Az orvosi kar külföldi hallgatóival a város is jól jár
Mik ezek?
XEgy friss kutatás eredményei megerősítik azt, amellyel nyaranta – amikor az itt tanuló egyetemisták elhagyják a várost –, gyakorlatilag mindenki szembesül, nevezetesen, hogy nélkülük bizonyos területeken gyakorlatilag leáll az élet.
Négymilliárdot hagynak itt a külföldiek Pécsen (fotó: DN)
– Felmérésünk szerint a külföldi hallgatóink az átlagosan hárommillió forintos tandíjon felül évente körülbelül négymillió forintot költenek el Pécsett – tudtuk meg dr. Miseta Attilától, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának dékánjától. – A mintegy 1400 külföldi hallgatónk több, mint fele kitöltötte a kérdőívünket, így valóban reprezentatív az a szám, amellyel mi is szembesültünk. A pénzük elsősorban albérletre, ellátásra, szórakozásra megy el. Mindent összevetve egy évben 3,8 milliárd forintot hagynak a városban a külföldieink.
A taxisok, az albérletkiadók, vagy éppen a szórakozóhelyek tulajdonosai a pénztárcájukon is azonnal megérzik, amikor a orvosi kar német, norvég, vagy éppen angol hallgatói hazatérnek.
– Éppen ezért lenne fontos, hogy minél tovább itt maradjanak – tette hozzá a dékán. – Ehhez viszont elengedhetetlenek a fejlesztések. A kutatásunk többek között arra is kitér, melyek azok a területek, amelyekkel jelenleg elégedetlenek a diákok.
Miseta Attila szerint akár már a közeljövőben elindulhatnak olyan fejlesztések (mind egyetemi, mind városi szinten), amelyek éppen ezt a célt szolgálják.
– Persze tisztában vagyunk azzal, hogy a jelenlegi gazdasági helyzet nem éppen kedvező, ám ez egy olyan befektetés lenne, amely hosszú távon komoly bevételeket generálhatna.
Egymilliárd az albérlet
A külföldi diákok kapcsán érdemes megemlíteni, hogy a számadatok valószínűleg valóban közel állnak a valósághoz. Ehhez elég egyetlen példát kiemelni. Az itt tanuló külföldiek szinte kivétel nélkül albérletben laknak, amelyre átlagosan havi nyolcvanezer forintot költenek.
A pénz után a lakások kiadói adóznak, mivel az idegenrendészet szigorú felügyelete miatt nincs lehetőség arra, hogy kiskapukat keressenek, esetleg az egész bevételt zsebre tegyék. Számítások szerint csak ebből évente 1,2 milliárd forinttal gazdagodik a város.
Fejlesztések kellenek
– Ahhoz, hogy a fenti összeget tovább növeljük, és ezzel nem mellesleg munkahelyeket teremtsünk, mindenképen lépnünk kell – árulta el Miseta Atilla. – Több területen is gondolkodunk. Egyrészt szükség lenne infrastrukturális beruházásra, mivel hiába jönne több diák – mert bizony jönne –, nem tudjuk hol oktatni őket. Másrészt kellenének tanárok is, mivel az oktató-hallgató arányunk az utóbbi időben leromlott, azaz kevés az oktatónk, sok a diákunk. Vannak ötleteink, például az egyetemen belüli – ebből származó – jövedelmet jó lenne ide visszaforgatni.
Sok kicsi sokra megy
Bár arról nincsenek ennyire pontos számszerű kimutatások, hogy az összegyetemi hallgatóság mennyi pénzt költ el a városban, becslésekbe azért bocsátkozhatunk. Az intézménynek nagyjából (a levelezősöket és a nappalisokat összeadva) harmincezer diákja van, egy hallgató havonta átlagban 40–100 ezer forintot költ itt el – előbbi összeget a levelezősök, utóbbit a nappalisok. Az egyszerűség kedvéért számoljunk most évi 500 ezer forinttal – eszerint az egyetemisták nagyjából tizenötmilliárd forintot jelentenek a városnak.
