A Nokiás-dobozos szivárogtató a pécsi közlekedésért dolgozik
Mik ezek?
XMa reggel került fel az Index.hu-ra egy cikk, amelyben leírják, hogy Balogh Zsolt volt megbízott BKV-vezérigazgató, a Hagyó-ügy koronatanúja, és egyben egyik vádlottja (hűtlen kezeléssel vádolják), az elhíresült Nokiás-dobozos történet kitálalója újra egy közlekedési céget vezet, mégpedig a jelenleg fideszes vezetésű Pécsett. Mint írják, sok dolga nincsen, mert a három évvel ezelőtti buszprivatizációban részt vett, majd elbukott cég, a PK Busrent Kft. agóniáját kell szerintük tulajdonképpen levezényelnie. Ismeretes, hogy a Busrent tulajdonolja jelenleg a gyanús körülmények közt eladott pécsi buszokat.
Zala megyében dől el a buszok sorsa
Hogy meddig lehetnek még a buszok a PK Busrenté, az persze kérdéses, miután a PK Busrent új vezetése a Zala megyében folyamatban lévő bírósági perben megváltoztatta a cég korábbi álláspontját az ügyben, és nem vitatta a keresetet. Márpedig annak tárgya, s az ügyészségi álláspont éppen az, hogy a buszok kiszervezéséről rendelkező szerződés semmis. Ha ezt kimondják, a buszok visszakerülnek a Pécsi Közlekedési (PK) Zrt. tulajdonába. Az már más kérdés, hogy miképpen fognak majd elszámolni, hiszen a buszokat a PK Zrt. eladta, de vissza is bérelte, amelyért azóta rengeteg pénzt kifizetett.
A székházfoglalás is szükséges volt
Balogh Zsolt a cégpapírok szerint – írja az Index.hu – 2011. november 18-án lett a vezetője a pécsi buszközlekedést 2009-ben gyanús körülmények között privatizáló PK Busrentnek. A volt megbízott BKV-vezér megbízatása idén májusig szól, ameddigre is az Index szerint a cég valószínűleg csődbe is megy. Ennek egyébként lapunk szerint is jó esélye van. A PK Busrentben az után tudta átvenni az irányítást a pécsi önkormányzat vezetése az internetes újság szerint, hogy előzőleg a PK Zrt.-ben is övék lett a kormány (emlékezhetünk a Vízmű-ügyhöz hasonló székházfoglalásra, és Keczer László vezérigazgató menesztésére), s miután – vélhetően ennek a folyamatnak a hatására – 2011 végén eltűnt a PK Busrent meghatározó tulajdonosa, az LL Bus Kft.. Azt követően, 2011., november 10-én bírósági végrehajtás érkezett a buszok eladásával kapcsolatban kivetett adótartozásról, amelyre egy hétre feltűnt a semmiből Balogh Zsolt.
Szabó Iván ügyvéd a kapcsolat?
Arra a kérdésre, hogy a hűtlen kezeléssel vádolt Balogh Zsolt hogyan kerülhetett Pécsre, az Index szerint akkor kaphatunk választ, ha megnézzük, ki képviselte a volt megbízott BKV-vezért a Hagyó-perben. A nyomozati iratok ugyanis tartalmazzák a Dr. Szabó Iván Ügyvédi Iroda Balogh Zsolt általi 2010. márciusi meghatalmazását a gyanúsított jogi képviseletére. A névazonosság nem véletlen, arról a dr. Szabó Ivánról van szó, aki a fideszes pécsi önkormányzat jogi képviseletében tevékeny szerepet játszott a Pécsi Vízmű visszavételében a francia Suez Environnement-től, és aki a buszpark visszavételének ügyében is a pécsi önkormányzat képviselőjeként tűnt fel.
A szocialista Hagyó Miklósra tett terhelő vallomásai után Balogh Zsolt tehát egy fideszes önkormányzat jogi képviseletét ellátó ügyvédi irodától kapott jogi védelmet 2010-től, majd 2011-ben ennek az önkormányzatnak a legyengített ellenfelénél kapott vezetői – valójában takarítói – megbízást.
Az önkormányzat vezetői nem nyilatkoznak
Természetesen a Dunántúli Napló pénteken megkereste dr. Szabó Ivánt, és a pécsi önkormányzat vezetését is, de senkitől sem kaptunk választ, érdemben legalábbis. Dr. Szabó Iván annyit üzent, hogy majd a jövő héten kedden fognak sajtótájékoztatót tartani a PK Zrt.-vel kapcsolatban. A pécsi önkormányzat annyit közölt a városháza sajtóreferensén keresztül, hogy ebben az ügyben kizárólag dr. Szabó Ivánt keressük, ő nyilatkozik.
