Elhúzódó tárgyalások a buszok és a parkolás ügyében
Mik ezek?
XA pécsi városvezetés előbb a parkolási rendszert üzemeltető Gámán Kft.-vel is január elejére, február végére ígérte a tárgyalások lefolytatását, ám a maguk vállalta határidőt közben módosították. Az újat tarthatják, hisz az egy hónappal ezelőtti megállapodás értelmében a Pécs Holdingnak szerdáig kell letennie szerződésmódosítási javaslatait, és ezt megteszik.
A város jelenlegi anyagi helyzetében szinte kizárt, hogy szerződésbontást kezdeményezzenek a parkolótársasággal
A buszeladási ügy miatt kezdeményezett tárgyalásokat előbb október közepéig szerették volna lezárni, majd itt is a február végi időpont tűnt tarthatónak. Úgy tudjuk, hogy a megegyezés alapját az új buszok beszerzése jelentheti, amely, ha igaz, ugyancsak megerősíti, hogy hamarosan bejelentés várható ebben az ügyben. A PK Zrt. ugyanis a nyár végéig szeretné lecserélni az Ikarusokat, ami azt jelenti, hogy nem sokára ki kell derülnie, mely gyártóval szerződnek.
Közel a megegyezéshez a buszügyben zajló tárgyalások
A Dunántúli Napló által tavaly júniusban kirobbantott pécsi buszeladási botrány után, 2009 júliusában kezdődtek tárgyalások a város, a Pécs Holding, és a PK Zrt. kisebbségi tulajdonosa, a Mecsek-busz Kft. vezetői közt. A város részéről Nagy Csaba alpolgármester ült asztalhoz. Amikor az ügylet – amelyet a város közgyűlésének megkerülésével hajtottak végre – napvilágra került, Páva Zsolt, Pécs polgármestere büntetőfeljelentést tett, a nyomozás azóta is tart. Egyelőre csak egyvalakit, a Pécs Holding akkori vezetőjét, Varga Pétert menesztették az eset miatt – őt is csak részben emiatt.
A hétvégén érdeklődtünk Páva Zsoltnál, Pécs polgármesterénél. Közölte, bonyolult, több jelentős témát is érintő tárgyalásokat folytatnak a céggel, de bízik benne, hogy közel kerültek a megegyezéshez. Nem ő tárgyal személyesen, de úgy tudja, a városi követelések jó részét sikerülhet elfogadtatni. A tárgyalásokon a buszeladás mellett Pécs által az elmúlt években a PK Zrt. részére ki nem fizetett, összességében igencsak jelentős városi támogatásokról, az ingyenes diákbérletek miatti apeh-tartozásról, valamint az új buszokról, köztük elektromos és hibrid kisbuszokról is egyeztetnek.
Jahn Péter, a Mecsekbusz Kft. ügyvezető igazgatója csak anynyit kívánt mondani, hogy vannak még tisztázásra váró apróbb részletek, de ő is megerősíti, hogy közel lehet a megegyezés.
Meg nem erősített információink szerint a megegyezést akkor jelenthetik majd be, amikor a PK Zrt. az új buszok beszerzéséről is be tud számolni, egyebek mellett azért, mert azok fontos feltételt jelentenek a kézfogáshoz.
Parkolás: kizárt a szerződésbontás
Hétfőn döntenek arról a Pécs Holdingnál, hogy pontosan milyen szövegezésű szerződésmódosítási javaslattal üljenek tárgyalóasztalhoz a pécsi fizetőparkolókat üzemeltető Kerident, illetve a Gámán Kft. vezetőivel az egy hónappal ezelőtt megjelölt szerdai határidőig. Amint azt megtudtuk Lovász Istvántól, Pécs Városfejlesztési Főosztálya főosztály-vezetőjétől, és Márfy Miklóstól, a Pécs Holding Városüzemeltetési Divíziója vezetőjétől, sok egyéb mellett két fő követelése van a városnak és a vagyonkezelőnek a parkolócégekkel szemben. Komoly előrelépést kívánnak elérni az autósok által sokat bírált – s lapunkban is többször tárgyalt –, általában a pótdíjakkal összefüggő ügyintézésben. Azt rugalmasabbá, polgár- és ügyfélbarátabbá szeretnék tenni.
A másik kiemelt terület a parkolási cég bevételeinek még átláthatóbbá tétele. Egy technikai következmény lehetne az, hogy a Gámán Kft. és a Pécs Holding munkatársai közösen, előre egyeztetett időpontokban ürítenék az automatákat. Kijelentették ugyanakkor, hogy nem amiatt kérik ezt, mert bármivel is vádolnák a parkolós céget.
A harmadik nagy fejezet a tavalyi, kifejezetten a fővárosi helyzetre vonatkozó alkotmánybírósági állásfoglalásnak való megfelelés biztosítása. Szerettük volna megszólaltatni Gámán Imrét, a Kerident és a Gámán Kft. ügyvezetőjét is, de péntek óta nem értük el.
Páva Zsolt kérdésünkre határozottan kijelentette, hogy a város jelenlegi anyagi helyzetében szinte kizárt, hogy szerződésbontást kezdeményezzenek a parkolótársasággal. A 2011 októberéig tartó, tízéves, határozott idejű szerződés idő előtti, egyoldalú felbontása horribilis öszszegbe kerülne Pécsnek. Így egyetlen lehetőségük, s ezzel élni is kívánnak, hogy a valóban problémás kérdéseket tisztázzák, s elérjék azok kiküszöbölését. Természetesen, ha a másik fél rugalmatlan lesz, a szakítás is szóba kerül.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 10 hozzászólás érkezett-
10. Turul1920 2011. január 21. 08:04
Re.1.-3.
