Gyorshajtók, csúcstartók: az év száguldozói Baranyában
Mik ezek?
XBár az objektív felelősség-elvének gyakorlati alkalmazása óta a megyében is folyamatosan csökken a balesetek, ezen belül a halálos kimenetelűek száma is, a legtöbb karambolt továbbra is a gyorshajtó autósok okozzák.
– A folyamatos ellenőrzés dacára is még mindig a gyorshajtók, valamint az ittas vezetők okozzák a legtöbb veszélyt az utakon – mondta Zsobrák Péter, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
A rendőrség néhány hónapja közreadja a legszámottevőbb sebesség-túllépésen kapott autósokról, pontosabban a járművükről készített fotókat. Ennek alapján készítettük el összeállításunkat a megyében leggyorsabban hajtókról. A kétes dicsőséget szerző autósok az adatok szerint legfeljebb néhány hónapig tartják a csúcsokat, ugyanis sajnos mindig akad valaki, aki náluk is gyorsabban száguldozik.
Baranyában a korábbi listavezetőt a pécsi „áper” laktanya közelében, a 6-os főúton, de már lakott területen kívül 163-mal fotózták le a rendőrök. Az ő rekordját szeptemberben döntötték meg, akkor valaki ugyanott 164-gyel repesztett.
Ez sem volt azonban hosszú életű csúcs: októberben pár kilométerrel távolabb, de szintén lakott területen kívül az országúton egy Mercedes sofőrje lépett oda a gázpedálra, a megengedett kilencven kilométeres sebesség helyett 196-tal hajtott. „Mutatványáért” kétszázezer forintos bírságot kapott.
Döbbenetes, hogy lakott területen belül – ahol nagy eséllyel találkozhatnak biciklisekkel, gyalogosokkal a közlekedők, s egyébként is fokozott a veszély – is óriási a tempó. November 8-án Hirden 127-tel hajtott egy sofőr, neki szintén kétszázezer forintot kell fizetnie. Ugyancsak Hirden júliusban 112-vel bukott le egy autós. Szajkon, még augusztusban pedig egy 114-gyel száguldó kocsit mértek be a járőrök.
Az említett gyorshajtók azonban valójában csak a jéghegy csúcsát jelentik, hiszen egyébként is jellemző, hogy azok, akik átlépik a legnagyobb megengedett sebességet, nem tíz-, vagy húsz kilométerrel hajtanak gyorsabban. A rendőrség tavaly mintegy húszezer közigazgatási bírságot szabott ki a megyében, az autósok összességében több százmillió forint büntetést fizettek ki, ennek többségét gyorshajtás miatt.
Harmincegyen haltak meg Baranya megyében
A megyében tavaly harmincegyen haltak meg közlekedési balesetben, egy esztendővel korábban harmincheten. Az öszszes (677) karambolt tekintve a legtöbb gyorshajtás miatt következett be, 243. Az ittasság kilencven okozó esetében játszott közre.
Tavaly májusban egyébként átalakították a gyorshajtókra kiszabandó büntetési tételek számítási módját. Nem a sebesség túllépésének százaléka szerint, hanem a legnagyobb sebesség feletti, tól-ig tartományok szerint meghatározott tételek alapján büntetnek. Az addigi előírások szerint a legkevesebb harmincezer, legfeljebb háromszázezer forintos büntetéseket a sebesség túllépésének százalékos arányában szabták ki.
A gyakorlatban ez azt jelentette, ha valaki a harmincas táblánál hetvenöttel hajtott, az a legmagasabb kategóriába esett, és háromszázezer forintról kapott csekket. Azóta a példában szereplő autós „csak” kilencvenezres büntetésre számíthat.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 32 hozzászólás érkezett-
32. kkk,s 2010. január 7. 17:56
Neked nem k... mindegy hogy ki vezette?? attól jobb lesz a leked ha kiderül?? tördjél a saját dolgoddal vagy ha ennyire érdekel nyomozd ki...de talán jobban jársz ha nem mert semmi közöd hozzá...amugy meg nem kötelező ezt a mercit nézni...csukd be a szemed aztán akkor nem látod...senki nem kötelez arra hogy nézd...
-
31. meddig kell még ezt a cigánymercit nézni? 2010. január 7. 11:44
Írja meg inkább már valaki, hogy sikerűlt-e kinyomozni, ki vezette, vagy ki a tulaja és az "objektív felelőség" most milyen stádiumban van? Megírták már a levelet a "jogsegély keretein bellül?". nem csodálkoznék, ha ebből a büdös életbe nem lenne bírság, igaz, ők teszik jól!!!!
