Indul a nagyszabású hulladékgazdálkodási program
Mik ezek?
XA megközelítőleg 20 milliárd forintos költségű beruházás első építési ütemére érkező ajánlatokat még ebben a hónapban értékelik, így a márciusra várható szerződéskötés után elkezdődhetnek a konkrét építési munkálatok is. Ugyancsak márciusban írják ki a hulladékkezelő központok létesítésének közbeszerzési pályázatát, így az év második felében azok beruházása is indulhat.
A Mecsek-Dráva Önkormányzati Társulás felügyeletével zajló projekt keretében szintén az idei első negyedévben tendereztetik a programhoz szükséges technológiai, illetőleg mobil eszközök beszerzését is.
A projekt a térség 313 településének 426 ezer lakosát érinti. Keretében Pécsett teljes körűen megteremtik a házi szelektív hulladékgyűjtés feltételeit, de a legapróbb falvakba is telepítenek gyűjtőpontokat. Hasonlóan tovább fejlesztik a zöldhulladék gyűjtését, a házi komposztálásra ugyancsak új egységes edényeket vezetnek be.
A program keretében a Dél-Dunántúl Régióban 22 hulladékudvart alakítanak ki, ahol a szelektíven gyűjtött anyagokon kívül az úgynevezett problémás hulladékok – festék, szárazelem, gyógyszer, elektronikai termék – visszavétele is lehetséges lesz. A rendszert négy átrakóállomás és a kökényi állandó lerakó, illetőleg a Kökényben és Marcaliban megépülő mechanikai-biológiai előkezelő teszi teljessé.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
Szavazás eredmény
Ön igénybe veszi a szelektív hulladékgyűjtést?
- Igen, mert ennyit érdemes megtenni a környezetért 85.25%
- Nem, mert nem tudom hová vinni 9.84%
- Attól, hogy szelektíven gyűjtök nem segítek a világon 4.92%
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 31 hozzászólás érkezett-
31. mandulás 2010. február 9. 16:56
29: Miért, hol érdekelt ebben a multi?
Egyébként vannak lebomló műanyagok is. Vagy, amit én használok, a textil szatyor. Van füle, nem szakad le, sok mindent elbír, és rengetegszer újra felhasználható. Egy dolgot kell tennem, vásárlás előtt magammal vinnem.
Ja, és gyakran hátizsákba is pakolok, mert az is praktikus, és nem kell nejlonszatyor egyáltalán. -
30. barbárbébi 2010. február 9. 16:19
Szerintem kevesen voltatok, Garéban .
Akkor látnátok hogy az mennyire Bio !
Mert attól még hogy betemetik földel,attól még nincs Újra feldolgozva !! -
29. öko 2010. február 9. 16:14
Érdekelt -e a multi abban hogy itt a Balkánon papírzacskókat adjon az árúja mellé ?!
Szerintem nem ,mert akkor abban adná ! -
28. 74-es 2010. február 9. 15:19
A mi konyhánk is kicsi, mégis amióta lehetőség van, mindent külön gyűjtünk: fémet, műanyagot, üveget, papírt. A műanyagokat, az üveget és a fémet tisztára mosom, hogy valóban lehessen vele mit kezdeni, én bízom benne, hogy valóban hasznosítják. A gyűjtőhöz egy meredek utcán kell felmenni nálunk, volt, hogy a babakocsi fogantyújához rögzítettem, míg felértünk, a fémet pedig nagybevásárláskor szoktuk az Interspar parkolójába vinni. A kislányom is tudja már két és fél évesen, hogy mit melyik kukába, zsákba kell dobni, és hová visszük. Így a közös szemetesbe más csak heti egyszer került szemét, míg meg nem született a második csemeténk - most megint pelenka dömping van, amit nagyon szégyellek amúgy, mert eredetileg moshatóval, majd lebomlóval akartam pelenkázni, de győzött a lustaság, a kényelem és a pénztárca és maradt a Libero... Pedig pl. Németországban már nagy kultúrája van a lebomló pelenkának is, ami az egyik legnagyobb jelentőségű háztartási hulladék, amivel ellepjük a világot és sokan ebbe bele sem gondolunk.
