Halállal végződött pécsi vakbélműtét: elkezdődött a per
Mik ezek?
XA család ügyvédje, az orvosi egyetemet is végzett dr. Ábrahám László úgy vélekedett, az orvosokkal valamiért kivételez az igazságszolgáltatás. Az elhunyt fiú apja, Scheffer Ferenc a Dunántúli Naplónak azt mondta, az igazságra szeretne fényt deríteni, de ma úgy látja, mindhárom vádlott orvos börtönt érdemel. A doktorok szerint ők mindent megtettek, egyikük úgy fogalmazott, saját fiát sem műtötte volna másként.
Scheffer Ferenc a bíróságon: tanúként hallgatták meg a fiát elvesztő vállalkozót, aki szerint az orvosok hibáztak. A doktorok ezt vitatják (fotó: Löffler Péter)
– Kettős mércével viseltet az igazságszolgáltatás az orvosokkal szemben, a legritkább esetben jutnak el a vádig olyan ügyek, amelyekben orvosok gyanúsíthatóak foglalkozás körében elkövetett bűncselekménnyel – mondta lapunknak dr. Ábrahám László ügyvéd, az elhunyt fiatalember apja, Scheffer Ferenc jogi képviselője. Hozzátette: bírósági szakig eljutó ügyekben is csak két esetben született elmarasztaló ítélet, az egyikben Geréb Ágnes orvos-bábát ítélték el.
Ezzel képletesen már a tárgyalás előtt megadta az alaphangját annak a büntetőpernek, amely csütörtökön kezdődött a Pécsi Városi Bíróságon, s egy pécsi fiatal, Scheffer Péter két évvel ezelőtti, vakbélműtét utáni halálával foglalkozik.
A fentiek miatt nevezte jelentősnek az ügyvéd a pert, ahol három orvos is a vádlottak padján ül. Kifejtette azonban, hogy az ügyészségi vádiratot is kritizálják, mert bár gondatlansággal vádolják azt a sebész főorvost, aki a vakbélműtétet végezte, a hibáját nem hozzák közvetlen összefüggésbe a 2010 júliusában, 20 éves korában elhunyt fiú halálával. Márpedig jogi álláspontjuk szerint ezzel is vádolható. Az első és másodrendű vádlottakat foglalkozás körében elkövetett halált okozó gondatlan veszélyeztetéssel vádolják. Egy szakvizsga előtt álló rezidens orvosnőt, s egy, szintén a 400 ágyas klinika sürgősségi ügyeletén dolgozó belgyógyász-főorvost.
A vád szerint a szakorvost helyettesítő, kiemelt rezidensként dolgozó orvosnő nem végzett el egy speciális, de vakbélgyanú esetén kötelező végbél-kitapintásos vizsgálatot, ez felettesének sem tűnt fel, míg a műtétet végző orvos első alkalommal nem távolította el a gyulladt vakbelet a fiú szervezetéből.
Nemcsak a szülők sírtak a fiú elvesztésekor
TANÚKÉNT HALLGATTÁK meg az elhunyt fiú édesapját, az ismert pécsi vállalkozót, Scheffer Ferencet, aki szenvedélyes-indulatos vallomásban fejtette ki: több orvossal, köztük neves külföldi szakemberekkel is beszélt, s eszerint mindhárom orvost felelősnek tartja fia haláláért. Az ügyeletre 2010. július 19-én, hasi fájdalommal érkező fiúnál diagnosztizálniuk kellett volna a vakbélgyulladást, mert az szerinte már ekkor kialakult. Több vizsgálatot sem végeztek el, nem tartották kórházi megfigyelés alatt.
A műtétet végző orvos szerinte azzal vádolható, hogy az ügyeletre július 22-én visszatérő fiúnál ugyan felismerte a vakbélgyulladást, megműtötte fiát, de a perforálódott vakbelet nem vette ki. És egyébként is, a diagnózist követően csak három órával kezdődött a műtét. A könnyeivel küszködő apa elmondta, bocsánatot eddig csak a műtétet végző orvos kért a családtól, aki akkor megsiratta fiát.
