Folytatódott a művésztanár perének tárgyalása
Mik ezek?
XAmint arról beszámoltunk, januárban kezdődött el a negyvenhat éves, nemzetközi hírű művész tárgyalása. A férfit több hónapig tartó nyomozást követően az ügyészség tizenöt rendbeli szemérem elleni erőszakkal, és más bűncselekményekkel vádolta meg. A per zárt ajtók mögött zajlik, a bíró a kiskorú sértettek védelme érdekében döntött így.
Ebből következően semmit sem tudni arról, mi hangzott el kedden a bíróságon. Januárban B. Mihályt házi őrizetbe helyezték, így a férfi otthonából érkezett meg a továbbra is zárt ajtók mögött folytatódó tárgyalásra. Magyar György, a rajztanár védője szintén nem beszélhetett a tárgyalóteremben történtekről. Az ügyről általánosságban szólva kijelentette, az a céljuk, hogy minden egyes vádpontot megdöntsenek.
A hét további tárgyalási nap során tanúkat, szakértőket hallgat meg a bíróság. Magyar György úgy vélte, a gyerekek által elmondottak nem életszerűek, hiszen, ha valamilyen sérelem érte őket volna a rajzszakkörön, akkor azt szerinte otthon sírva elmondták volna, és többet nem mentek volna a foglalkozásokra. A héten várhatóan nem kerül sor ítélethozatalra.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 5 hozzászólás érkezett-
5. Aebischer 2010. május 13. 08:52
Kicsit mindenkinek igaza van az üggyel kapcsolatban, meg nem is. Ez az ember viszont már kicsit ült, meg nem is. Senki nem tudja megmondani, hogy mi történt. De már olyant is hallottam, hogy igaz a felvetés, hogy családon belüli erőszakot vetített ki a gyerek a tanárjára. Persze ezek csak pletykák, mint az, hogy csinálta e vagy sem.
-
4. morton 2010. május 12. 12:26
Dacsovni - "egyszer csak" nem derülnek ki az ilyen dolgok, éppen az a helyzet, hogy nem az ötvenes évei felé lesz valaki hirtelen pedó, miközben többezer gyereket tanított már. Az a baj az ilyen ügyekkel, hogy nehéz a bizonyítás, SEMMI nincs azon kívül, amit kisgyerekek elmesélnek. Terapeuták tudják, hányszor van olyan, hogy a páciens gyermekkori abúzusélményről mesél, miközben szó sem volt róla. De ő megélhette úgy magában, akár egy teljesen egyszerű mozdulatot is, amiről a másiknak fogalma sem volt. Ez függ attól is, a pszichoszexuális fejlődés éppen hogyan zajlik egy gyereknél, hol tart benne. Nem arról van szó, hogy a gyerek hazudik, hanem arról, hogy nem tud jól értelmezni helyzeteket és érzéseket. Azonkívül sokszor mondanak olyat, amit a felnőttek elvárnak tőlük, ez az "ugye bántott téged" stílus, ami akkor is működik, ha ki sem mondják. A gyerek megérzi, mi a szülő, a pszichológus elvárása, és azt mondja ki. Plusz: olyan is van, hogy a gyermeket a saját környezetében érte abúzus, amit elfojt és utána minden érintés, egy egyszerű fejsimogatás is túlreakciót vált ki belőle. Nagyon is fontos lenne utánanézni, hogy ezekkel a kislányokkal valóban történt-e valami, és ha igen, akkor valójában hol. Nem csodálkoznék különben, ha a kislányok saját családjában lenne meg az "erőszakoskodó". Ez a tanár ott hibázott, hogy közvetlen volt a gyerekekkel, művészlélek módjára, ráadásul nem szigorú órákat tartott, mint a pedagógusok többsége. Habár ma már ott vagyunk, hogy tornatanárok inkább hagyják leesni a gyereket, inkább törje össze magát, de nem nyúlnak hozzá, nehogy megvádolják őket.
-
3. Dacsovni 2010. május 12. 11:25
Kedves "Főmérnök", neked is igazad van, ne ítéljünk el senkit előre, de nekem akkor sem tetszik az ügyvéd stílusa, főleg mert szerintem az az életszerűtlen, hogy ennyi gyerek összebeszéljen... Különben a pedofilokról általában "egyszer csak" kiderül, hogy azok...
-
2. Főmérnök 2010. május 12. 06:57
Tisztelt Dacsovni!
Csak ne ítéljünk előre! Kiváncsi lennék, ha Téged vádolnának minden ok nélkül, akkor is így nyilatkonál-e a védődről?!
Az az ember soha nem volt pedofil! Csak úgy, gondolod, hogy majd egy életet áttanítva, egyszer csak(!) kiderül, hogy vonzódik a gyerekehez? Ez életszerű?
-
1. Dacsovni 2010. május 11. 20:34
"a gyerekek által elmondottak nem életszerűek" Magyar György, te undorító féreg...biztos összebeszélt mind mert sok volt a házifeladat. Kíváncsi lennék a családodban lenne ez...az életszerű lenne?! Hányinger...
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!









