Fotót is készítenek minden alkalommal a mérőkről a cég munkatársai
Mik ezek?
XAz új technológiát várhatóan szeptemberben kezdi tesztelni a Tettye Forrásház a vízmérők leolvasásánál. A szolgáltató munkatársai ezután nem leolvasólapon, hanem egy kisméretű elektronikus eszközön rögzítik majd az óraállást a fogyasztóknál. Az érintőképernyős készülék gyakorlatilag egy speciális, műszaki célokra kifejlesztett, igen strapabíró okostelefon – ellenáll az ütéseknek, karcolásnak, és persze a vizet is bírja. A tapasztalatok alapján minderre szükség is lehet, hiszen a szerkezetnek extrém körülmények közt, akár a vízóraakna alján is működőképesnek kell maradnia.
A leolvasás rendje ugyanakkor nem változik, ezután is félévente számíthatnak a fogyasztók a Tettye Forrásház munkatársának érkezésére. A leolvasó a helyszínen közvetlenül a készülékbe rögzíti az adatokat, majd minden esetben fényképet is készít a vízmérőről. Az időbélyeggel és helyinformációval ellátott, hiteles felvételek egy esetleges vitás ügyben bizonyító erejűek, egyértelműen igazolják a leolvasás idején tapasztalt állapotot.
– A társaság megalakulása óta arra törekszünk, hogy a belső ügyvitelünket hatékonyabbá tegyük. Ez fokozatosan terjedt ki a vállalatirányítás reformjától kezdve az ügyfélszolgálat fejlesztéséig, most a leolvasási feladatokat, folyamatot gondoljuk újra – mondta el a fejlesztés bevezetése kapcsán Csöngei Adrienn, a társaság sajtóreferense. – Amellett, hogy az eszközök jelentősen megkönnyítik a leolvasók munkáját, az adatrögzítés során csökkentik
a hibalehetőségeket is. A gyűjtött adatok közvetlenül a nyilvántartási rendszerbe kerülnek, ezzel tovább javul a számlázás megbízhatósága.
További előny, hogy pontosan figyelemmel kísérhető a mérők leolvasásának folyamata. Az eszközök műholdas helymeghatározás révén rögzítik a leolvasó útvonalát, ezzel egyértelművé válik, hogy adott esetben a szolgáltató munkatársa valóban ott járt a helyszínen, csak a fogyasztó távolléte miatt nem sikerült
a vízóráig eljutnia. A helymeghatározó szolgáltatás további információkat is ad a leolvasást végző munkatársak teljesítményéről, például látható lesz, mennyi utat tesznek meg napi szinten.
Mindez eddig aligha volt szembetűnő, pedig a leolvasók mindennapos munkája akár teljesítménytúrának is beillene, hiszen a legváltozatosabb helyszíneken, rekkenő hőségben és hózáporban egyaránt járják a várost és a vidéket, hogy begyűjtsék a fogyasztási adatokat.
A leolvasó eszközök próbaüzemét várhatóan szeptemberben kezdik meg, majd élesben is áttérnek a használatukra.
Évi kétezer kilométert gyalogolnak
A Tettye Forrásház Zrt. szolgáltatási területén jelenleg összesen 98 ezer vízmérő van, ebből 31 ezer főmérő és 67 ezer mellékmérő. Lakásonként átlagosan egy vagy két vízmérő van felszerelve, a csúcsot a régi Kertvárosban egy bányászlakás tartja, itt összesen hat vízmérőt szereltek fel.
A leolvasók folyamatosan edzésben vannak, egy-egy munkatárs átlagosan 1100-1200 fogyasztási helyet keres fel minden hónapban, ehhez pedig naponta mintegy hét kilométert kell gyalogolnia. Ha éves szinten kiszámítjuk, ez kétezer kilométer.
„Elnézést, maga talán vak?”
A vízóra-leolvasók az évek során sok mindent tapasztalnak, néha kalandosan zajlik munkájuk. Volt olyan, hogy a fogyasztó bezárta a leolvasót a lakásba, és az is előfordult, hogy vaknak hitték a szolgáltató munkatársát.
– Nyári nap volt, a fényre sötétedő szemüvegem és a leolvasást segítő hosszú, fehér botra rácsodálkozva az ügyfél megkérdezte, hogyan alkalmazhatnak látássérülteket ilyen munkakörben… – mondta az egyik munkatárs. A nagyítóval ellátott leolvasó bot egyébként a nehezen megközelíthető, aknában lévő mérők adatainak rögzítését segíti.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 3 hozzászólás érkezett-
3. Szurikáta 2012. július 31. 08:31
...
Kedves Hozzászólók !... hogy semminek nem tudnak "örülni"... (vagy csak figyelmesebben kell8ene) olvasni, nem "zsigerből hozzászólni..."
Pl. a lefényképezés = "vitás ügyben bizonyító erejű,igazolja a LEOLVASÁS-i állapotot"- és ilyesmik.
Más téma :
Nálunk pl. gáz mérőóra csere volt, aztán nem értettem, miért a 0 m3-t "mutató" új mérőórát fotózták le... (igaz, azóta már tudom ! ) :-)
Tipp : a "mai világban" már nem gond, hogy ki-ki fotózgathatja a saját "mérő óráit,"- oszt' majd vitázzanak a bíróságon ! :-) Nem feledni !- aztán a dátum legyen "helyesen" beállítva a gépen... -
2. bertife 2012. július 31. 07:13
Nálam július 9.-én olvasták le az órát és a számla még sehol!
Pedig elektronikusan küldik ki, tehát nem a posta miatt nem ért még ide!
Közben meg sírnak,hogy mennyi a kintlévőségük.
Az EON a leolvasás után 2 napra már küldte az e-mailt,hogy elkészült a számla! -
1. berekutcailakos 2012. július 30. 22:01
Két kérdésem lenne:
1. Ha 06.19-n kicserélik a mellékvízmérőt, akkor 06.21-n a fényképezőgép mit olvas le? mert havi 1.4 m3 fogyasztás mellett másfél nap alatt nem sok jön össze, amit érdemes lenne leolvasni.
2. JÚNIUS 19-én cserélték le a mellékvíz-mérőket. A korábbi "számlázási ritmus" alapján is várható volt, hogy JÚNIUS végén számlát kapunk - csak átalány helyett elszámolót.
MA JÚLIUS 30. késő este van, és a több, mint egy hónapja esedékes számlát még mindig nem kaptuk meg. Nem hiszem, hogy ezen az egyre kevésbé fogyasztóbarát magatartáson csak a technikai felszerelés fejlesztésével javítani lehetne...
HAHÓ TETTYE!!! VAN OTT VALAKI????
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Érettségi 2013 | napi menü | traffipax | Ladik | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | olcsó receptek | Ingatlantanácsok
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Beck Zoltán | Bódis József | Csizi Péter | Hargitai János | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Rátgéber László | Szekó József | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
Olyan lángot gyújts a szívedben, amelyet nem képes elfújni az a szennyes szélvihar, amelyben élsz! Müller Péter-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Grill, bogrács
Végre itt a meleg, a napsütés, a nagy kirándulások, kertészkedések ideje. Hajrá, ki a szabadba, és ha már ott vagyunk, sütögessünk is egy kicsit! Íme néhány grilles-bográcsos étel, de várunk minden bevált, tuti receptet tőletek is!