A baranyai napilapra ITT fizethet elő.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 39 hozzászólás érkezett-
39. Amsgard 2012. február 11. 22:13
Kedves kabaré vagy hogy hívnak. Megmondanád mitől vesznek több parizert vagy költenek többet taxira? Nekik nem ugyanannyi a kilométer? Az ő emésztőrendszerük 5x annyit emészt fel? Csak halkan mondom neked hogy ismerek külföldi egyetemistákat és bármilyen meglepő neked de ők is ugyanazt eszik mint a magadfajta halandók. Nem mást és nem többet. Vagy szerinted csak mert megtehetik skót viszkivel mosnak kezet, és kaviárral etetik a macskájukat?
Ne röhögtess már...
Az albérlet az más téma. A műszaki szarokhoz való vonzódásuk általában szintén érdekes mivel kb. hetente cserélnek laptopot, mp3 lejátszót, fényképezőgépet, mobilt...stb. Internet előfizetésből csakis a legbikább jöhet szóba náluk. Na ezekre például tényleg nem sajnálják a pénzt, de a parizert nem kellett volna felhozni.
Általánosságban tekintve a havi 200-250 ezer forintos kiadásaikkal anyagi értelemben megegyeznek egy közepesen kereső Magyar állampolgárral. E tekintetben hasznosak a városnak. A magam részéről örülök is hogy itt vannak. Csak itt most arról van szó ha nem vetted volna észre hogy az egyetemnek kell a pénz és megpróbál minden érvet felhozni hogy miért is kell támogatni a fejlődésüket. Sajnos a hozzáállásom azért ilyen negatív mert olyan zsákot akarnak betömni aminek a másik végén óriási lyuk tátong.
Nem felfedni az információimat kisfiam meg nem gyávaság hanem ésszerűség. Minek szerezzek magamnak ellenségeket feleslegesen? Miért lenne az jó nekem? Tudom amit tudok, te meg eldöntheted hogy miképp vélekedsz erről. Nem kötelező hinned nekem. Ez a te dolgod.
Korábbi kérdésemre azonban miszerint; Miből gondoljátok hogy amit hallottam az teljes mértékig kizárható továbbá elképzelhetetlen ill. egyenesen istenkáromlás arra még senki sem válaszolt. Mert nyilvánvaló hogy nem ismerhetsz minden egyes külföldi diákot és nem láthatsz az anyagi dolgaikba. Ha csak nem te vagy Madame Napsugár az Ezo TV vasárnap reggeli adásából mert akkor már értem hogy mindentudó médiumként a tarot kártyáid előtt nincs titok.
Banán van még a ketrecedben? -
38. kabare6 2012. február 9. 18:46
Kedves Asmargd, vagy hogy hívnak..megbocsáss de információhalmazod a semmi és a valami határmesgyéjén...ehhez képest a húsz hozzászólásod már kimeríti a paródia kategóriáját. Csak egy rögeszmédre reflektálnék, ha egy magyar átlagpolgár 1000 Ft-ért vásárol napi élelmiszert biztos lehetsz benne egy külföldi diák minimum 5000-ért (már csak abból kifolyólag, hogy nem parizert vesz pl.) Ugyanez igaz minden egyes lépésükre, ha te 1000 Ft-ot költesz taxira adott idő alatt, ők 10 ezret, ha 500 Ft-ot egy kocsmában ők 5000-et. tudod ez a keresetek (ösztöndíjak) közötti különbözet egyenes következménye. nem felfedni információidat meg szintén nem a karakánság mintapéldája, ergo illik ilyenkor az arcunkat nem csak eltakarni, hanem be is fogni
-
37. Amsgard 2012. február 7. 16:42
Először is szerintem semmi baj a hozzászólásom stílusával bár valóban nem tenyérbemászó és ál-intllektüell írásnemet használok, mivel nem túlságosan kedvelem aztat. Részedről sincs erre semmi szükség enélkül is megértelek, ráadásul nem az osztályfőnököd és nem is az apád vagyok hogy ezzel a nyáladék játéktrubadúr stílussal próbálj bármit elérni.
A korábban már 200x feltett kérdésemre egyébként még mindig nem kaptam választ de sebaj.
A szövegértelmezéssel meg legközelebb óvatosabban ha lehet. Sehol nem írtam hogy ne fejlesszük az egyetemet vagy irtsuk a külföldi diákokat mert kártékonyak. Csak azt hogy a cikk hangneme erősen túlzó és hogy tudomásom szerint némely esetben igen pofátlanul lehúzzák a bőrt szegény külföldi diákokról. Ezzel sem volt különösebb bajom csak jó tudni hogy van ilyen is. És még egyszer bocsi amiért nem forgatok le pár komment kedvéért oknyomzó riportfilmet, de a magam részéről még mindig meggyőzőbb volt (külföldi) diákoktól hallani a dolgot mint 2 nóném hülyegyerektől az ellenkezőjét. Szóval elnézést bizonyítson nektek a fogatlan cápa kedves gyermekeim.
