Ezúttal Olaszországban figyeltek fel a szépségére
Mik ezek?
XA modellkedés még várhat, nyilatkozta tavaly nyáron lapunknak az ANK Úszóklub versenyzője, Jakabos Zsuzsanna, amikor azt kérdeztük tőle, a soros Európa- és világbajnokságok medencéi mellett nem ugrana-e fejest a divat világába is. Nos, a pécsi versenyző azóta is inkább a viadalokon vitézkedik, s nem a fényképezők vakui előtt forgolódik – ám ez nem jelenti azt, hogy szépségére ne figyelnének fel egyre többen. A lengyelországi rövidpályás úszó Európa-bajnokságon például a legnagyobb példányszámú olasz sportnapilap, a La Gazzetta dello Sport készített fényképsorozatot Jakabos Zsuzsannáról, amelyet aztán több itáliai oldal is átvett.
A gazzetta.it rendszeresen közöl fényképeket, illetve fényképalbumokat a világ legszebb sportolónőiről – a pécsi úszó kapcsán azt is megjegyzik, hogy a magyar versenyző nem csak gyönyörű, hanem igen tehetséges is, hiszen ezüstérmet szerzett 100 m vegyesen és bronzot 400 m vegyesen.
A 185 centiméter magas Jakabos Zsuzsanna a versenyekkel zsúfolt december utolsó napjait pihenéssel tölti – s bizony szüksége is van a feltöltődésre, hiszen januártól már csak egyetlen cél lebeg a szeme előtt: minél jobb szereplés a nyári, londoni olimpián.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 19 hozzászólás érkezett-
19. Amsgard 2011. december 27. 11:59
Más szóval nem azzal van baj AMIT hanem AHOGY csinálnak. Mert oké hogy kell a jó hírnév a sportévek utáni évekre, de költsenek ők is reklámra, marketingre ahogy ezt minden becsületes ember teszi. Ne önmaguk bálvánnyá emeltetésével érvényesüljenek mert az gáz.
-
18. Amsgard 2011. december 27. 10:00
17.
Ennyi. Nem Zsuzsi személyiségét kritizáltam hanem azt ami körülötte folyik mert az nem egészséges szerintem. Ja és Chiek. Pelét azért nem kéne 1 mérlegre tenni Zsuzsival.
Na most a sportkarrierről azt illik tudni hogy általában igen rövid életű hiszen a sportolók fénykora maximum középkorúságukig tart. Ezután is meg kell élni valamiből. Jó példa erre a nemrég hazatért Dárdai Pál akiről - hopp milyen érdekes - egyszercsak kiderült hogy saját focisulit nyit miután profi-karrierje elmúlt.
Na ezekről a dolgokról van itt szó kérem szépen. Tudom hogy ez nekik csak a megélhetésről szól de akkor is gusztustalan. -
17. bela2554 2011. december 26. 22:15
Chiek01 Azért mielőtt lekezelsz valakit, próbáld értelmezni a mondanivalóját, mert lehet én nézek ki belőle túl sokat, de szerintem az nem tetszik neki, hogy celebesítik a sportolókat a médiumok és sokan erre vevők is.
Az, hogy ő csak egy úszó, az gondolom úgy értendő, hogy a sport eredményeiről szóljanak a cikkek ne arról, hogy szép az arca, mert szépnek szép az enyém is ő abban több, kutyában is leúszna. -
16. Chiek01 2011. december 26. 15:49
Amsgard írta: Mint említettem a lányka minden fingását aranyba öntik ami szerintem némileg túlzás, na.
Chiek: Ha így is lenne, téged az miért zavar? Ha téged magasztalnának az újságok, az is zavarna téged; akkor is így hőbörögnél? Nem! Akkor meg mi a baj? :) Csak nem megesz téged a sárga irigység! Talking about suffering from a bad case of the green-eyed monster. -
15. Chiek01 2011. december 26. 15:31
jav: ragaszkodik ahhoz, hogy...
