Jövőre is vigyázzák az IMS-épületeket
Mik ezek?
XBruttó 3,7 millió forintot kíván az önkormányzat biztosítani 2010 első hat hónapjában az IMS-szerkezetű középületeinek folyamatos, havonkénti műszaki felügyeletére. Erre a feladatra az ÉMI-TÜV-SÜD Kft.-vel köt szerződést a város. Ez a cég felügyelte 2009-ben is ezeket az épületeket, a Testvérvárosok terei és az Árpád Fejedelem iskolát 2,5 millióért, a Művészeti Szakközépiskolát 860, a Kicsi Kék Bölcsődét 774, a Szivárvány Gyermekházat 912 ezer forintért. Utóbbi épület esetében aládúcolásra is szükség volt, ez 571 ezer forintba került. A Nevelési Központ 2. sz. iskolájánál pedig sor került az épület vázszerkezetének teljes körű vizsgálatára, amelyre 750 ezer forintot költött az önkormányzat.
A méréseken alapuló vizsgálati jegyzőkönyvekben foglaltak szerint ez idáig az elmúlt időszakban az épületek szerkezetein további állapotromlásra utaló jelek nem voltak észlelhetők. A Szivárvány Gyermekházon kívül csak az Árpád Gimnáziumnál volt szükség beavatkozásra, ahol négy helyen négy pillér ideiglenes megerősítését kellett elvégezni.
– Az Árpád és a Testvérvárosok terei iskola felújításának finanszírozására az önkormányzat pályázatot nyújtott be – mondta Bognár László, az oktatási bizottság elnöke. – Végeredmény 2011 elején várható, de már 2010 tavaszára kiderül, hogy nyertes vagy vesztes lesz-e a város.
Az Illyés Gyula iskola megerősítésének fedezetét a jövő évi költségvetésben biztosítják. Mindhárom kertvárosi iskolának egyébként jogerős építési engedélye van már.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Szalagavatók | napi menü | Traffipax | Felvételi 2012 | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Való Világ 5 | Olcsó receptek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Biczó Bence | Bódis József | Csizi Péter | Hárs József | Hoppál Péter | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Rátgéber László | Szekó József | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...









