Hajóra szállt a Pécsi Egyetemi Napok - videóval
Mik ezek?
XA jó hangulat a diákrektor-jelöltek számára korán kezdődött, mivel a délutáni sajtótájékoztatót egy bő három órás út előzte meg. A gimnáziumi osztálykirándulások hangulatához hasonlított leginkább, amikor a tíz csapatvezér és az őket kísérő stáb elfoglalta a helyét a kisbuszban, a PEN hangulatfelelősei pedig kaptak az alkalmon, hogy jobban megismerkedhetnek egymással, így egy percig sem unatkoztunk. Csak a rekeszizmainkat kezdtük el fájlalni Paks környékén.
Ahogy a képeken látható, a csapatok rengeteg energiát fektettek a maskaráikba és pár talán túl jóra is sikeredett. Erre bizonyítékul egy halálra rémült kislányt tudok felhozni és egy sóhajtozó anyukát, akinek roppant nehéz dolga lesz, mire elhiteti gyermekével, hogy a benzinkútnál látottakkal ellentétben tényleg nincsenek vámpírok és azok nem igazi fogak és harapásnyomok voltak.
A sajtótájékoztatón Herendi Ferenc EHÖK elnök mellett Kardos József, az EKF programigazgatója beszélt a könnyűzene fontosságáról. Pécset a gazdag klubélete és rengetek ismert zenekara alapján a magyarországi Liverpoolként aposztrofálta és hangsúlyozta, hogy az EKF-es rendezvények fontos pillérei a fiatalokat megcélzó fesztiválok, mint a PEN, a Fishing on Orfű vagy a Rockmaraton. Olyannyira, hogy az EKF 1.8 milliárdos program költségvetésének mintegy 10 százalékát fordítják a zenés programok támogatására.
Hajóra szállt a Pécsi Egyetemi Napok
|
Majd Szabó Gábor PEN kapitány vette át a szót, és a PEN szellemiségéről mesélt. A PEN elmondása szerint nem profitorientált vállalkozás, hanem a támogatóknak hála lehetőségük van kísérletezni és egy egyedülálló zenei programmal készülni. Így a fesztiválszezont olyan bandák felvonultatásával fogja megnyitni a PEN, melyeket az országban máshol nemigen lehetne látni. Az izgalmas produkciók mellett pedig a nagy nevek sem maradnak el: idén DJ Krush, a Tito and Tarantula és a Client a húzónevek. Kozlov Sándortól, az A38 sajtóreferenstől megtudtuk, hogy a hajó szempontjából is kitüntetett szerepe van a fesztiválnak, hiszen idén az A38 a Sziget mellett csak a PEN-en fogja magát képviselni.
A hangulat könnyítése érdekében a 30Y frontembere, Beck Zoltán beszélt a PEN-hez fűződő intim viszonyáról, a Punnany Massif a készülő lemezükről, valamint a diákrektorságért versengők is megmutatták jelmezüket, miközben felvázolták programjukat a sajtótájékoztató kötött részének végén. De ennyivel nem úszták meg, Stemler Miklós sajtófőnök záró szavai után ellepték a pécsieket az ezidáig a háttérben várakozó riporterek.
A tájékoztató után egy órával még mindig voltak újságírók a hajón, úgyhogy biztonsággal kijelenthetem, hogy sikerült felkelteni az érdeklődést, ami reméljük, hogy az újonnan átadott autópálya április utolsó hétvégéjének drasztikusan megnövekvő forgalmában lesz tetten érhető.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Szalagavatók | napi menü | Traffipax | Felvételi 2012 | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Való Világ 5 | Olcsó receptek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Biczó Bence | Bódis József | Csizi Péter | Hárs József | Hoppál Péter | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Németh Zsolt | Páva Zsolt | Polics József | Rátgéber László | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Gesztenyés desszertek
A gesztenye az egyik téli kedvencünk. A pürét otthon készíteni kissé macerás, de szerencsére készen is megvehetjük, hogy csudás desszert készüljön belőle!









