Baranyai roma családok is Kanada felé veszik az irányt
Mik ezek?
X– Igen, Mohácsról is sokan újra Kanada felé veszik az irányt – mondta szinte kérdés nélkül Kovács István, a Mohácsi Cigány Kisebbségi Önkormányzat vezetője. – Szinte naponta kelnek útra, van, hogy több család vág neki egyszerre. Akik a közelmúltban mentek el, azok közül még senki sem jött vissza – tette hozzá.
Az utazásra persze csak azok vállalkozhatnak, akik elő tudják teremteni rá a pénzt, hiszen csak a repülőjegy egy négytagú család esetében közel egymillióba kerül. Vannak, akik eladják értékeiket, mások kölcsönkérnek. Kovács István elmondta azt is, hogy az érintett romákat ismeretei szerint a megélhetést illetően számukra kilátástalan itthoni helyzet, valamint az üldöztetésükkel kapcsolatos félelmek késztetik a távozásra.
Nem csak Mohácsról és Baranyából, hanem az egész országból sok roma kért az utóbbi időszakban menedékjogot Kanadában: 2011 első félévében több ezren, szeptemberben és októberben pedig naponta átlagosan húszan adtak be kérelmet.
Egy, a távoli országot már megjárt mohácsi roma korábban azt mondta, az összes menedékjogot kérő ügyét alaposan megvizsgálják a hatóságok. Pusztán azért, mert Magyarországról jön valaki, nem utasítják el kapásból. A kérelmet több hónap alatt bírálják el, és addig szállás, segély is jár. Ha elutasítják, akkor lehet fellebbezni, ez újabb hónapokat jelent. Ezalatt már munkát is lehet vállalni, az állam angol nyelvtanfolyamra is járatja a menekülteket, általában segédmunka-jellegű állásra lehet számítani.
A téma kapcsán Mohács egyébként azért kerül gyakorta a középpontba, mert a Duna-parti városból az ezredfordulót követően, 2001 közepéig becslések szerint száz roma érkezett Kanadába. Többségük néhány év múlva hazatért, de máig nosztalgiával beszél a távoli országban töltött időkről.
„Nagyon különös, bizarr, és nagyon jól szervezett”
A menekülthullám a kanadai sajtóban is téma. A napokban
a National Post című lap például Jason Kenney, a bevándorlási ügyek miniszterének látogatásáról számolt be a Pearson nemzetközi repülőtéren. A miniszter, aki beszélt több tucat magyar romával is, arra kereste a választ, hogy miért vonják vissza olyan sokan a kérelmüket.
Az újságnak adott nyilatkozatában a miniszter elmondta, többen a kérelem elbírálásának hosszú folyamatát kifogásolták, mások pedig elviselhetetlennek minősítették az ágyi poloskák invázióját a kanadai városokban. „Az, hogy ágyi poloskák kiűzhetnek Kanadából valakit, aki feltehetően életét féltve érkezett ide, vagy hogy elrettent bárkit néhány hónapnyi várakozás, miközben biztonságban él egy szabad országban, nagyjából megerősítette a minisztert abban, amit már gondolt: a tavaly beadott 2298 magyarországi roma kérelemből sok nem tisztességes, és a romák migrációja nagyon különös, bizarr és nagyon jól szervezett” – írta a lap.
Volt, hogy egy nap alatt közel százan landoltak
A kanadai határőrség adatai szerint 2011 első félévében 3200 magyar állampolgár kért menedéket Kanadában. Ez messze a legtöbb egy adott országból. Ez a szám az öszszes menedékkérőnek a tizennégy százaléka – egyúttal pedig 75 százalékkal haladja meg a menedékjogért folyamadók között második helyen álló kínaiakét.
A tavaly beadott 2298 magyarországi kérelemből 970-et végleges elbírálása előtt viszszavontak, 117-et lezártak, mert a kérelmező nem jelent meg a meghallgatáson, vagy nem találták meg a bejelentett lakcímén. A maradék 1181 menedékkérelemből csak 22-t fogadtak el a kanadai hatóságok.
