Érettségi után sokan választhatják a szakképzést
Mik ezek?
XNyilvánosságra hozták az idei felvételi ponthatárokat, így a napokban az érintettek számára kiderült, ki tanulhat tovább szeptembertől az egyetemeken, főiskolákon (egy esélyt a pótfelvételi még jelenthet). Azoknak a diákoknak, akik nem kerültek be a felsőoktatási rendszerbe, érdemes elgondolkodniuk és körülnézniük, hogy a szakképzésben milyen lehetőségek vannak.
– A munkaerőpiac visszajelzései alapján egyre inkább kiderül, hogy sok esetben egy jó szakmával többre mennek az álláskeresők, mint egy olyan diplomával, amivel úgymond „Dunát lehet rekeszteni”. Ezért is ajánljuk a felsőfokú oktatásból kimaradtak figyelmébe a szakképzésben rejlő lehetőséget – mondta Cséfalvay Ágnes, a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara szakképzési osztályvezetője.
A szakember kiemelte, hogy az egyre szűkülő felsőoktatási lehetőségek mellett széles körű választékból meríthetnek a diákok, amennyiben érettségi után szakmát választanak. Míg a felsőoktatásban esetleg tandíjas szakon tanulnak úgy, hogy az adott szakirányra nincs is kereslet, és végzés után komoly nehézséget okoz az elhelyezkedés, addig a szakmát tanuló diákokra egyre nagyobb a kereslet a munkaerőpiacon. A vállalkozások folyamatosan jelzik igényüket az érettségizett, megfelelő idegennyelv- és számítógépes tudással rendelkező szakemberek iránt.
A szakmát tanuló diákok a gyakorlati képzés idejére tanulószerződést kötnek. A tanulószerződés alapján a gazdálkodó szervezet a tanuló részére pénzbeli juttatást köteles fizetni, mely havi mértéke a minimálbér minimum 20 százaléka. A hiányszakmák esetén ennél is magasabb pénzbeli juttatás illeti meg a tanulót. A béren kívül a tanulószerződéses tanulót egyéb juttatások (például étkeztetés) is megilletik. Ezen felül a régiós hiányszakmát tanulók iskolai ösztöndíjat is kapnak.
Gazdag kínálat
Akiket első körben nem vettek fel a hazai felsőoktatásba, azok még beadhatják pótjelentkezéseiket. Akik viszont az érettségi utáni szakképzés mellett döntenek, azok augusztus végéig jelentkezhetnek a hivatalosan regisztrált szakképző intézetekbe. Baranya megyében meglehetősen gazdag kínálatból választhatnak a tanulók, az intézmények teljes listája és az ajánlott szakirányok megtalálhatók a kamara honlapján (www.pbkik.hu). Ugyanitt részletes tájékoztató olvasható a hiány- és ajánlott szakmákhoz kapcsolódó kedvezmény- és ösztöndíjrendszerről.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 3 hozzászólás érkezett-
3. cudarlive 2011. július 28. 09:23
Az érettségizők többsége még nem akar dolgozni, inkább a továbbtanulást választja, mert úgy véli: diplomával könnyebb elhelyezkedni, és nagyobb fizetésre is számíthat. A diákok körében nagy különbségek figyelhetőek meg, ennek ellenére nagy része úgy gondolja, hogy diplomát szeretne, de pontosan mit akarna dolgozni, azt még nem tudja. Olyan időhúzás ez amely sok esetben kitolja a tényleges munkábaállás lehetőségét a huszonéves kor esetleg végefelére, ezzel nagy terheket ró a szülőre és az államra.
Szakma után is lehet továbbtanulni mint ahogy ezt már sokan megtették!
-
2. kertvárosi 2011. július 27. 12:02
"A munkaerőpiac visszajelzései alapján egyre inkább kiderül, hogy sok esetben egy jó szakmával többre mennek az álláskeresők, mint egy olyan diplomával, amivel úgymond
-
1. Hegyháti 2011. július 26. 21:46
Először is tisztázzuk, hogy a diplomán kívül, a diploma helyett, vagy a diploma mellett ajánlják a szakképzést.Aki mindenáron állatorvos akar lenni, arra ne erőltessék rá a tetőfedést, ami egyébként szép munka.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Érettségi 2013 | napi menü | traffipax | Ladik | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | olcsó receptek | Ingatlantanácsok
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Beck Zoltán | Bódis József | Csizi Péter | Hargitai János | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Rátgéber László | Szekó József | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
Olyan lángot gyújts a szívedben, amelyet nem képes elfújni az a szennyes szélvihar, amelyben élsz! Müller Péter-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Ellenállhatatlan eper
Igen, igen, itt van az igazi eper! Ízes, illatos, ellenállhatatlan! Ha szeretnéd, hogy mindenkinek bőven jusson a most még drága tavaszi finomságból, készíts belőle desszertet!