Az orvosok szerint nem merült fel a vakbél-gyanú
A HÁROM orvos közül egyik sem ismerte el felelősségét. A szakorvost helyettesítő rezidens, s az ügyeletes belgyógyász is állítják: a fiúnál nem merült fel a vakbél-gyanú. Ketten vizsgálták (az elsőrendű vádlott és egy fiatalabb rezidens), kitapintották a hasfalát, de nem volt érzékeny vakbél tájékán. A vizsgálatok és a tünetek gyomorbélhurutra utaltak. Hangsúlyozták: bár ez kifejezett utasításuk volt, a fiú nem ment el 24 órán belül a háziorvosához és az újabb laborvizsgálatra. Merthogy a kórházi vérvétel után kiderült, hogy magas volt a fehérvérsejt-száma.
A fiút később kétszer is megműtő sebész azt bizonygatta, hogy a saját fiát sem operálta volna másként. Valóban nem vette ki a perforálódott vakbelet elsőre, de azért, mert nem találta, és kockázatos lett volna, ha tovább tart a műtét. Másnap kivette, de akkor már vérmérgezést kapott a fiú, s a második műtét után néhány órával elhunyt.
A baranyai napilapra ITT fizethet elő!
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 25 hozzászólás érkezett-
25. Kingston411 2012. július 7. 10:55
Az orvosok ugyvedjei miert vajon nem nyilatkozgatnak?????????????
-
24. balgatag 2012. július 7. 06:53
Apuntes:
Akkor már árulja el legyen kedves,hogy akkor végül is nem az befolyt adókból és a TB-ből fizetik az orvosokat és a személyzetet???Ha meg abból,akkor azért ellátást is szeretne kapni aki fizeti!!!!Ott tartunk,hogy a kutyamenhelyen a kutyákkal különbül bánnak,mint a kórházban az emberrel!A politika is felelős,nem kérdés!De az eü-ben dolgozok is rendesen.A lenyúlások,lopások,hogy pénzért adják azt a gyógyszert ami jár,sikkasztások,kenőpénz elfogadás,nem törödömség stb.. -
23. tigricel 2012. július 7. 06:15
sajnos még mindig van probléma, de nemcsak az orvosoknál hanem a kedves növérkéknél is . tisztelet a kivételnek napojban ment be egy ismerösöm a 400 klinikára látogatoba férjéhez sajnos elég rosz álapodba van ( pelenkázzák ) de ! de 10 kor a pelenka telle volt amivel kell de már a lepedö is egy merö hugy volt a kedves növérkék meg összebujva a növérpultnál a számitogépelött röhögve facebookoztak . ugye sok amunkájuk .! de mitszolnának hozzá ha a saját hozzátartozojuk lenne ilyen álapodba azt is igy hagynák ? de nemlehet nekik szolni nemmerünk mert akkor félünk hogy jobban nemfoglalkoznak velük . de ! mégegyszer hangsulyozom vannak kivételek !
-
22. Apuntes 2012. július 6. 20:28
TB hozzájárulást nem az orvosok, ápolónők, ill.kisegítő személyzetnek fizeted! Az a mindig az aktuális kormánynál lévő kezeli! Tehát milyen alapon pofázik valaki az orvosnak, hogy ő bezzeg fizette a TB-t! Képzeld el az orvostól is vonják a TB-t a fizetése arányában ! Tehát mi a f..nak TB-nek a betegek az eü. dolgozóknak örökösen! Nem ők kezelik a pénzt! Ha jól emlékszem 3000 milliárd kellene az egészségügy megmentéséhez! Mivel csak igen kevesek fizetnek TB-t ( évi kb.790 milliárd!)így miről is beszél sok TB-t nem fizető, de fröcsögni tudó velünk együtt élő élősködő, semmirekellő honfitársunk! Őket kéne likvidálni, aztán fizetni a dolgozókat rendesen, termelni, na ha ez mind megvan és nem kapsz rendes ellátást, hát akkor lehet rinyálni!