Pécs lakosságának egyébként nem minden 5. polgára egyetemista ezt sajnos nem más mint maga a természet is igazolja (populáció / életkor). Esetleg a 20-30 év közötti korosztálynál már reális ez a szám.
Az évi 3,8 milliárd egyébként szép összeg és nagyjából helyénvaló is mert ez közel 1400 diáknál kb. 200-250 ezer forint kiadást jelent havonta ami abszolút hihető. Bár az is ki van hangsúlyozva hogy a felmérés reprezentatív tehát nem az összes taxis, pincér, fű és fagyiárus lett megkérdezve hanem a diákoknak kellett önként számot adni a költségeikről és hát ne legyünk már olyan arcpirítóan butácskák hogy elhiggyük, fogalmuk sem volt miért is kell kitölteni egy ilyen kérdőívet.
Zárszóként részemről még annyit hogy talán ha az egyetem s_ggfej vezetése nem herdált volna egy valag zsét az elmúlt 30 évben akkor most a nagyrabecsült külföldi és a mélyenleszart hazai orvosporontyok normális körülmények között tanulhatnának és nem az államnak kéne őket kormányciklusonként kihúzni a barnából hogy tovább szabdalhassák a hajléktalanokat és a békákat. -
36. commenterjohn 2012. február 7. 14:51
Tisztelt Amsgard!
Szeretném a figyelmébe ajánlani a cikket: közel 4milliárd forintnyi pluszbevétel tandíj nélkül. Ha ön szerint ez nem egy számottevő összeg, (ahhoz képest, hogy milyen kevés emberről van szó) ha ön nem lát lehetőséget abban, hogy továbbfejlesszük azt, ami már több évtizede sikeresen működik itt Pécsen, akkor továbbra is ahhoz tartom magamat, hogy inkább ne szóljon a témához, vagy legalább olvassa el még egyszer a cikket. Egyébként senkit nem hat meg az az érv, hogy tudnám bizonyítani, hogy igazam van, de nem lehet. Legyen akkor inkább riporter és induljon a Pulitzer-díjért a sztorival, sok sikert.
Az, hogy valaki akárcsak az országból idejön hozzánk tanulni, pénzt hoz a városnak; ne feledje Pécs egy egyetemváros, kb. minden 5-ik ember egyetemista. A külföldi orvostanhallgatók egy olyan speciális réteget alkotnak, akik bizonyíthatóan (lásd cikk) több bevételt termelnek a városnak, mint más hallgatótársaik. Ez az egész arról szól, hogy bár szimpatikusak vagyunk nekik, mint felsőoktatási műhely, legyünk nekik szimpatikusak mint élettér is és használjuk ki a lehetőségeket, amik ebben rejlenek.
A hozzászólásának a stílusa egyébként megint minősíthetetlen...de a benne vázolt bácsit az én értelmezésemben turistának hívják és képzelje vannak olyan országok ahol nemhogy becsülik őket, de mindent megtesznek azért, hogy tovább maradjanak és élvezzék a javakat, amit az adott hely nyújtani tud nekik. -
35. Amsgard 2012. február 6. 10:20
32.
A cikk arról szól hogy anyagiak tekintetében miképp jár jól a város a külföldi hallgatókkal. Nos mindez kimerül étel-ital fogyasztásban, tandíjban, taxizásban, szórakozásban és egyéb olyan hétköznapi költségek kiadásában amik egyébként bárkinél jelen vannak. Szóval mint bevételi forrás - bár több mint a semmi - nem számottevő. Vagyis nem több mint amennyit az ukrán cigicsempészek vagy a német nyugdíjas vadászok hagynak a zsebünkben a vendéglátáson keresztül. Ennyi erővel pedig egy ódát ők is megérdemelnének nem?
