EKF: Mészáros nem fizette meg a perköltséget
Mik ezek?
XA kultúrfővárosi program volt igazgatójának egy forintot sem ítélt meg a bíróság másodfokon tavaly októberben. Akkor döntés született arról is, hogy a tetemes, 1,7 milliós perköltséget a vesztes félnek, Mészáros Andrásnak kell megfizetnie. Amint az ismert, a volt főigazgató azért kezdeményezte a pert, mert jogtalannak tartotta 2008-ban történt menesztését.
– Mészáros András nem fizette meg az összeget – tájékoztatta a Dunántúli Naplót dr. Turi Attila, az egykori alperes, a Pécs2010 Menedzsment központ, ma jogutódként a Pécsi Városfejlesztési Nonprofit Kft. jogi képviselője.
Az ügyvéd elmondta, hogy korábban részletfizetést kért a volt főigazgató, de kérésével kapcsolatban konkrétumokat nem közölt, ezért tavaly év végén – miután lejárt a fizetési határidő –, felszólítást küldtek neki, eredménytelenül. A végrehajtási eljárás elindítását ezután kezdeményezték.
Mészáros András a jogerős döntés után (Laufer László képe)
Mindez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a továbbiakban a megyei bíróság által kijelölt, a volt főigazgató lakóhelye szerint illetékes végrehajtó jár el. A feltehetően hónapokon át tartó ügymenet egyben azzal is jár, hogy az eredetileg megítélt összegnél végül minden bizonnyal többet lesz kénytelen kifizetni Mészáros András, hiszen azt a végrehajtás költségei mellett már kamat is terheli, ezek együttesen több százezer forintot jelenthetnek.
Természetesen Mészáros Andrást is szerettük volna megkérdezni álláspontjáról, azonban kedden nem sikerült telefonon elérnünk.
Egy félidőt megnyert, egyet pedig elveszített
Elbocsátását követően Mészáros András bruttó negyvenmillió forintos kártérítést követelve perelte be a Pécs2010 Menedzsment Központot. Az eljárás első fokon tavaly májusban zárult le, akkor kilencmillió forintot ítéltek meg számára. A döntés ellen mindkét fél fellebbezett. Az ítélőtábla tavaly októberben kihirdetett jogerős határozatában azonban úgy látta, hogy a munkáltatónak megrendült a bizalma Mészáros Andrásban, ez pedig alapos oknak tekinthető a megbízási szerződés felmondására.
– Az első félidőt én nyertem, a másodikat nem. Elgondolkodtató, hogy néhány hónap alatt mi változott – nyilatkozta a volt főigazgató a döntést követően, és bejelentette, hogy felülvizsgálati kérelemmel a Legfelsőbb Bírósághoz fordul.
Több elküldött vezető is pert indított a város ellen
Amint az ismert, a pécsi önkormányzat több menesztett cégvezetője is perre ment. Legutóbb, január 6-án Varga Péter ügyében született döntés, ekkor a másodfokú bíróság is helyben hagyta a korábbi határozatot, amely szerint jogellenes módon mentették fel a pécsi vagyonkezelő társaság vezetői posztjáról. Az ítélet értelmében a Pécs Holding Zrt.-nek egyévi munkabérét, azaz 25 millió 440 ezer forintot kell megfizetnie számára. Tudomásunk szerint még zajlik a pécsi temetkezési vállalat volt vezetője, Rankasz Ernő kártérítési pere is. Őt 2009 őszén hívta vissza ügyvezetői tisztségéből a Pécs Holding Zrt., és rendkívüli felmondással megszüntette a munkaviszonyát. Rankasz Ernő egyévi illetményére tart igényt.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 7 hozzászólás érkezett-
7. favilla 2011. február 9. 15:39
Nem tudnék az ügy lényegéhez hozá szólni, de valami nekem nagyon nem stimmel: rendben van-e teljesen a magyar igazságszolgáltatás, ha természetes, hogy vagy kapok harmincmilliót vagy fizetek 1,7-t? Ennél már a lottózás is kiszámíthatóbb.
-
6. dalailáma 2011. február 9. 08:29
Arcátlan,semmit érő fajankó! Sajnos,nagyon sok "effajta" ül zsíros pozícióban...!
-
5. napbarnitott 2011. február 9. 08:11
Épp ideje hogy ezek a "felsőbbrendű" lényekre is rákerül a sor. Még több ilyen hirt szeretnénk olvasni.
-
4. Nagyhóhányó 2011. február 9. 06:45
Hajrá Bandi!
-
3. kertvárosi 2011. február 8. 19:42
Szegénynek nincs pénze,biztos minimálbért keresett,amíg EKF vezető volt.Most mehet ő is pickszalámit lopni!
-
2. majak_ 2011. február 8. 18:27
Ez a Mészáros egy igazi seggfej. Örökre ki kellene tiltani Pécs közigazgatási területéről.
-
1. kavicska 2011. február 8. 15:28
Szerintem fizetési kézség nem létezik
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!









