A közalkalmazottak demonstrációt hirdettek
Mik ezek?
XAz éles vita azzal a megállapodással szakadt félbe, hogy a szakszervezetek és az önkormányzati oldal később, szűkebb körben próbál megállapodni.
Erre került sor a városházán, ahol a szakszervezeti oldal véleményét Nagy Erzsébet tolmácsolta, követelve, hogy a Cafeteria keretében a hatezer közalkalmazott fejenként minimum havi bruttó 8000 forint juttatást kaphasson. Az önkormányzat ugyanis csak 6000 forinttal kínálta meg őket, amely átlagban, hangsúlyozta a szakszervezeti vezető, 4500 forint nettó juttatásnak felel meg.
Az önkormányzat képviselői hangsúlyozták, hogy sem politikai, sem emberi szempontból nem felelősek a kialakult helyzetért, azért, hogy 1,6 milliárddal kevesebb normatív támogatást kap idén Pécs. A legfontosabb feladatnak az intézményrendszer fenntartását és az elbocsátások elkerülését tartják.
Amennyiben nem tudja a város kiszorítani a közalkalmazottak számára a követelt összeget a jövő keddi érdekegyeztető fórumig, érveltek a szakszervezetek, kénytelenek lesznek demonstrációt szervezni.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 46 hozzászólás érkezett-
46. faramuci 2010. február 8. 13:38
Félreértés ne essék, én frissen végzett okostojás vagyok és az a nagy szerencse ért, hogy pár hónap után sikerült állást kapnom nem pedig otthon tengek lengek a nagy semmiben vagy épp egyetemen lógok továbbra is mint hivatásos bulipatkány, mint a legtöbb volt évfolyamtársam és ügynökösködök meg teszkózok.
Nyilván másképp szemlélem az 5 hónap munkaviszonyommal az egészet mint te az xy éveddel. Természetesen nem tartom egy tisztességes dolognak azt, hogy azok az emberek akik tönkreteszik az országot lopnak, csalnak, sikkasztanak fizetést és béren kívüli juttatást is kapnak több százezres nagyságrendben, a kisember meg -akár közalkalmazott, akár nem- dögöljön meg ott ahol van. Nyilván igazságtalan az egész, de hát tudom jól, hogy milyen szerencsém van így is,amikor minden egyes állásra amire jelentkeztem, rajtam kívül még 200-an pályáztak. Továbbra is fenntartom azt a véleményem, hogy nincs okom panaszra. Természetesen mindaddig rólam is le nem húznak pár réteg bőrt. Vannak nálam sokkal rosszabb bérért és juttatásokért dolgozó emberek is.
-
45. anita2 2010. február 7. 10:22
És a hátamon is fát hasogathatnak, mindent tűrök...szuper, kollega, ezért tartunk itt!
Nem érted, hogy az utóbbi megvonások sorozata utolsó csepp volt a pohárba??? Mindenki beléd törli a lábát, te meg még meg is köszönöd???? -
44. faramuci 2010. február 6. 08:23
Én közalkalmazott vagyok, örülök, hogy ebben a válságos időben kaptam munkát, megbecsülhető fizetést és béren kívüli juttatást. Eszembe se jut demonstrálni.
-
43. Fodoribcsi 2010. február 6. 05:05
Az Önmegtartóztatást, és a leépítést természetesen /és elsősorban/a köztisztviselőkre is értettem.
Ha nem lép ebben az irányban is egy "nagyot" a városvezetés, baj lesz, nagy baj. igen, tőlünk nyugatra fele ennyi "köz" szolga nincs. és a nagy baj, hogy jelenlegi munkaszerződésükkel szinte be vannak betonozva!!!!!!!!
És újra csak elmondom rossz példának:Somogyi általános iskola, egy apró iskola ahol nem tudom a rossz modorán kívül vajon mit csinál a gazdaságis, mert munkáját ellátja a központosított iskola, és az Iskolaszolgálat. Ha csak minden önkormányzati iskolából a gazdaságist építik le, az min. cirka 40 fő!!!!!!!!
És mind közalkalmazott!!!!az havi c: 6, évi 72 milla!!!Hozzáadjuk a portásokat, akik a becsengetésért kapnak kézbe úgy 85 ezret,....Polgármester úr tessék ezen a területen is olyan kemény kezűnek lenni, mint a Vízműnél!!
És ne tessék nekem munkanélküli segélyről mesélni. állás van...dolgozni lehet,,,persze nem biztos, hogy íróasztal mellett!Mindenesetre elég abból, hogy a köz pénze "csinált"állások fenntartására van kidobálva! -
42. én is közalkalmazott 2010. február 5. 23:57
Kedves "elegem van"! Igen, menjetek ti is sztrájkolni. Alakítsatok egy nagy szakszervezetet, aki képviseli az érdekeiteket. Amíg nem teszitek meg, addig a munkáltatók ki fogják használni a félelmeiteket, minimálbérért napi 10-12 órát dolgoztatnak, nem kaptok egy nap szabadságot sem, stb. Létezik a munka törvénykönyve, elég jó útmutatást ad, és mint törvény, mindenkire vonatkozik. Tudom, hogy félteni kell az ilyen állásokat is, de azt is gondolom, hogy a munkáltatók nagyon el vannak szemtelenedve, és tehetik ezt azért, mert senki nem képviseli az érdekeiteket.