Lapunk a következő kérdésekkel kereste meg a városvezetést. Tudott-e arról a városvezetés, hogy Balogh Zsolt érkezett a PK Busrenthez, ahol a PK Zrt-n keresztül a pécsi önkormányzat vette át a tényleges vezetést? Mi szólt mellette, miért pont ő volt az, akit alkalmaztak, és tudható-e, mennyi pénzt kap az egyelőre határozott idejű szolgálataiért?
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 16 hozzászólás érkezett-
16. pozsolt 2012. február 12. 21:30
A bukott Vízműves meg Siófokon lett DRV vezérigazgató!Gyorsan tanul az ember!Csak elkel menni 120 km-t és már ért hozzá!Valóban tök mindegy jobb vagy bal oldal!Csak a nyelve jó irányba működjön az adott pillanatban!
-
15. egy erdelyi 2012. február 11. 17:55
Annyit akarok lényegre törően mondani, hogy az Ambrus Attila jó bankbiztonsági szakember.
Ezekkel a hintalovakkal szemben, akik mindig ahhoz értenek, ahol íróasztalt kapnak.
-
14. Manóka 88 2012. február 11. 16:47
Jézus az égben... Ide jutottunk?! A következő meg az lesz, hogy a "viszkist" felveszik biztonsági szakértőnek a nemzeti bankba???
Basszus! Ezeknek aztán van bőr a pofájukon!
:o -
13. otistarda 2012. február 11. 14:49
bizony. bizony. brekibácsi. így igaz.
ezek azt gondolják, hogy az ilyen bukott mocskos kádereket elbújtatják vidéken, akkor nem veszi azt észre senki?
persze Zsoltika egyenes jelleme, és grállovagi mivolta bizonyára tökéletes garancia mindenre, hogy itten bizony nem történik semmi sumákság.
-
12. brekibácsi 2012. február 11. 09:28
6.értetleneknek!
Ne vedd egy kalap alá Orbánékat és Gyurcyányékat! Bajnaiékat meg pláne!
Az emeszpések normál irányba kormányozták az ország hajóját sok hibával, és qrva rosszul. Orbán és bűntársai pedig tudják, hogy rossz irányba mennek, mégis elmennek a falig, egészen koppanásig. Még tovább is mennének, csak nem tudnak. Gyurcsányék 8 év alatt nem hazudtak annyit, mint Viktorunk egy lájtos napon. -
11. napbarnitott 2012. február 11. 08:33
Akkor biztos azért vették el a már 20 éve a város buszait pályaudvarait takarító PÉCSI vállalkozótól a munkáját hogy legyen a "jóelvtársnak/úrnak megélhetése a súgásért! Meg is látszik az állapotokon hogy mennyire "ért" a munkához és mennyire "érdekli"! Lényeg hogy fele személyzettel és éhbérért dolgoztat de nekik lehet itt mindent! Undorító társaság!
-
10. egy erdelyi 2012. február 11. 03:59
Mindenki ártatlan. "A Duna meg jön."
-
9. bóvli Orbán huss 2012. február 10. 23:17
A fideszes szarházi pofátlanságnak nincs határa!
Sok jobbos barátom is hüledezve áll a sok ilyen fideszes döntés előtt.
Dájcs fürj Tamás - a közútált- Csongrád megye díszpolgára!
Kérném a bóvlista polgárokat kommenteljék a dolgokat, kíváncsi vagyok. -
8. Brendon maci 2012. február 10. 20:53
Remélem,hogy a Nokiás dobozokat kidobták a Pk ZRT-nél :D
-
7. okvetetlen 2012. február 10. 19:44
5-öshöz is...
Aztán az a cég is megszűnik ahová került a pénz.....és eközben adót, és járulékot sem mindig fizetnek Kaya Ibrahim úrék...Bár a dolgozóktól levonják ezeket az összegeket.Kocsmai idézet: A Toller féle rablóbanda a cipőjét nem viheti még az edzésen sem a fidesz mostani játékosainak....Magánvéleményem:2 büdös káposztát nem lehet árulni a piacon erkölcsi bizonyitvány nélkül..Pécsett 5 milliárdos céget lehet vezetni gazdasági büncselekmény gyanusitottjaként...elfoglajuk a vizmüvet, a közlekedési céget.A polgárok meg majd kifizetik a milliárdos cehhet.Bravó, Fidesz, bravó Páva zsolt!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Rátgéber László | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!