-
14. Chiek01 2011. december 26. 15:26
Amsgard írta: Csak egy úszó.
Chiek: Pelé is csak egy focista volt.
Amsgard írta: Már elnézést hogy ilyet írok de ki nem sz_rja le?
Chiek: Ki nem? Nos, minden olyan jóérzésű, egészséges nemzeti identitástudattal rendelkező magyar állampolgár, akit büszkeség tölt el, akárhányszor a Magyar Himnusz szólal meg egy nívós sporteseményen, mondjuk, a 2012-es Londoni Olimpián, köszönhetően akár "csak egy úszónak", ahogy te Zsuzsára utalsz.
De te ezt úgysem érted, Amsgard.
Amsgard írta: Kedves pukkancsok!
Chiek: Ne erőltesd ezt a műfajt, legalább karácsonykor ne! :)
Amsgard írta: Fingotok sincs hogy mennek a dolgok a médiában
Chiek: Mi már csak ilyen hülyék vagyunk, Amsgard. Lényeg, hogy, ellentétben velünk, te tudod!
Szerintem ne ragaszkodj annyira, hogy nézeteidet megoszd velünk.
-
13. imposztor 2011. december 26. 13:45
185 magas? Na, itt se rúghatok labdába...Sok sikert e gyönyörű hölgynek a jövőben is!
-
12. Amsgard 2011. december 26. 11:07
Kedves pukkancsok!
Fingotok sincs hogy mennek a dolgok a médiában és mi van mögötte. Sajnos az emberszabásúak többsége mint ahogy az itt kommentelők zöme is, automatikusan bevesz minden sz_rságot amit a tv-ben lát, a rádióban hall vagy az újságok hasábjain olvas. Ha holnap után megjelenne rólam egy cikk miszerint suttyomban eredményes zsákbanfutó és lepényevő-bajnok vagyok sőt a Lappföldi joalapukkandúr nevű zúgfalu helyi újságjában már cikkeztek is rólam, akkor bizisten mindenki el lenne ájulva tőlem hogy mekkora büszkesége is vagyok kicsiny városunknak. Függetlenül attól persze hogy ettől még senkinek sem lenne se jobb, se rosszabb az élete de amolyan "eldicsekszünk vele a szomszédnak" alapon biztos jó lesz majd ez is valamire.
A szövegértelmezésben igen gyenge kommentelőknek meg nem tudok mit mondani. Egy szóval sem ócsároltam Zsuzsi úszó-teljesítményét, sem tucat-szépségéből adódó fotómodell-karrier lehetőségeit. Mindössze ezek hírérték jelentőségét taglaltam. Mint említettem a lányka minden fingását aranyba öntik ami szerintem némileg túlzás, na. Még a mai nagyon gusztustalan celebvilágban is ahol dicső sportolóink szívesebben visznek haza egy félmeztelen naptárat magukról, egy szerződést a t-commal vagy egy Barátokközt-vendégszerep drammaturg-könyvet mintsem első helyezésért járó aranymedált.
Ja és sosem jelent meg rólam cikk, csak egy iromány ami nem a személyemhez kötődött hanem egy ötlethez és ennyi.
Shalom! -
11. krtekova 2011. december 26. 10:22
Aki egy kicsit is ismeri a családi körülményeit, és magát a sportolót, tudhatja, hogy egyáltalán nem az elszálltságukról híresek. Kedves, intelligens, mértéktartó emberek. Jakabos Zsuzsa pedig igenis a baranyai sportszerető közösség egyik (!) emblematikus alakja igazi példakép. Hajrá!
-
10. kémcsőkarcsi 2011. december 26. 10:04
Jól néz ki a bébibogyó,csak nehogy a sport rovására menjen fotogén arca...
...gondolok a "pénz beszél,kutya ugat"-ra.Pár milla és könnyen lehet,hogy bájait is megmutatja.Manapság ez a módi sportolóknál ill.médiateheneknél
(Én szóltam.)Amúgy néha nem ír rosszakat Amsgard
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Rátgéber László | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!









