Lángolt egy tető - cáfolják, hogy nem volt elég víz az oltáshoz
Mik ezek?
XA Pécstől húsz kilométerre fekvő városban hétvégén nem a hóval és a hideggel, hanem a tűzzel gyűlt meg a baja a helybélieknek. Egy családi ház teteje ugyanis a meghibásodott fűtésrendszer miatt kigyulladt és leégett. Az esettel kapcsolatban az a hír terjedt el, hogy nem történt volna ekkora baj, ha a tűzoltók időben meg tudják kezdeni az oltást. A szóbeszéd szerint azonban erre nem volt lehetőségük, mert a közeli tűzcsap nem működött, emiatt a helyszínre érkező polgármesterrel is összetűzésbe kerültek a lánglovagok.
Felhívtuk az illetékes pécsi tűzoltóságot, valamint dr. Bíró Ferencet, a város polgármesterét – mindkét fél cáfolta a híreket. A tűzoltóságon elmondták, ugyan valóban volt tűzeset szombaton Pécsváradon, az oltással nem volt semmi gond. A helyszínre a vízszállító autó is kiérkezett, így a megfelelő vízmennyiség biztosítva volt.
Bíró Ferenc hasonlóan számolt be az eseményekről: az oltáshoz szükséges víz biztosítása az önkormányzat feladata, amelynek ők eleget is tettek. Miután elfogyott a kocsikról a víz, a 80–100 méterre levő tűzcsapból szivattyúzták ki – akadálytalanul – a vizet. A polgármester hozzátette, nem tudja, miből adódhatott a félreértés.
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 2 hozzászólás érkezett-
2. Hegyháti 2012. február 7. 18:29
Tűzcsapból nem szoktak vizet szivattyúzni, mert az hálózati nyomáson van és jön "magától", ha rendben van.
Tévedés joga fenntartva. -
1. morder 2012. február 7. 17:44
"tűzcsapból szivattyúzták ki
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!









