Felmerült a testület feloszlatása
Mik ezek?
XMűködő tőke bevonásával egyenlítik ki a Szigetvári Kórház adósságát. Minősített többséggel fogadta el a város képviselő-testülete azt a kölcsönről szóló javaslatot, ami működő tőke bevonásával biztosítja a tulajdonos önkormányzat részére a kórház tavalyi veszteségeinek szükséges visszapótlását.
A Medical Investments Zrt. elfogadott ajánlata értelmében az önkormányzat menedzsment jogokért cserébe és a hosszú távú vagyonhasznosítási szerződés ellentételezésével juthat hozzá az ülésen tagi kölcsönnek nevezett hitelhez, melynek összege – közel 150 millió forint – megfelel az egészségügyi intézmény tavalyi veszteségének.
A kórházi vagyon hasznosításért, 10 év alatt 50 millió forintot, míg a távfűtő vagyon hasznosításáért 25 millió forint kifizetését vállalta a Medical Investments Zrt.
Mint az ülés során kiderült, ingyen adták volna hosszú távon hasznosításba a Szigetvári Kórházat, ha nem lép közbe az adósságrendezési eljárás indításakor kinevezett pénzügyi biztos.
A Szigetvári Kórházat üzemeltető önkormányzati tulajdonú Kft-be történő működő tőke bevonásról szóló előterjesztés vitája közel három órán át tartott. Ennek során a Fidesz önkormányzati képviselőinek szakállamtitkárral folytatott megbeszélése alapján megfogalmazott szóbeli javaslatát – a kórház állami kezelésbe vételét – vetették össze a Medical Investments Zrt. által nyújtott kölcsön ajánlatával.
A vitából a Medical Investments javaslata került ki győztesen, miután megkapta a szükséges minősített többséget. A döntés ellen azonban az önkormányzati biztos vétóval élt, mert az ingyenesen adott volna használatba vagyoni értékű jogot, melyre az önkormányzatnak az adósságrendezési eljárás során nincs lehetősége. Az ügy kapcsán az önkormányzati biztos nyilvánosan bejelentve kilátásba helyezte a képviselő-testület feloszlatását is. Az elrendelt szünetet követően újratárgyalták a napirendet és fogadták el a tíz év alatt fizetendő 50 és 25 millió forintos tételeket.
Indulhat az alkudozás a város hitelezőivel
Elkezdődhet a hitelezőkkel történő egyeztetés, miután legutóbbi ülésén megszavazta a képviselő-testület a város adósságrendezési eljárása során elkészült reorganizációs tervet. A zárt ülésen tárgyalt reorganizációs terv hosszútávon határozza meg azt a működési pályát, amely mentén felszámolásra kerülhet a város korábban több milliárd forintra becsült adósságállománya.
A hitelezők már készhez is kapták azt a levelet, mely július 30-án délelőtt 10 órában jelöli meg az első egyeztetésekkel kapcsolatos csoportos tárgyalási időpontot. A zárt ülésen tárgyalt reorganizációs terv részleteiről egyelőre annyi tudható, hogy az önkormányzat hosszas tárgyalássorozat és egyeztetés után jutott hozzá ahhoz a 400 millió forintos hitelhez, mely a reorganizációs terv alapját is képezi.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Rátgéber László | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!