-
27. nővér 2010. február 9. 15:04
Én örülök, hogy így lesz, mert elég körülményes kétnaponta 500 métert gyalogolni 2 kicsi gyerekkel és a zacskókkal a szigetekhez.
Mindenki gondolkodjon el azon, hogy 1 üdítős palack lebomlásához a természetben legalább 50 év kell. Egyébként nem bánnám, ha nem csak az USA-ban lennének krumpliból és kukoricából készült műanyag termékek, hanem itt is (lebomlásuk 18 nap, előállítási költségük uannyi, mint a kőolajból készülté. -
26. mandulás 2010. február 9. 14:33
A korszerű szén erőműveknek nagyon alacsony a károsanyag kibocsátása, és nagyságrendekkel hatékonyabb, mint a régebbi típusúak - mint ami Pécsett is volt.
Nagyon sokan nagyon sok mindent már megfizettek. Mégis, ha ők mind kiszállnának, és nem fizetnének tovább, az az ország teljes csődjét jelentené nagyon rövid úton. Ami pedig azokra is súlyosan visszaütne, akik úgy érezték, hogy ők már mindent befizettek, amit kellett. És lehet, hogy az érzés jogos, csak a következmények nem azok.
A válság kirobbanásáról én nem tehetek, mégis kárvallottja vagyok. De nem mondhatom azt, hogy mivel én nem tehetek róla, nem fogok több adót fizetni, nem fogom ezt vagy azt megtenni.
Minél többen húzzák ki magukat a közösbe fizetés alól, annál kevesebbekre hárul ugyanaz a beadandó mennyiség. A végén pedig ez az egész visszaüt azokra is, akik nem fizetnek. Senkinek nem éri meg.
-
25. sk 2010. február 9. 14:14
Régen támogatták az olajfűtést, utána az elektromosfűtést majd a gázfűtést és most hol tartunk? Nyitjuk a bányákat! Engem nem érdekelne, ha más fizetné, de én már (családom)ezt mind megfizettem. Most fával tüzelünk.
-
24. mandulás 2010. február 9. 13:40
23: Hosszú távon fix, hogy megéri. Anyagilag is. A válság persze betett a hulladék újrahasznosítás piacának is. De itt nem csak és kizárólag anyagi szempontoknak kell érvényesülniük. Nem tartom bölcs dolognak elégetni azokat az anyagokat, amikből kiválóan újra le lehet gyártani más termékeket.
A rövid távú szűklátókörűség miatt már elég sokat szívott az emberiség eddig is, úgyhogy amit megtehetünk, tegyük is meg.
Egyébként meg nem tudom, miért aggódsz ennyire a beruházás sikeréért, nem a te problémád, hogy kinek tudják elpasszolni a szelektált újrahasznosítható hulladékot. -
23. sk 2010. február 9. 13:35
16-os. Tudud úgy kerül ide, hogy "néha többe kerül a leves mint a hús". Vannak dolgok amik nagyon jók, de az Unióba se vezetik még be. A szelektivhulladék már nem kell senkinek újrafeldolgozásra. A Kinaiak voltak a fő vásárlók, de már nekik se kell és amit idáig elvittek a cégektől ingyen ( sőt volt amiért fizettek) már fizetni kell érte. Nem csodálkoznék amire bevezetik addigra az égető lesz jövő.(-:
-
22. mandulás 2010. február 9. 13:18
19: Hála az égnek nem az a reális, hogy soha semmi nem fog itt sikerülni. A Zsolnay körforgalommal pl. mi a baj? Kicsit lassan, de összejött, azóta pedig nincsenek azok a dugók, amik lenni szoktak arra felé. És meg is szépült az a terecske.
A szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatban mi a borúlátásod oka???
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Szalagavatók | napi menü | Traffipax | Felvételi 2012 | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Való Világ 5 | Olcsó receptek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Biczó Bence | Bódis József | Csizi Péter | Hárs József | Hoppál Péter | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Németh Zsolt | Páva Zsolt | Polics József | Rátgéber László | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Gesztenyés desszertek
A gesztenye az egyik téli kedvencünk. A pürét otthon készíteni kissé macerás, de szerencsére készen is megvehetjük, hogy csudás desszert készüljön belőle!