-
21. balgatag 2012. július 6. 19:08
Látom az orvosok védik a mundér becsületét..Attól még a tények,tények maradnak!
És vajon miért kellene esetleg nekem ápolni?Nem nekem fizettek ezek az emberek évtizedekig tb hozzájárulást!És mennyit sikerül a kis borítékokban naponta haza cipelni?Rosszabb napokon 30ezer,jobb napokon 80ezer?Cirka...persze tudom ezt csak az orvosok"krémje" teszi.És hazudna,mintha olvasnák.De legtöbben tényleg bagóért kuliznak. -
20. kertvárosi 2012. július 6. 18:44
14. kuwait
Köszi a felvilágosítást,ez a cikkből nem derült ki.
Mondjuk én úgy gondolnám,hogy feltáráskor, ami nem odavaló /elhalt vakbél/ azt is kipucolják,de hát én nem vagyok sebész. -
19. Apuntes 2012. július 6. 18:26
Bocs! perforált! Nem halál! De a lényeg szerintem amit leírtam!
-
18. Apuntes 2012. július 6. 18:24
Ping Vince- szerinted kb. 5 év alatt hány féregnyúlványt is operálhattak meg??? 3 halál? Ez igen jó statisztika! Akinek szar az immunrendszere azzal mit kezdjenek, vagy tök alkoholista, öreg, narkós, stresszes...stb.Ne hozzatok fel saját családi tragédiát, aztán itt példázódtok! Minden családtag elvesztése szomorú dolog, mi a f....nak kell mindig másban keresni a hibát! Születtünk, meghalunk, örülünk, szenvedünk! Mi lenne, ha elfogadná mindenki a halál tényét! Nem kell most az orvosokat pellengérre állítani! Ne feledd barátom, holnap behúzott farokkal TE fogsz kullogni az ügyeletre, hogy fáj! Aztán ellátnak, hazamész és szégyenled majd a pofádat, hogy hülyeségeket írsz!
-
17. Ping Vince 2012. július 6. 17:51
Mikor gyerek voltam, könnyen belázasodós és hasfájós voltam, így többször is produkáltam a vakbél tüneteit. Minden esetben bevittek az ügyeletre(persze mindig éjjel jött rám) és teljesen kivizsgáltak, belgyógyász, labor minden. A nővér mindig azzal nyugtatott viccelődve, hogy rutinműtét, ne izguljak, a félkezű portás is meg tudja csinálni. Csak nekem az ismeretségi körömben 3 perforált vakbél volt az elmúlt 5-6 évben! Kérem vissza a portásokat!
-
16. csaba730 2012. július 6. 17:36
Részvétem a családnak!! Februárba egy holgy ismerősöm hasi fájásal ment orvoshoz,400 ágyasba,mondták semmi baja,nőgyogyászati probláma,fel külték a nőgyőgyászhoz,meg vízsgálta egy IGAZI ORVOS,fel hívta a sebészt aki meg vizsgálta,és közölte vele ha 1-órán belűl nem lesz műtö asztalon fel jelenti hívatalból!!!!!!!!!!így műtöték meg vagbél problémával!!!!!!!Hála az orvosnak egésséges és boldog!!!De csak a nőgyogyásznak köszönhető!!!!!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Érettségi 2013 | napi menü | traffipax | Ladik | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | olcsó receptek | Ingatlantanácsok
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Beck Zoltán | Bódis József | Csizi Péter | Hargitai János | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Rátgéber László | Szekó József | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
Olyan lángot gyújts a szívedben, amelyet nem képes elfújni az a szennyes szélvihar, amelyben élsz! Müller Péter-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Grill, bogrács
Végre itt a meleg, a napsütés, a nagy kirándulások, kertészkedések ideje. Hajrá, ki a szabadba, és ha már ott vagyunk, sütögessünk is egy kicsit! Íme néhány grilles-bográcsos étel, de várunk minden bevált, tuti receptet tőletek is!





