A nap fotója: cirkuszból szökött állatok a pécsi négysávoson

Mik ezek?
XA fényképet beküldő olvasónk vasárnap délután öt órakor a pécsi Siklósi úton autózva egy zebrát látott az úton, de – ahogy mondta –, nem az aszfaltra festve, hanem a sávok között galoppozva.
Kiderült, hogy a közeli hipermarket mellett állomásozó cirkuszból szökött el négy állat, két láma egy teve és a zebra. A patásokat a gondozóik pillanatok alatt befogták, személyi sérülés nem történt, anyagi kár nem keletkezett.
Az eset másnapján a Dunántúli Napló munkatársa kereste meg a képeket beküldő olvasót. – Éppen a cirkuszba igyekeztem, mikor a Siklósi úton azt vettem észre, hogy két kisebb állat és egy teve fut a füves területről az autók közé a főútra. Elég izgalmas látvány volt. Aztán jött utánuk a zebra is – mondta el kérdésünkre Karátson Eszter.
Munkatársunknak nyilatkozva Eötvös Susy cirkuszi társigazgató elmondta, hasonló állatszökés még nem történt náluk. Az elkülönített vad-, illetve szelíd állatok között egy elválasztó elem szokta megakadályozni, hogy zavarják egymást. Azonban utolsó előadás lévén már megkezdték a bontást, s elvették ezt az elválasztót. Így az oroszlánok és a növényevők meglátták egymást, s utóbbiak a félelemösztöntől vezérelve az ellenkező irányba indultak. Az elszabadult állatok nem okoztak fennakadást a közlekedésben, bár kétségtelenül meglepték az autósokat.
fotók: Karátson Eszter
– Láttam, hogy a gondozók, mint az őrült rohannak az állatok után, az egyik bekéretőzött egy autóba is. Rögtön üldözőbe vették az állatokat – mondta olvasónk. Pár perc múlva a benzinkútnál sikerült beérni a menekülőket, akik az idomár hívószavát meghallva megálltak, s hagyták visszavezetni magukat a helyükre.
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 22 hozzászólás érkezett-
22. MorfiuM 2012. március 29. 23:29
ÖÖÖÖ a teve az tévedés!! Én is láttam az állatokat de tevét nem láttam!! Bár a városi parasztoknak egy csikó teve lehet!! A helyzet az hogy két láma egy zebra és valami indiai.... poni szököt meg!! Nos ott voltam az elöadáson és pont a zöldre vártam a hugommal mikor az állatok meg indultak!! :D
-
21. katayama 2012. március 21. 08:24
Lehet, hogy ez a pécsi Nemzeti Vágta volt? -
20. Manóka 88 2012. március 20. 21:08
Szegény zebra... Megkérdezték őt is, vagy csak úgy átmentek rajta!?
:o -
19. kertvárosi 2012. március 20. 19:34
18. ungabunga
Mi a baj a gyalogosokkal? Nem a zebrán mentek át? -
18. ungabunga 2012. március 20. 15:32
17. tulrovidanevem
Sajnos a gyalogosok összintelligenciája továbbra is mélyen a 0 alá húzza ezt az értéket. -
17. tulrovidanevem 2012. március 19. 22:29
Ez azon ritka esetek egyike, amikor nem az ember megy át a zebrán, hanem a zebra az emberen. :D
Egyébként egy rövid időre jelentősen megemelkedett az úttesten közlekedő állatok átlagos intelligenciája, de sajnos hamar elmúlt. -
16. Manóka 88 2012. március 19. 21:38
15. chainsawkiller
Nem lajhárokkal? Bár, végül is mindegy...
:p -
15. chainsawkiller 2012. március 19. 21:07
Mindig mondom, hogy tele vannak lámákkal az utak.
-
14. kriszticicc 2012. március 19. 19:35
Azt írja a cikk, hogy vasárnap megszöktek. Én hétfő délelőtt is láttam egy zebrát legelni a cirkusz körül. Nem volt megkötve, bármikor az úttestre mehetett volna. Úgy látszik nagyon nem érdeklik az állatok az ott lévőket.
-
13. frequency 2012. március 19. 18:47
Végül is nincs kint a tábla hogy lámával és zebrával az útvonalat használni tilos. :P
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
napi menü | traffipax | Ladik | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | olcsó receptek | Ingatlantanácsok
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Beck Zoltán | Bódis József | Csizi Péter | Hargitai János | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Rátgéber László | Szekó József | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
Érdekes, hogy mennyire ragaszkodunk a múltbéli dolgokhoz, még akkor is, ha a jövőnkről van szó. Ally Condie-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Grill, bogrács
Végre itt a meleg, a napsütés, a nagy kirándulások, kertészkedések ideje. Hajrá, ki a szabadba, és ha már ott vagyunk, sütögessünk is egy kicsit! Íme néhány grilles-bográcsos étel, de várunk minden bevált, tuti receptet tőletek is!





