy az üzlet előkészítése oly alapos volt, hogy továbbra is zöld a lámpa minden szereplőnél. Lépniük is kellene, hisz 5-6 hónap kell az Ikarusok lecserélésére, amelyet nyár végéig, legkésőbb ősz végéig terveztek.
A Mercedesek cseréjére is lenne forrás, és megvan a szándék, az inkább a gyártó kapacitásától függ. Végül megjegyezte, úgy tudja, a szakértők nem az egész cégcsoportot egyben figyelték, pedig az egy egész, jól felépített rendszer. Hozzátette: a buszok bérleti díjára mintegy 400 millióval fizetett kevesebbet a PK Busrentnek tavaly a PK Zrt. a tervezettnél, mert nem jöttek meg az új buszok, pedig így kalkuláltak, ami más megvilágításba helyezi a számokat.
Amint arról beszámoltunk tavaly júliusban, a PK Zrt. eladta autóbuszait egy, többek közt a pécsi közlekedési társaság tulajdonában álló cégnek, a PK Busrent Kft.-nek, hogy azokat visszabérelje tőlük.
Az ügyletről tavaly novemberben nyilatkozott nekünk Keczer László: "Szó sincs arról, hogy eladtuk volna a buszokat, és visszautasítom, hogy egyetlen fillérrel is megkárosítottuk volna a várost! Az eladás helyett is sokkal szerencsésebb és pontosabb az üzleti életben ismert, kiszervezés (outsourcing) szót használni. Ám a buszok kiszervezése csak egy megoldás volt azok közül, amelyet annak érdekében ajánlottunk partnerünknek, hogy lecserélhessük az elöregedett pécsi buszparkot. Más lehetőségeket is felajánlottunk, amelyeket azonban elvetett a város és a Pécs Holding is. Ha minden rendben lett volna, a Busrent Kft.-re nem lett volna szükség."
Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye
"A pécsi buszeladások ügyében különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt indult nyomozás még tavaly júniusban a pécsi polgármester, Dr. Páva Zsolt feljelentése alapján.
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztály nyomozói először gazdasági, majd könyvszakértőt rendeltek ki, hogy kivizsgálják az ügy gazdasági eseményeit. A szakértői vélemények, a beszerzett adatok, információk és a kihallgatott tanúk elmondásai alapján a nyomozóhatóság csütörtök reggelre gyanúsítottként idézte és hallgatta ki a Pécsi Közlekedési Zrt. vezérigazgatóját, aki megalapozottan gyanúsítható közel 1,2 milliárd forint - jogi minősítés szerint- különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével. A vezérigazgató panaszt tett a gyanúsítás ellen, és megtagadta a vallomástételt. Szabadlábon védekezik, az ügyben még tart a nyomozás.
Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság"
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 30 hozzászólás érkezett-
30. Hubazmeg 2010. április 9. 16:55
Hülye BAMA. Na még egyszer.
"Vallomást fogok tenni" - mondta ez a Keczer.
Alig várjuk. Remélem most a városvezetés összefosta magát. Remélem kiderül ki mennyit kaszált ezen a bizniszen. Lehet, hogy ennek a Keczernek olyan ügyvédei vannak, amilyenről a Páva csak álmodik. -
29. Hubazmeg 2010. április 9. 16:48
"Vallomást fogok tenni
-
28. vidéki állat 2010. április 9. 15:03
Kedves napbarnított!
Felvételizz a PK zrt-hez aztán 1-2 év után megkérdezném tőled hogy milyen savanyú az a szőlő?
Amíg egy sofőr 1.hónapban elad kb 400-500db jegyet ami 100ezres nagyságú ft ban és megkapja az 1%át akkor ezek után ne is sírjon talán??
Neked biztos valami jó munkahelyed van ahol bőven 150.000ft felett keresel és nincs semmi felelősséged,addig könnyen írogatsz olyanokat,hogy sofőröknek semmi nem elég.
Mutass nekem még egy olyan várost a BKV kívül akik ennyire szarul keresnek.
Csak mi azt a 40ft-ot nem olyan zsebbe tettük volna.
Ha szeretnél vitatkozni még kérd el az email címemet a BAMÁ-tól és szívesen beszélgetek veled akár személyesen is. -
27. Chiek01 2010. április 9. 14:09
"Mint ahogy írta is, az IP címeket tárolja a BAMA, így bizonyítható, azonosítható, hogy ki mikor mit írogat ide. "
Annyi ingyen proxy van amivel nem a saját IP-del tölthetsz le és fel adatokat.Az életben nem tudja lenyomozni senki, hogy ki vagy. Van aki ezt tényleg még nem tudja? :)
-
26. popecrobb 2010. április 9. 14:01
Kötelet az ilyennek a nyakába aki meglop minket!!!!!!!!!
-
25. AzigaziMisterT 2010. április 9. 11:51
Rendben.
-
24. MisterT 2010. április 9. 11:37
Bocs akkor te félre értetted a dolgot. Mert az a haverom akit meg keresett a rendőrség az épp itt van velem ezért nem lehetsz te!
És őt egy teljesen más témában keresték meg.
De ígérem neked hogy nem használom többet ezt a nick-et, regisztráltam ásikat.
-
23. AzigaziMisterT 2010. április 9. 11:29
Amnéziás vagy?
"a rendőrség megtalál az IP címed alapján ahogy a haveromat is megkeresték egy hozzászólása után, hogy akkor mondja el mit tud még."
Én vagyok az a "haverod" szóval tudod kit kell keresni viccesgyerek. Nagy segítség, hogy ismét beírtál, így szűkül a gyanusítotti kör ;) -
22. MisterT 2010. április 9. 11:18
Jelentkezem, de nem tudom kinél kell, bár nekem is van tippem ;)
-
21. AzigaziMisterT 2010. április 9. 10:33
MisterT-nek javaslom, ha valóban a "haverom" akkor többet ezzel a nickel ne írjon semmit, főleg PKZRT-s ügyekben ne!!!! Viccesnek szánt nicke alapján a főnökeim kollégáim rám gondolhatnak, ez pedig pereskedére adhat okot, főleg ha hülyeségeket írogat.
Mint ahogy írta is, az IP címeket tárolja a BAMA, így bizonyítható, azonosítható, hogy ki mikor mit írogat ide.
Kérem a BAMA.hu-t, hogy az említett nicket a hozzászólásával együtt törölje. Ha ez nem lehetséges akkor a hozzászólásait, IP címeit rögzítse és egy esetleges személyiségjogi perben rendelkezésemre bocsássa. Ha a nevezett nick regisztrációs E-mail címét privátban elküldenék, hogy tisztázhassam ki Ő valójában, megköszönönném. Nevezett nick személyesen is jelentkezhet nálam! Vannak tippjeim ;)
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!