Egy pécsi autósnak sikerült,
pert nyert a "polgárbarát" gámánnal szemben!
A gámán is lehet pervesztes, igaz csak elvétve!
- köszönhetően az elhibázott, drága és igazságtalan önkormányzati rendeletnek!
Egy pécsi autós pert nyert a Pécsi Városi Bíróságon a "polgárbarát" parkoló társasággal szemben.
Miután az autósok körében ez elég ritkán adatik meg, várjuk a hasonló jó híreket is, a parkolási társaság károsultjai számára létrehozott közösségi oldalra.
http://iwiw.hu/pages/community/comdata.jsp?cID=3107539
Minden bizonytalan autóst, csak bátorítani tudok, igaza tudatában forduljon bírósághoz. Igaz kellő kitartás, sok-sok idő és sajnos nagy adag szerencse szükséges az igazság érvényre juttatásához.
-
9. Bulletmagnet 2010. április 8. 23:55
Csak egy érdekesség: Amikor Pécsen elkezdődött a parkoltatás, észrevettem, hogy minden embert - akármilyen kvalitású is volt - egy dolog zavart benne, az hogy miért nem a VÁROS szedi be a pénzt a köznyelven "spenótcsőszöknek" nevezett (Közterület Felügyelet) testületen keresztül. Bárki szívesebben fizetne, ha azt látná, hogy a pénze közvetlenül a VÁROS kasszájába folyik be. Az ellenőrző testület - a "spenótcsőszök" már működtek akkor, szép egyenruhájuk is volt, meg hatósági jogkörük - ami a GÁMÁN KFT.-nek nem is volt soha és imádkozzunk, hogy ne következzenek be olyan idők, hogy egy magántulajdonú cég alkalmazottainak lesz ilyen - csak munkájuk nem igazán. A terület úgyis a VÁROS-é. Ebben az esetben legalább nem lenne arról vita, hogy kinek kellene takarítani télen a parkolóhelyeket, meg időről-időre újra felfesteni azokat. Példának okáért megjegyzem, hogy Európa fejlettebbik felén, egy világszerte ismert és elismert tengerparti fürdővárosban csak a város főutcáján kell fizetni a parkolásért. Az összeg egy órára körülbelül annyi, mint Pécsen a III. zónában (tehát viszonylag olcsó) és ezért a pénzért a parkolást ellenőrző városi zsaruk folyamatosan járőröznek a parkoló autók körül. Eredmény: Ha ott parkolsz nagyobb az esélye, hogy nem lopják el a kocsidat, vagy nem törik fel azt. Mindenki boldog! A magyar (pécsi-)-út pedig: Resourcing (LOPJUNK TÖBBET EGYÜTT BT.-nek kiadjuk, majd ő beszedi a pénzt) amit mindenki utál és amatőr végrehajtás - és itt nem a gyönyörű és fallikus mementónak is beillő parkoló-automatákra gondolok.
-
8. haligali 2010. március 29. 22:45
Nagy gondok lesznek Pécsett, ha nem hozzák az új buszokat. A mostaniak már hamarosan szétesnek. Bár a városnak nincs is busza. A tulaj bármikor fogja és viszi. Hisz az övé. Ha vissza is vásárolná a város (de vajon miből), akkor is kellenek új buszok a mostani csotrogányok helyett. Nincs értelme visszavásárolni.
-
7. öregpécsi 2010. március 29. 21:47
Miért fizetnek egy "neves"ügyvédi irodát több tíz milliókért,ha nem tudják megoldani a Gámán ügyet?Mi az,hogy a kilépés megfizethetetlen?Jelenleg a parkolási ügy alkotmány ellenes,gondolom én erre hivatkozással-mint ahogy Bp-en már megtörtént-fel is mondták a szerződést a Gámán szektával néhány kerületben!
-
6. napbarnitott 2010. március 29. 16:28
Nem csak lezárni nem sikerült ezt a buszeladási ügyet még érdemi tájékoztatást sem adnak róla a pécsi lakosságnak sem.Sok jó elvtárs és úr érdekelt benne ugyhogy elfogják tussolni szépen ezt is csak a kezdeti nagy teszek valamit értetek Pécsiek szöveg volt megint.
-
5. szemlélődő 2010. március 29. 16:03
Ez a téma is csak hangzatos kampányfogás maradt? Senki nem mer igazából beletúrni, mert mindenki sáros lenne... Van ott kaki bőven. Még lesz néhány ígéret, aztán vágjuk a centit. :)
-
4. rudipapa 2010. március 29. 11:40
Én szeretnék valamit megtudni a fénylőtekintetü polgármesterünk által említett polgárbarát parkolási megoldásról! Szerintem ez is egy nagy tohubawohu! A fő probléma nem az ő embereik vannak a tojásban!
-
3. Goldman Armand 2010. március 29. 09:42
Ibolyka drága,lassan olvassa hogy végre megértse: VESZTETT!!
Na húzzon már el a sovány malac f...ára! -
2. fodorkak 2010. március 29. 09:04
Polgári engedetlenség!
Gámán szemérmetlen , uzsorakamatai, és alkotmányellenessége, a közokirat hamisítás, a Taka által feltárt szabálytalanságok? Elfelejtődtek?
Polgármester úr! Olyan hathatós beavatkozást legalább, mint Vízmű ügyben. Ez a maszlag amit Márfyék ide pöttyentettek, KEVÉS!!!!!!!ITT AZ IDŐ"!!!Nem türjük tovább Gámánék szabad rablását!!!! -
1. Goldman Armand 2010. március 29. 05:43
Gámán Imre, Te zseniális!
Be vagy betonozva, a Zsóti szart se tud csinálni.
GRATULÁLOK!!!!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Rátgéber László | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!