-
41. szaki 2010. február 5. 23:44
12-es: orvos látott már? Szegény!
Pávának köszöni a másik okos lány a kialakult helyzetet? Írtál egy csomó értelmes dolgot, aztán ezzel a buta politikai megnyilvánulással elrontottál angyalom mindent. Akkor lett volna ilyen nagy szád, amikor a balos briganti kirabolta az országot és Pécset! Most nem kellene sztrájkolni, ha akkor láttátok volna ilyen tisztán, hogy mi történik. -
40. én is közalkalmazott 2010. február 5. 23:39
A közalkalmazottaknál az verte ki a biztosítékot, hogy ugyanabból a kalapból az amúgy is jobban fizetett köztisztviselők háromszor akkora cafetériát kapnának. Ha spórolni kell, akkor spóroljunk, de mindenkin egyformán! Ja, hogy a törvényben bent felejtették: a köztiszviselőknek jár a 16.000 Ft cafetéria, a közalkalmazottak béren kívüli juttatásait bezzeg minden törvényből kivették.
A közalkalmazottaknak, legalábbis nekem és a kollégáimnak az igazságtalanság fáj. Nem vagyok pedagógus, de egyébként nem kell őket irigyelni. Kedves vállalkozók, minden szakmában vannak jól és kevésbé jól-ha úgy tetszik rosszul- dolgozók. A pedagógusok közt éppúgy mint a vállalkozók között is. És ha azt sok vállalkozót az "ingyenélő" pedagógusok nem tanítják meg írni-olvasni-számolni, stb. most vajon mivel keresné a kenyerét. És a vállakozók gyerekeit ki tanítja írni-olvasni-számolni stb.? Nem kell mindig a pedagógust szídni, nem minden közalkalmazott pedagógus és nem kell öszekeverni a közalkalmazottat a köztisztviselővel. -
39. elesettek 2010. február 5. 23:30
Kedves Kovács Árpád! Negatív jövőképed tükrébe pillantván elgyengültem ugyan kicsit, de aztán megráztam magam, mert belém hasított a felismerés, hogy rád nem kell hallgatni, mert te butuska vagy: így beszélsz egy emberről, akit csak a sajtóból ismersz! Te beszopod a sajtót? Árpád, Árpád, nem lesz ez így jó! S te tartod magad komoly embernek? Ha akarnád Nagy Erzsit megismerni, bemutatnám, klassz csaj, de te nem érdemled meg. Te csak olvasd a sajtót!
-
38. elegem van. 2010. február 5. 23:24
43 éve dolgozom,soha nem kaptam a fízetésemen kívül semilyen külön juttatást!Elegem van,"melósok ",napi 10-12órát dolgozók, minimálbéresek ,menjünk már mi is sztrájkolni.Megértem mindenki nyavalygását,de bennünket ,akik termelő munkát végzünk ,miért nem tartanak számon sehol sem?Nézzük meg kik sztrájkolnak állandóan?Nem mi ,pedig lehet ,hogy több okunk van rá mint azoknak,akik állandóan sztrájkolnak,vagy fenyegetőznek a szrtájkal. Elegem van,és szeríntem ,nem csak nekem!
-
37. MagnumXXX 2010. február 5. 22:59
Re:35
Kanada 33 millios. Tudom.Itt elek 23 eve.
A problema itt is ugyanez.Akik a kozszferaban dolgoznak mindig csak tobbet es tobbet kernek nem veszik figyelembe az adott gazdasagi helyzetet.Tavaly nyaron (ilyen soha nem tortenik telen a minusz 20-ban valami erthetetlen oknal fogva)Torontoban sztrajkoltak a szemetesek.Azt a buzt...
Azert mert ugyanazt a beremelest akartak amit 1 evvel elottuk a tobbi varosi dolgozo kapott.Masik szakszervezetnel voltak de az idokozben bejott recessziot nem vettek figyelembe.A varos 1 honapig probalt ellenallni nekik mire vegul feladtak es megadtak nekik mindent amit kertek.
Az emberek mergesek voltak rajuk de ez idovel elmulik,altalaban a kovetkezo szerzodeskotesig.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Szalagavatók | napi menü | Traffipax | Felvételi 2012 | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Való Világ 5 | Olcsó receptek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Biczó Bence | Bódis József | Csizi Péter | Hárs József | Hoppál Péter | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Németh Zsolt | Páva Zsolt | Polics József | Rátgéber László | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...









