Fűtésszámla: besegít az enyhe időjárás
Mik ezek?
XA gáz és a távfűtés ára is átlagosan 4,2 százalékkal emelkedett januártól, azonban úgy tűnik, hogy „kompenzációt” is kaptunk hozzá, az átlagosnál enyhébb időjárás formájában. Ugyan a következő hét kemény fagyokat is tartogat, de utána várhatóan ismét nulla fok fölé kúszik a hőmérő.
A decemberi átlaghőmérséklet majdnem három fokkal melegebb volt a 2010. évihez képest, ez pedig megnyilvánult abban is, hogy a lakások fűtéséhez kevesebb energiát használtunk fel.
---------------------------------------------------------------------------
Ajánljuk figyelmébe a pécsi, baranyai időjárással kapcsolatos rovatunkat, illetve részletes helyi időjárás-előrejelzésünket.
---------------------------------------------------------------------------
Vida János, a Pétáv Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, összességében decemberben 20 százalékkal kevesebb hőenergiát vásároltak az erőműtől, mint egy évvel korábban, részben a kedvezőbb időjárásnak köszönhetően.
– Természetesen ez nem jelenti azt, hogy egységesen, minden távfűtött épületben ennyivel kisebb összeget számláznának, mert 30–40 százalékos eltérés mutatkozik az egyes épületek hőfelhasználása tekintetében a szigetelés, a nyílászárók, a fűtésszabályozás és a lakók szellőztetési szokásai miatt. Többféle számlázási módot is választhattak a lakók, így nem mindenki tapasztalhatja meg havi szinten a kisebb számlaösszeget.
Természetesen nem csak a távfűtött lakásokra vonatkozik az energia-megtakarítás, hanem a gázt vagy az egyéb fűtőanyagot alkalmazó épületekre is. A tavalyi átlaghoz képest 15 százalékkal kevesebb gázfelhasználás várhatóan visszaköszön a számlákban is, természetesen itt sem mindenkinél egyformán. Amennyiben a hőmérséklet a sokéves átlag felett marad februárban és márciusban, akkor az árváltozás ellenére is néhány ezer forinttal több maradhat a családi kasszákban.
Évről évre egyre kevesebb gázt használunk
Varga Ivett, az E.ON kommunikációs munkatársa elmondta, a cég szolgáltatási területén a legnagyobb fogyasztást a december 20-a és 23-a közötti időszak hozta – ekkor havas, télies idő volt –, a legalacsonyabbat pedig december 10. és 12. között mérték a jelenlegi fűtési szezonban.
– Az utóbbi napok a 2006–2010-es téli hónapok átlagfogyasztását 15 százalékkal múlták alul, gyakorlatilag az ennek megfelelő forintokat spórolták meg a fogyasztók. Ugyanakkor általánosságban is elmondható, hogy a gázfelhasználás jelentősen csökkent a negyedik negyedévben az egy évvel korábbi adatokhoz képest, ez részben az időjárással, a változó fogyasztási szokásokkal, illetve az egyre jobban elterjedő tudatos energiafelhasználással magyarázható.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 5 hozzászólás érkezett-
5. igazmagyar 2012. január 15. 09:12
Viktor ezt is elintézte.
-
4. Manóka 88 2012. január 14. 19:51
Én inkább arra leszek kiváncsi, hogy a legutóbb postázott 25 ezres vízszámla után most milyen összeget találok a csekken a tegnapi óraleolvasást követően!
Igaz, kevesebb gáz fogyott a városban, valahonnan be kell hozni a különbözetet... -
3. ciber-e 2012. január 14. 16:40
Na ennek az olcsó fűtésnek ellentmond a szolgáltató. Olyan silány minőségű gázt nyom a rendszerbe, hogy lassan a húsleves nem fő meg. Persze az a szorzószám nem igazán változik. Mindig többet fizetek mint az óraállás, pedig sokszor úgy pörög majd megszakad és sárga mint a kikerics. Lesz azért nyereség, még ha sírnak is mint az ótvaros kódisok.
-
2. mihistvan 2012. január 14. 12:01
A tavalyi fűtési szezonban állandóan elzártuk a fűtést.Eredmény? Egy árva kanyit sem kaptunk vissza.Simli az egész.
-
1. bibikat3 2012. január 14. 09:29
Ne az időjáráshoz imádkozunk hogy ne legyen hideg ,ha nem megfelelő fizetések ,és nyugdijak kellene hogy legyen!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!









