Görcsönyi rablás: felmentették a rendőrtisztet
Mik ezek?
XA Pécsi Törvényszék szerdai ítéletében felmentette a pécsi rendőrtisztet. Az ítélet nem jogerős, D. Zoltán szabadon távozhatott. A vádlott az eljárás kezdetétől fogva tagadta bűnösségét.
A bíróság Kovács Attila vezette tanácsa szerint az eljárásban egyetlen olyan bizonyíték sem merült fel, amelynek alapján kétséget kizáróan lehetett volna következtetni D. Zoltán bűnösségére.
Kovács Attila bíró a szerdai elsőfokú döntés indoklásában rámutatott: bár vannak a vádlott bűnösségére utaló jelek, sem a tanúk vallomásai, sem a szakértői vizsgálatok eredményei, sem a kutyákkal elvégeztetett szagazonosítás nem bizonyította, hogy a bűncselekményt egészen biztosan ő követte el.
Amint az ismert, 2010 májusában valaki kirabolta a görcsönyi takarékszövetkezetet, és a bűncselekménnyel D. Zoltán rendőrtisztet vádolták meg. A vád szerint a férfi a szolgálati kocsiját és fegyverét használva. Közel háromszázezret zsákmányolt az ismeretlen tettes.
A bíróság legutóbbi tárgyalásán, május végén ismét megnyitotta a bizonyítást, azaz határozathozatal helyett újabb tárgyalást tűztek ki. A Pécsi Törvényszék dr. Kovács Attila vezette büntetőtanácsa azzal indokolt a döntést, hogy a vádlott és védője olyan új érvekkel állt elő, amelyeknek a végére kíván járni a bíróság. Jelesül arról van szó, hogy D. Zoltán és védője azt mondta, hogy az eljárás során az egyik tanú, aki a vádlottra nézve terhelőnek is értékelhető vallomást tett, valójában „hivatásos” tanú, aki több ügyben is tanúskodott, s szerintük valótlant állított, ezért büntetőeljárás is indult vele szemben.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 13 hozzászólás érkezett-
13. Heavy Medál 2012. június 29. 10:52
re9.
Nem kioktatás volt, tényeket közöltem. -
12. Főlökött 2012. június 29. 07:01
Üdvözlök mindenkit.
5. aztaaa - maximálisan egyetértek. Ezért is necces-kérdéses lenne szerintem, a kártérítés kérése számára. Teljesen nem tisztázódott szerepe a bűncselekményben.
11. passzív - a Yardnak sok köze nincs a nyomozáshoz, mivel nem ők az illetékesek az ilyen típusú ügyekben. Lehet szidni, csak felesleges időtöltés jelenleg :)
Tisztelettel.
-
11. passzív 2012. június 28. 23:22
Sajnos ez az ügyészség és a rendőrség töketlenségére utal,bezzeg a gyorshajtók, a tilosban megállók őket aztán kemény kézzel elkapják, akár két évet is kaphatnak. A gyilkos, a rabló meg röhög a markába. Ez Magyarország ez a jelen hibás demokráciája.
-
10. aztaaa 2012. június 28. 22:17
Ha az van, amit Heavy MEdál ír, akkor tényleg nem értem, miért nem nevezte meg azt az embert, hiszen a SITTRŐL HOZTA VOLNA KI!!!
-
9. wcroft 2012. június 28. 20:27
Re8. Leborulok nagyságod előtt, köszönöm a kioktatást, máskor nem is próbálok neten megjelent híreket idézni.
-
8. Heavy Medál 2012. június 28. 19:31
re7.
Tárgyalási tények !
A dns kevert volt, ettől még fel lehetett volna használni. A lábnyom stimmel, az időpont stimmel. Ne vetíts, mert csak az ostobákat tudod megvezetni.
További tények : nem vállalta a poligráfot. Miért is nem?
Nem nevezte meg a titokzatos informátorát akivel állítólag találkozott a bűncselekmény idején. Állítása szerint ún. zsebfüles - tehát nem hivatalos - volt, akkor meg miért nem nevezte meg? Bizonyíthatta volna az alibijét. Megmondom neked, azért nem nevezte meg, mert nem létezik!
Tehát csak óvatosan tisztelt jólinformált, csak óvatosan. -
7. wcroft 2012. június 28. 18:24
re: 5,6.
"Csak" a DNS, a lábnyom és az időpont nem stimmelt. Így azért nem könnyű az előzetes meghosszabbítása. Ja és az egyik tanúra némi kis árny vetült hamis tanúzás miatt... -
6. aztaaa 2012. június 28. 14:14
A "például"-t kihagytam a bűncselekmény hiánya előtt:)
-
5. aztaaa 2012. június 28. 14:12
Emberek. A felmentés BIZONYÍTÉK HIÁNYÁBAN történt és NEM BŰNCSELEKMÉNY HIÁNYÁBAN. Magyarul: NEM LEHET BIZONYÍTANI, HOGY Ő TETTE és ez nem azt jelenti, hogy tuti semmi köze nem volt hozzá....
-
4. bertife 2012. június 27. 19:22
A szerencsétlennek már megvolt a büntetése -2 év a sitten!
Gondolom rendőrként nem lehet leányálom odabent...
Aztán vkinek a hanyagsága miatt az adófizetők pénzéből lesz kártalanítva!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Érettségi 2013 | napi menü | traffipax | Ladik | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | olcsó receptek | Ingatlantanácsok
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Beck Zoltán | Bódis József | Csizi Péter | Hargitai János | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Rátgéber László | Szekó József | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
Olyan lángot gyújts a szívedben, amelyet nem képes elfújni az a szennyes szélvihar, amelyben élsz! Müller Péter-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!





