Egyre kevesebb a házasság és több a válás Baranyában
Mik ezek?
XA válások számának növekedése különösen annak fényében kedvezotlen jelenség, hogy mindeközben a házasságkötések száma erőteljesen visszaesett. A régióban 2007-ben a 2000. évihez viszonyítva ötödével kevesebb házasságot kötöttek. Mindennek fényében nem meglepetés, hogy a legfrissebb statisztikák szerint Baranya megyében száz házasságkötésre – az országos átlagnál is magasabb – több mint hatvan válás jut.
A válások számának gyarapodását a történelmi múltra visszatekintő hűtlenség mellett több okkal is magyarázzák a szakemberek. Egyrészt a rendszerváltás utáni évektől átstrukturálódtak a családi szerepek. A nők nagyobb arányú munkavállalása, a gyengébb nem esetében is terjedő karrierépítés, ugyanakkor ezzel párhuzamosan a munkanélküliség nehézségének megjelenése is új konfliktusforrásokat hozott a családokba. Ráadásul ugyancsak az egypártrendszer megszűnését követően az emberek megnyilatkozásaiban is veszített pozíciójából a házasság intézménye.
A válások magas számával és arányával egyébként a nemzetközi összevetésben is az első harmadban vagyunk, olyan társaságban, mint Anglia, Svédország, Norvégia vagy Hollandia, messze megelőzve az erős vallási töltésű, illetőleg a családon belül nagyobb fokú toleranciát elváró európai országokat, mint Lengyelország, Olaszország vagy Spanyolország. Érdekes módon Franciaországban sem túl gyakori a válás, de ennek oka az is lehet, hogy a franciáknál nagyon elterjedt a nálunk is népszerűsödő együttélés intézménye.
Nálunk érdekes jelenségre derített fény a témában készült KSH felmérés is. A házasságkötési életkor kitolódásával párhuzamosan az elváltak kor szerinti összetétele is az idősebb életkor felé mozdult el. Míg korábban az elvált nőknek még mintegy egyharmada, a férfiaknak egyötöde 30 évesnél fiatalabb volt, arányuk az elmúlt évekre 20, illetve 10%-ra esett vissza.
Az, hogy a válások egyre csökkenő hányada következik be a házasfelek 30 éves kora előtt, azzal magyarázható, hogy egyre kevesebben kötnek házasságot ebben az életkorban, így a válásig is egyre kevesebben jutnak el 30 éves életkoruk betöltése előtt. A válások fele ezzel együtt is a 20-40 éves életkor között történik, az évek gyarapodásával egyre ritkábban döntenek így a párok.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Szalagavatók | napi menü | Traffipax | Felvételi 2012 | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Való Világ 5 | Olcsó receptek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Biczó Bence | Bódis József | Csizi Péter | Hárs József | Hoppál Péter | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Rátgéber László | Szekó József | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...