A menekülthullám ősszel kezdett igazán erősödni: szeptemberben és októberben minden korábbinál több magyar menedékkérő érkezett Torontóba, napi átlagban 17-en, de október 26-án példátlanul sokan, 91-en adtak be menedékkérelmet a Pearson reptéren.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 61 hozzászólás érkezett-
61. ismerős arc 2011. november 12. 23:23
Bízom benne, hogy minél több roma fogja elhagyni a hazánkat véglegesen!Kibírhatatlan, hogy már szinte mindenhez joguk van és mi tartjuk őket el az adónkból. Úgy kellene csinálni mint régen, aki nem dolgozik azt bezárni! Menjenek vissza Indiába, ott a helyük!
-
60. aladi1 2011. november 12. 21:18
Azok fogják meg a lényeget, akik utalnak arra, hogy EU-ország vagyunk és szabadon lehet bármelyik magyar állampolgárnak külföldre költözni, ahol senki nem üldözi őket. Sok százezer magyar állampolgár él igy külföldön. Csak hát nem menekültként... hanem dolgozni mennek.
-
59. Manóka 88 2011. november 12. 18:02
Ugye ha nem jön be a számításuk (dolgozni kell odakint), és visszajönnek, nem kapnak ingyen kéglit??? Ha ez mégis megtörténne, az én lakásom adóját is fizesse az állam, mert nem vagyok hajlandó ilyen alja népnek adózni, meg eltartani a 8-10 gyerekét...!!!
-
58. pujaro00 2011. november 12. 14:09
minden vissza kúszó cigó népes családot kötelezően fogadják be a megélhetési libsi jogvédők,cigó önkormányzati "vezetők","vajdák,politikusok
törvény kéne hogy a cigó népes családok egymás közti nézeltérését csak megélhetési jogvédők szakithassák meg,rendőrség kizárásával(hullazsák mehet közpénzből) -
57. kopasztom 2011. november 12. 12:29
Gyüjtést szervezek...hogy legyen pénz kilőni a repülőt amivel mennek :-) Mondjuk Mohácson egyszerűbb ott a Duna......
-
56. bevándorló 2011. november 12. 12:09
54.majak.
szerintem amit írtál,azt ma senki nem fogja felülmúlni.
se "rudipapa,se fogi48"
tisztelettel.. -
55. napbarnitott 2011. november 12. 11:11
Hát csoda hogy menekülnek? Még szeretett mentoruk a nagy dakota vezér is azzal ijesztegeti őket hogy a munkának lesz becsülete itt az országban. A munka még fényév távolságban sincs de ők már félnek hogy egyszer hátha igaza lesz segilyosztogató választottjuknak.
-
54. majak_ 2011. november 12. 09:43
Szerintem jobb is, ha Kanadában azt hiszik, hogy üldözzük őket, legalább nem tartanak egy akkora balfasz népnek, mint amekkora balfaszok valójában vagyunk.
-
53. Laci19 2011. november 12. 08:04
Sziasztok!
Csatlakozom az előttem leírtakhoz én sem bánom ha mennek,sőt az állam segély helyett megvehetné nekik a rep jegyet.Azzal már viszont problémám van hogy úgy állítják be az országot mint ahol ütik verik őket és menekülniük kell.Miért nem tesznek semmit az illetékesek ez ügyben?Kijárási tilalamat kéne bevezetni este 20:00-tól, annak a ki hazajön Canadából hiszen itt üldöztetve van.Nehogy bántsa valaki az éj leple alatt szegényt.Így mindenki jól járna!Ők biztonságban lennének éjjel!Nekünk meg nem tűnne el semmink reggelre.Mikor mondják már ki végre valahol a világban hivatalosan is hogy miféle népség ez?Még Canadába is nagyon óvatosan fogalmaznak a nyilvánosság előtt velük kapcsolatban,pedig ott is megvan a vélemény ezekről és nem tér el a miénktől. -
52. kopasztom 2011. november 12. 07:52
Én támogatnám a repülésüket. De az összesét és jó messzire... egy lakatlan szigetre. Utána meg elsűllyeszteném!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!