Persze akkor már az itt élő, dolgozó, családfenntartó, adót fizető állampolgárok is nagyobb tiszteletet érdemelnének azoknál akik csak néhány évre jönnek ide hogy kihasználják azt ami számukra olcsó. Kicsit olyan szagú a történet mint amikor a kisnyugdíjas nagypapa aki egész életében minimálbéres főállású portás és biolábtörlőként tengette életét, ellátogat Erdélybe ahol pár szaros fillérből is kiskirályként tengődhet és a helyi hírekben az anyagi hasznon kívül még azt is leírnák hogy a kedves portás bácsi bizony nagyon de nagyon hasznos jelensége Erdélynek. Pedig számára mindössze arról szól a mese hogy ott 500 forintért is kap herpeszes k_rvát a f_szára itt meg még egy sört sem ihatna belőle a kupiban.
Szóval nem a nekünk és a városnak kell hálásnak lenni amiért hetente egyszer ezek a gyerekek berúgnak aztán hazataxiznak, hanem nekik amiért nálunk van erre lehetőség számukra olcsóér'. -
34. Amsgard 2012. február 6. 09:40
33.
Bevallom kissé valóban megbántam amit írtam. Bár be tudnám bizonyítani de ehhez fel kellene itt adnom magam és felkeresnem majd közzé tennem azokat akiken keresztül eme információk birtokába jutottam magam is. Azt hiszem érthető kedves barátom hogy kizárólag szerény személyed érdekében ezt nem fogom megtenni.
Te viszont olyan - meg sem nevezett - személyeket védesz akikről nem is tudsz semmit. Hogy állíthatod biztosan hogy amit írtam az puszta rágalmazás mikor nem is lehetsz biztos benne? A szomszédodról elképzelhető hogy titokban neonáci darabolós gyilkosként járja az éjjeli utcákat? Nem, ugye? Pedig jóllehet sosem jártál a pincéjében mert azon tény hogy minden reggel kedvesen köszön számodra pont elég ahhoz hogy véleményed pozitív legyen róla. A szavam általad egyoldalú kétségbe vonása azért árulkodik némi elvakultságról. Nem azért meddő a vita mert bármelyikünk ostoba volna, hanem mert más nyelvet beszélünk. Ha nem tűnt volna fel én eddig minden kérdésedre választ adtam kivéve azokra amelyek már személyes szférámat érintenék. Te azonban egyetlen felvetésemre sem reagáltál.
Írhattad volna szimplán azt is hogy egyszerűen csak nem hiszel nekem és kész, ahelyett hogy indokolatlan védekezésbe kezdesz mint afféle dékánok védőszentje. -
33. azta 2012. február 5. 20:26
:D Amsgard :D
Amikor valaki a neveket kezdi kiforgatni egy, nevezzük vitának, szóval egy vita közepén, az az egyik biztos jele az érvek hiányának, ill az ostobaságnak! Plusz: számonkérsz valami választ valamely kérdésedre, bár te minden hozzád intézett kérdést ignoráltál - jó reggelt!
A dékánok engem nem érdekelnek - csak az a károgó hamisság ami belőled és a hozzád hasonlókból ömlik. Ha igazad lenne, hidd el, egy szót sem szóltam volna! De te még csak meg sem közelítetted azt! A közhelyes bölcselkedésed pedig...
De a hülye én vagyok! Van aki vitapartner - te messze nem vagy az!
(jótanács: anyucit, apucit sosem emlegetünk! Láttatlanban politikai nézeteket sem - óriási baklövésekbe futhat bele az ember. Bár úgy látom, te ehhez hozzá vagy szokva.)
-
32. commenterjohn 2012. február 5. 18:00
Vitázni valóban meddő, hisz ez a cikk arról szól, hogy miért jó nekünk az, hogy van egy nemzetközileg piacképes képzésünk. Azon morgolódni, hogy lármáznak az albérletben stb. értelmetlen, hiszen a magyar diákok is ezt teszik. Sőt gyanítom egy orvostanhallgatónak átlagosan kevesebb ideje van lármázni, mint más hallgatónak a nagy lexikális tudásanyag elsajátítása közben.
"ossze lehetne hasonlitani a magyarul es az angolul vegzok tudasat" nos éppenséggel össze lehet, ugyanaz a tananyag, sokszor ugyanazokkal a könyvekkel, minden esetben ugyanazokkal a vizsgáztatókkal.
