Éjszakai akció: uzsora-gyanúval csaptak le a pécsi rendőrök
Mik ezek?
XElőállítottak egy férfit hétfőn este egy pécsi lakásból, aki ellen a rendőrség zsarolás gyanúja miatt indított eljárást.
A történtek hátterében vélt – akár évtizedekre visszanyúló - uzsoraügyletek állhatnak. A Dunántúli Napló információ szerint a szabadlábon védekező gyanúsított elleni akció megszervezésében Mali Zoltán, Drávapiski polgármestere és újságírók is részt vettek, a történtek egy részéről hangfelvétel is készült.
A hatóság szerint a sértett azt állítja, a gyanúsított a korábban uzsorakamatra kölcsönadott összeget követelte tőle, amelyből több mint százezer forintot már kifizetett. Mivel a vallomások több ponton eltértek, a kihallgatások kedden is zajlottak.
A rendőrség szerint megállapították, hogy a két személy között valóban létrejött egy kölcsönügylet, a sértett azonban tartozásának csak egy részét fizette vissza és az egész összeget kamatmentesen kapta a gyanúsítottól.
Máshonnan származó információink szerint a gyanúsított ellen korábban több eljárás is indult, ezeket azonban megszüntették.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 12 hozzászólás érkezett-
12. Jules69 2011. október 28. 14:09
Magam részéről is elítélem az uzsorásokat.Egyetértek az ellenük szóló háború megindításában, de kérdem én ebben az országban hány uzsorás működik, vajon nekik köszönhető az ország gazdasági csődje? Ennél százszorta fontosabb dolgokban kellene lépni, hogy az ország lakói munkához jussanak. Én nagyon hittem az 1 milliós munkahely ígéretnek, de nem látom, hogy ebben számottevő előrelépés történt volna. Csak arról hallani - remélem ez csak az ellenzék felforgató tevékenységének tudható be- hogy a nyugdíjakból elvesznek, pedig nem ezzel kellene kezdeni a "megszorításokat" ez csak akkor aktuális, ha más források kiapadtak, tudnék ebben tanácsot adni, ha ez érdekelné az illetékeseket. Úgy vélem nem tőlem fognak tanácsot kérni. A másik Mali Zoltán ügyködése. A vak is látja, hogy MZ, aki egy "hatalmas" 300 lelket számláló "metropolisz" polgármestere, -aki nemrég még Demszky Gábor főpolgármesterhez mérte magát- mindenáron médiaszereplő kíván lenni. Lehet, hogy jók a szándékai, de úgy érzem ez csak egyéni célját szolgálja. Nem csodálkoznék, ha elindulna az Ormánság országgyűlési képviselőségéért. Egyébként jó munkát neki, de sajnos nem látom benne a terület iránti elkötelezettséget. Ha nem így van bocsássa meg nekem a feltételezésem.
-
11. istoka 2011. október 26. 17:31
Az "uriembert" Cservenka Károlynak hívják,és hosszú évek óta űzi a pénzkölcsönzés nemes gyakorlatát!!
Persze csak mint baráti kölcsönt nyújt,és a hálás adósok fizetnek vissza 50-100% kamatot,mert a Karesz annyira rendes!!Évek óta akartak eljárást indítani ellene,de minő véletlen,valahol mindig elakadt a folyamat!! Talán csak nem a nyugalmazott magasrangú rendőr apuci segített a fiúkának 1 kicsit?! Az egész ügyet mi sem bizonyítja ékesebben,mint az a tény,hogy az illetőt Hétfőn este bevitték az illetékes elvtársak,de Kedd reggel már szabad mint a madár, persze az aktuális kisemmizett visszavonja ellene a feljelentést,és mindenki boldog!!Most mindenki levonhatja a tanulságot,hogyan is működik kishazánkban a jog!! -
10. sellyeisrác 2011. október 25. 22:48
P.ROB.OSZT TAM.ÁS pénzügyi befektetőre és csalóra hívnám fel a pécsiek és baranyaiak figyelmét.Jó befektetést ígér ,aztán nem ad vissza semmit.PÉNZT NEKI NE ADJ!!!!!.Több millióval rántott le családokat,öregeket.Ügye már a rendőrségen.
-
9. eziscsakegy 2011. október 25. 11:17
Halkan mondom,hogy egy a térségben élő barátom mondta,hogy ez az úriember valamikor "mintha ezt"a tevékenységet is kipróbálta!Ha ez így van akkor miről beszélünk?Nekem miért hazudna nem vagyok se rendőr se a barátja,ja és ezt évekkel ezelőtt mondta.
-
8. Sévold 2011. október 25. 11:15
3. Merkava
Csák nem rokony,hogy így siratod? -
7. Lady Ann 2011. október 25. 11:00
Merkava!
Mindhárom kitétel áll az "úriemberre". Nem egy család életét tette tönkre.
A szánalmas az, hogy idáig megúszta. -
6. brekibácsi 2011. október 25. 10:58
Az uzsorázáshoz kapcsolódó cselekmények 2009 előtt is bűncselekmények voltak.
-
5. Horipaso 2011. október 25. 10:26
3.Merkava!
Mi a szánalmas?
Az, hogy 2009 március 1.től bűncselekmény, vagy az hogy sok kritériuma van annak, amitől uzsora? Esetleg Mali Zoltánnal van bajod? Mégis mi? Az, hogy következetesen kiáll a kifosztottak mellett és nem hagyja megfélemlíteni magát sem az uzsorások és rokonságuk által, sem a "hatalom" helyi képviselőitől?
Te vagy a szánalmas!
-
4. kertvárosi 2011. október 25. 10:22
Merkava
Mindhárom kritériumod áll a bankokra! -
3. Merkava 2011. október 25. 09:22
Ebben az egészben csak az a mókás, hogy az uzsorázás 2009. március 1-től minősül bűncselekménynek, ráadásul van egy csomó kritériuma. Jelenleg a három legfontosabb, hogy a sértett ún. rászorult helyzetét kell az elkövetőnek kihasználni, üzletszerűnek kell lennie és a sértettet súlyos nélkülözésnek kell kitennie. Bár ha a Mali Zoltán azt mondja, hogy uzsora volt, akkor biztos úgy volt:))) Szánalmas!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!









