Van, akit börtönbe, mást orvoshoz vittek - krimihírek Baranyából
Mik ezek?
XRövid üldözés után elfogták a ruhatolvajt
Ellopott egy kabátot egy férfi pénteken Pécsett a Kertvárosban az egyik bizományi bolt elől. Az eladó észrevette, és rögtön telefonált a rendőrségre, így a járőröknek sikerült a tolvajt még a közelben utolérni és elfogni. Kiderült, hogy pár nappal korábban is lopott valahonnan, ezért több rendbeli lopás gyanúja miatt indítottak eljárást ellene.
Három hatóság is kereste, azonnal mehetett a börtönbe
Három hatóság kereste azt a férfit, akit a járőrök pénteken délután igazoltattak Pécsett, a Kertvárosban. A nyilvántartási adatok szerint az egyik ügyében már ítélet is született, szabadságvesztést kapott, de nem vonult börtönbe. A rendőrök előállították, és már aznap megkezdhette szabadságvesztésének letöltését.
Míg bement az üzletbe, ellopták a tárcáját
Megloptak a napokban Mohácson egy asszonyt. Bement egy belvárosi boltba, ám a szatyrát, benne a tárcájával a kerékpárján hagyta. Mire visszatért, a több tízezer forintot tartalmazó tárcáját valaki elvitte.
Egy palack bort próbált elvinni, lebuktatták a biztonsági őrök
Egy üveg bort próbált meg ellopni egy férfi pénteken este az egyik nagyáruházból Pécsett. A biztonsági őrök észrevették, és hívták a rendőröket. A férfi ellen eljárást indítottak.
Nem boldogult a bringájával, kiszúrták a rendőrök
Ittas kerékpáros szúrt szemet a rendőröknek Csányoszróban pénteken este. A kerékpáros kacsázva közlekedett, ez tűnt fel a járőröknek, ezért igazoltatták. Vérvételre vitték, ahol az orvos megállapította, hogy közepes fokban részeg a férfi.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!