-
30. 20VT 2010. január 6. 22:22
"tartsa be a szabályokat, mert azért vannak"
Ez szép dolog. De lefogadom, hogy - már ha vezetsz - te is megszegsz néha bizonyos szabályokat.
Mint már többen leírtuk, a jelenlegi nagy szigorral csak az a baj, hogy csak a pénzbüntetés megy. Aki ki tudja fizetni, röhög rajta.
Nem csodálom, hogy sokan pénzbeszedésnek tekintik az egészet.
Kifejteném:
Először megalkották a pontrendszert, aminek a visszaesők elrettentése és kiszűrése volt a célja (a cél helyes is volt, csak a megvalósítás nem stimmelt, mert hiába a pontok, ha nincs kontroll).
Az objektív felelősség pedig ennek épp ellentmond. Megy a csekk, és el van intézve. Se egy pont, se egy ejnye-bejnye, semmi.
És azt is hozzá kell tenni, hogy nem csak a gyorshajtás létezik, vannak más idegesítő és/vagy veszélyes szabálytalanságok is, persze azokat nem olyan egyszerű ellenőrizni, hogy kiáll két rendőr egy kocsival, és már mehetnek is a zsíros csekkek. -
29. Roznovszky Attila 2010. január 6. 22:17
Segítségeteket szeretném kérni! Ma (szerda)18.40 perckor,egy kamion letarort és összetörte az autóm Pécsett a 48.-as téren. Aki látta a balesetem kérem jelentkezzen mert a kamion simán elhajtott. Köszönettel Roznovszky Attila
-
28. cneref 2010. január 6. 20:20
Maximálisan egyetértek a jelenlegi szigorral, teljesen korrekt! Ha lakott területen 50 helyett 63-mal mész, még nem büntetnek. Ez belefér a "megfeledkeztem magamról" kategóriába! Aki ennél gyorsabban megy, az tudatosan teszi, és számol azzal, hogy megbüntetik! Véletlenül nem lehet túl gyorsan menni! Aki nem akarja hogy megbüntessék, nagyon egyszerű a dolga: tartsa be a szabályokat, mert azért vannak! A száguldozó barmoknak meglesz a maga keresztje, csak idő kérdése, mikor futnak be a csőbe. Még több traffipax kell az utakra! És ezt a szabálytisztelő többség nevében mondom!
-
27. ehhhhnyje.. 2010. január 6. 19:10
Istenem nektek nem mindegy hogy kik ők...látom nagyon nyomon követitek öket aztán szart sem tudtok róluk....!!!! Csak jár a pofátok hogy tovább adjatok minden pletykát...mi lenne magatokkal foglalkoznátok ennyit mint mással...talán több időtök is lenne...ch szánalom.....APEH na ugyan már:D:D:D:D.....
-
26. - 2010. január 6. 15:52
Úgy kellett neki!
-
25. 20VT 2010. január 6. 11:53
Osztrák melós!
Most egyet sikerült elérned, kurva éhes lettem. :-)
De ennek a gyorshajtáshoz mi köze? -
24. kurmányos 2010. január 6. 11:15
Na és akkó?Mi van akkó?
-
23. Osztrák melós 2010. január 6. 10:31
Ausztria kisváros 55 m2 lakás bérleti díja 340 euró 90.000,-Ft villany ,fűtés,hidegvíz,melegvíz,közös költség, MINDEN benne van, bútorozva. Élelmiszer árak:2 kg narancs 335,-Ft Edamer sajt 0,4kg 570,-ft, görög paprika 0.5 kg 200-ft,HOFER áruház banán 1 kg 190,-ft hűtött csomagolt nyers fasírt sertés húsból nem szójából és pépekből 1,5 kg 962,-ft , 1kg liszt 75,-ft 2 kg minőségi vöröshagyma 154,ft,3,5%tej 1 liter friss 179,-ft 1 kg cukor 195,-ft 1 liter kukorica olaj 439 ,-ft 0.5 kg "Pane Rustica" olasz fehér kenyér 260,-ft. stb.minimál bér betanított munkásoknak, segédmunkásoknak:234.000,-ft ez a nettó.
Szakmunkásoknak minimálbére nettó 284.000,-Ft. (270HUF/1EUR-al számolva)
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!