Egyébként tisztelt Amsgard ön a helyzetet félreérti, a cikk nem arról szól, hogy gazdaságilag tönkremenne a város a külföldiek nélkül, hanem arról, hogy Pécsnek ez egy nagyszerű lehetőség. Kérdezzen meg erről pár taxist, szórakozóhelyek, drágább éttermek tulajdonosait. Egyébként, ha kicsit utánaolvas a témának, még arra is rá fog jönni, hogy eléggé adakozó szellemű diákokról van szó...
20-30 éve pedig azoknak a szülei jártak ide, akik ma ide járnak van erre jó pár példa higgye el.
Miért baj az ha valaki alakít egy céget, ahol megfelelő szolgáltatást nyújt az ide érkező hallgatóknak? Igen, ezzel a cég magának profitot termel, a hallgató meg örül, hisz egy norvég nehezen találna magának megfelelő albérletet a magyar hirdetések között.
nézzük a következő érvét: exkluzív szolgáltatás exkluzív ügyfélkör... attól exkluzív mert beszélnek 3-4 idegennyelvet a közvetítők? Vagy mert kiszolgálják a piaci igényeket az esetlegesen drágább albérletekkel?
Nem értem önt komolyan mondom. De bárki aki olvassa ezeket a hozzászólásokat arról meg fog bizonyosodni, hogy az ön stílusa hagy némi kívánni valót maga után (az utóbbi hozzászólásának trágár szófordulataira gondolok). Amennyiben nem tudja igazolni az állításait, akkor inkább ne kommenteljen, ne rontsa az egyetem, a hallgatók és legfőképpen Pécs hírnevét azzal, hogy ilyen stílusban nyilatkozik itt össze vissza -már megbocsásson, marhaságokat...gondolok itt például az ázsiaiak inzultálására, az itt tanuló külföldiek lebecsmérlésére...stb -
31. Amsgard 2012. február 5. 17:13
28.
Még egyszer ezer bocs hogy nem listázom ki neked az ismerőseim nevét és nem tudlak meggyőzni. De ne aggódj nem is akarlak. Visszahelyezheted a fejed a seggedbe és próbáld túltenni azon amit írtam. A számodra amúgy nyilvánvaló tényt miszerint a dékánok a nyereségvágynak még csak a fogalmát sem ismerik, jól illusztrálja hogy igen jutányos átlagfizetésük finoman szólva sem arányos az elvégzett (illetve el nem végzett) munkájukkal és az egyetem nemrég botránnyá fajult rekordméretű tartozása is nyilván kényszerű és nem meggondolatlan döntések sorozata volt. Szerintem építs is nekik szentélyt és imádkozz a fotóik előtt. A kérdésemre hogy szerinted miért olyan elképzelhetetlen hogy amit írtam az valóság még így sem kaptam választ csak egyoldalú vagdalózást. De hidd el megértelek mert ahogy már korábban is írtam, engem is meglepett hogy ilyesmi létezik mígnem olyantól hallottam aki tényleg érintett (segítek neked: külföldi diák volt).
30.
Erről nem szól a cikk mert ez Magyarország. Mi a külföldiek seggét csak nyalni tudjuk. Ennyi erővel persze azt is felhozhatnám hogy 20-30 évvel ezelőtt alig voltak külföldi diákjaink az egyetem és a város mégis jobban élt mint ma. Az ázsiaiak körében a higiénia is elég kétes fogalom, de ebbe inkább nem menjünk bele... láttam néhányszor hogy élnek, ennyi. Nem különbek a román bugyiárusoknál de mindjárt jön kommentjancsi meg (f)azta(risznya) és megmagyarázzák hogy nem igaz mert ők aztán még a fogukat is domesztosszal mossák. Imádom ezt a naív szélsőközépbeli liberális világbéke életnézetet ami süt az ilyen gyerekekből akik általában az életről annyit tudnak amennyit apu és anyu látni enged nekik az rtl klubbon meg a násünel dejógrafikon keresztül.
:)
Na részemről a téma le is zárva. Jóccakát! -
30. Kingston411 2012. február 5. 10:29
Arrol is szolhatna a cikk, hogy 1. mennyi kart tesznek az alberletekben a kulfoldi egyetemistak, 2. hogy az allando orgiaikkal mennyire zavarjak a szomszedokat, 3. ossze lehetne hasonlitani a magyarul es az angolul vegzok tudasat....en mindenesetre a kutyamat se biznam rajuk.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!









