Feljelentést tesz Páva Zsolt ellen az MSZP pécsi frakcióvezetője
Mik ezek?
XTóth Bertalan szerda délelőtt a pécsi városházán tartott sajtótájékoztatón elmondta, tizenhat napja kérte ki a pécsi polgármesteri hivataltól azt a listát, amely tartalmazza a Páva Zsolt 1994 és 1998 közötti polgármestersége idején kiosztott városházi jutalmakat is. Elmondta: tizenöt napon belül választ kellett volna kapnia, de a határidő leteltéig nem jutott hozzá az adatokhoz.
A frakcióvezető azt mondta: Páva Zsolt hétfő esti évértékelő beszédében elismerte, hogy ő maga is vett fel jutalmat polgármesterként, de Tóth Bertalan szerint "nem hajlandó megosztani, hogy mennyit, és azt sem, hogy az ő polgármestersége idején mennyi jutalmat osztott ki a pécsi önkormányzat”. Miután az MSZP városházi frakcióvezetője nem kapta meg határidőre az információkat, az adatvédelmi törvényre hivatkozva pert kezdeményez.
"Beperelem Páva Zsolt polgármestert, és követelni fogom a városi bíróságtól, hogy az elkészült adatbázist kapjam meg" - mondta a frakcióvezető. Az MTI kérdésére hozzátette: a keresetlevél még ezen a héten megérkezik a városi bírósághoz.
A polgármesteri kabinetiroda egyelőre nem kívánt reagálni Tóth Bertalan állításaira. Az MTI városházi körökből úgy értesült, hogy a polgármester utasította a jegyzőt a Tóth által kért adatok kiadására.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 14 hozzászólás érkezett-
14. Kiaora 2011. október 13. 14:43
4-esnek Szenbe mi? Látszik, hogy neked is szened van, nem szemed, ezért nem látod, hogy elfogyna a nyálad, ha minden politikust "szenbe" akarnál köpni, mert valóban übergagyi, ha csak az egyik oldalt gondolod íly módon büntetni. Ha ma még valaki hisz a Fidesznek, az is egy barom...
-
13. sokanvagyunk 2011. október 13. 13:23
Óvodások sem tesznek ilyent... mert ez a város meglopása is volt.
Marad tehát: CIGÁNYTEMPÓ!,POLITIKUS-TEMPÓ - egykutya - és még finom voltam. -
12. Lennivagynem 2011. október 13. 08:57
Tipikusan az a mondás jön ide, hogy:
A népnek kenyér kell és cirkusz
Na most kenyér nincs, tehát marad a cirkusz.
Kéne minden hónapban egy olyan napot rendezni amikor kifejezhetjük a véleményünket a politikusainkról. Akinek tetszett az adott hónap az gratulálhatna a politikusnak, akinek nem, az egy nádpálcával ráverhetne a fenekére. Biztos nekiállna végre dolgozni, ha fájna a feneke a sok ütéstől. -
11. passzív 2011. október 12. 22:24
A hozzászólássókon teljesen megdöbbentem, ugye nem ilyen a magyar nép. Vagy igen? Arra hivatkozva, Berci is lopott, mentességet adnak Pávának? Szánalmas. Szégyelljék magukat.
A lopás bárki végzi, lopás, ha egy tolvaj vádol egy másik tolvajt, nem az a lényeg, hogy ő mondja, hanem az, hogy mind ketten loptak. Hihetetlen az emberi hülyeség. -
10. Mocskos Kaviár 2011. október 12. 22:21
Annyira szánalmas, amikor hernyó politikusok, más hernyó politikusok hernyóságaiból politikai tőkét kovácsolnak.
-
9. bibikat3 2011. október 12. 17:09
Ha egy független szervezet hozta volna nyilvánoságra 1994-2011 időszakra a jutalmazások listáját nem csak Bercit szidnák!
-
8. csillagos66 2011. október 12. 16:15
Különben is nemkellmáscsaknagyarányúadósságcsökkentés agyatok van.
-
7. csillagos66 2011. október 12. 16:12
Tipikus Fideszes birkák. - "A kommunisták lopták, csaltak, hazudtak." - Te Józsi a Fideszesek ugyanezt csinálják! - "Az más". Lóf.sz a seggetekbe. Ne lopjon senki sem. Orbán és Páva sem. A Fidesz is mehet a szocik után a levesbe.
-
6. eznemsemmi 2011. október 12. 15:10
hajrá Berci! repülj Páva!
-
5. Csipkebokor 2011. október 12. 14:43
Helyes! Nehogy már csak az egyik oldalról derüljön ki, hogy szereti tömködni a zsebét!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Rátgéber László | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!









