Meddig bírja a pécsváradi bástya?
Mik ezek?
XA tettyei romok sorsára juthat a pécsváradi kolostorvár instabillá vált nyugati falszakasza is, ha nem erősítik meg rövid időn belül a délnyugati bástyát, amely mintegy támasztóelemként működik.
Bíró Ferenc polgármester elmondta, a probléma nem új keletű, három évvel ezelőtt 40 millió forintot biztosított az állam a bástya felújítására, azonban látványos előrelépés és falmegerősítés nem történt, mindössze mintegy másfél méter magasságban állították helyre a falak egy részét. A módosított tervek szerint idén kellett volna befejeznie a korábbi vagyonkezelőnek a felújítási munkálatokat, azonban ez nem történt meg. Többek között ezért is döntött úgy a város képviselő-testülete, hogy visszaveszi a vagyonkezelési jogot, ez alapján november közepétől ismét a település rendelkezik a várral.
– A nyugati kettős fal okozza a fejtörést, a középkori várfal stabilan áll, azonban az évszázadokkal később épült barokk falszakasz alapozásával probléma van. A feltárási munkák során közel három méter földet és törmeléket távolítottak el a fal mellől, így az alap jelenleg mindössze ötven-hatvan centiméter mély, ez okozza a problémák egy részét. Tavasszal mindenképpen azon leszünk, hogy a lehető legrövidebb időn belül elhárítsuk a veszélyhelyzetet a vár délnyugati falrészén – mondta a polgármester.
A nyugati falszakasz kutatása most fejeződött be a belső udvarban, két hétig dolgoztak itt a régészek. Az egyik szelvényben több mint háromméteres mélységben érték el az udvar középkori járószintjét. A feltöltés legalján 12–13. századi kerámia- és freskótöredéket találtak, ez alapján a szakemberek szerint szükség lenne egy teljes, átfogó kutatásra is. Nyitottak egy másik szelvényt is a délnyugati saroknál, itt azonban a várfal állapota miatt felfüggesztették a munkát.
A polgármester elmondta, az utóbbi évtizedben több alkalommal is kutattak a régészek a kolostorvárban, és komoly részeredményeket is elértek. A városnak is fontos a kolostorvár állapota, ezért a megerősítésre és a bemutatásra helyezi a hangsúlyt, ehhez pedig további forrásokat is felkutatnak.
Kiemelt körbe került a Zrínyi-vár, jól jön a segítség
Új forráshoz juthat a kisváros kiemelt turisztikai látványossága, a felújításra szoruló vár. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. összesen több mint 2 milliárd forintos összeggel kötött keretmegállapodási szerződéseket a műemléki várfelújítási pályázatok nyerteseivel.
A programnak köszönhetően az elkövetkező évek során a szigetvári vár is megújulhat. A vagyonkezelő még júliusban – röviddel azután, hogy a szigetvári önkormányzat újra megkapta a vár üzemeltetésének jogát – döntött arról, hogy a gondjaira bízott épített örökség megóvása, a pusztuló műemlékek megmentése, illetve a jó állapotú ingatlanok állagának megőrzése érdekében keretmegállapodás megkötésére nyílt közbeszerzési pályázatokat ír ki.
A két tenderen 5-5 nyertes pályázóval kötöttek szerződéseket, arról, hogy a felújítandó műemlékekkel kapcsolatos munkálatokra minden esetben a nyertesektől kérnek árajánlatot, akik a helyreállításokat folyamatosan végzik el. K. E.
Folytatnák a siklósi vár megkezdett felújítását
Majd másfél milliárd forint támogatást nyert a siklósi önkormányzat a vár felújítására két különböző pályázaton, amelyeknek köszönhető felújítási munkák ebben az évben fejeződtek be. A siklósi várra a Norvég Alapból 808 milliót költhettek, de százmilliót a magyar államtól is kaptak a 950 milliós fejlesztésre, a Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóságával és Moháccsal közösen beadott, győztes uniós pályázaton pedig félmilliárdos támogatást szerzett Siklós. Felújították egyebek mellett a várudvart, és a múzeumot, ahogyan a homlokzat egy részét is, utoljára pedig egy új látogatóközpontot avattak október végén.
A várkert, valamint a homlokzat felújítása azonban még mindig terv Siklóson, hiszen most kívülről két színe van az épületnek, jól látszik, hol történt eddig felújítás. A rekonstrukció folytatásához hazai, uniós forrásokra és az új Norvég Alapnál is pályáznak. B. A.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
Képgaléria
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!









