Halál a zuhanyzóban: áram csaphatta meg a férfit
Mik ezek?
XOtthonában a zuhany alatt esett össze, és halt meg egy harmincéves férfi Pécsett kedd reggel. Az élettársa, majd a mentősök is próbálták újraéleszteni, de nem sikerül.
A halál okát a boncolás fogja kideríteni. Az előzetes vizsgálatok szerint vagy áram ütötte agyon, vagy elcsúszott és az esés közben szerzett halálos sérülést. A rendőrség közigazgatási eljárás indított, bűncselekmény gyanúja nem merült fel.
Baranyában két hasonló tragédia is történt már. 2006 októberében két fiatal vesztette életét egy műszaki hibás villanybojler miatt egy pécsi albérletben. Egyikőjüket fürdés közben érte a halálos áramütést, társát akkor, amikor segítségére sietett. A főbérlőre később első fokon egy év két hónap fogházbüntetést szabtak ki - az ítélet szerint ugyanis az ő gondatlansága okozta a fiatalok halálát azzal, hogy ő maga kötötte be a halált okozó elektromos készüléket, holott erre szakképesítése nem volt.
Idén nyáron egy tizenötéves fiú és édesanyaja halt meg egy Komló közeli kistelepülésen áramütés miatt. A fiút fürdés közben rázta meg az áram, ami a segíteni próbáló édesanyával is végzett.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 21 hozzászólás érkezett-
21. $Norbert$ 2010. január 8. 21:12
Döbbenet. Nem tudom felfogni, hogy Robi elment. Hiányozni fog innen... Nyugodj Békében!
-
20. Sobek 2010. január 7. 00:17
Én csak ma tudtam meg, hogy Sapival történt mindez! Még mindig nem tértem teljesen magamhoz!
Nyugodj békében Sapi! :((( -
19. Cimbora 2010. január 2. 10:58
Én csak egyet szeretnék kérni. Aki nem ismeri sem a családot, sem őt nem ismerte, így a történteket sem ismeri, kérem, hogy ne találgasson, egy szóval ne szóljon bele ebbe a dologba. Elég nagy fájdalom ez mindannyiunknak, kérem, hogy vádaskodással ne nehezítsék meg a családnak!
Köszönöm! -
18. bole 2010. január 1. 19:28
vizmelegitöket normálisan kell bekötni nem kel sporolni a bisztonsági eszlozökön az életed meg a családodé mulik ralyta stb
-
17. jzsuzsi81 2009. december 31. 00:28
Őszinte részvétem a családnak. Erőt a tovább lépéshez, a fájdalmon való túljutáshoz.
Élj tovább az angyalok közt... -
16. kocso81 2009. december 30. 04:01
Részvétem családnak,rokonoknak,barátainak ismerőseinek! Amit ismertem belőle az nem sok volt,de éppen elég hogy azt mondjam nagy veszteség. Nyugodj békében.
-
15. bagoly mondja 2009. december 25. 09:36
Az áramütés a zuhanyzóban, ahogy több ilyen eset is volt, kivédhető és megelőzhető. Ne magad, vagy kontár csinálja az elektromos bekötéseket! Ez az első számú tanulság. A másik, hogy csúszásveszélyes a zuhanyzó, figyeljünk oda! Ez a 2. tanulság ünnepk közeletével. Én própálom a szeretteimet ezekre figyelmeztetni, mert lám, egyesek hogy járnak. Tudod, okos ember más kárán tanul, buta ember a sajáján sem...
-
14. Libi 2009. december 24. 00:39
Nyugodj Békében Sapka!
-
13. VG 2009. december 23. 22:07
10-re: a lényeg az, hogy a hir friss legyen, ez pedig a következő: meghalt
valaki zuhanyozás közben, de arra még
nem volt néhány óra vizsgálati idő, hogy miért. A tanulság, hogy vigyázzunk
magunkra. De hogyan? Éppen azt nem tudjuk: ne zuhanyozzunk, ne legyünk szivbetegek, ne csússzunk el, vagy földeljük az elektromos vízmelegitőt.
Naponta halnak meg emberek, betegségben,
ágyban, gyalogosként, vagy autóban, más balesetben, de az nem
marad homályban, ami a legfontosabb, s ami egyedül tanulságos, ami kapcsán megtudjuk, hogyan kerülhetjük el bajt, aminek tanulsága van, hogy: miért?
Ennyit egy ostoba nagyokosnak. -
12. K. 2009. december 23. 21:15
Sosem fogunk elfelejteni Barátom!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Szalagavatók | napi menü | Traffipax | Felvételi 2012 | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Való Világ 5 | Olcsó receptek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Biczó Bence | Bódis József | Csizi Péter | Hárs József | Hoppál Péter | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Rátgéber László | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Gyors tésztavacsorák
A tészta olyan alapanyag, amit kedvünk szerint tetszőleges ízvilágban elkészíthetünk. Tésztás ötletbörze válogatásunkban!









