Kalapács alatt a pécsi buszpark
Mik ezek?
XA napokban megjelent az Nemzeti Adó- és Vámhivatal honlapján az az árverési hirdetmény, amely alapján kalapács alá kerülnek a Tükebusz Zrt. által használt autóbuszok. 161 járművet, a pécsi tömegközlekedést biztosító teljes buszparkot kívánja értékesíteni az adóhivatal a szeptember 11-én kezdődő elektronikus árverésen. A buszok becsértékét több mint egymilliárd forintban határozták meg, a minimális ajánlati árat pedig mintegy félmilliárd forintban.
A pécsi önkormányzat is ajánlatot készül tenni a járműparkért
A meghökkentő fejlemény előzménye az volt, hogy a buszkiszervezési ügy kapcsán - amint azt egy évvel ezelőtt közölte a baranyai megyeszékhely polgármesteri kabinetirodája - egymilliárd forintot kell visszafizetnie a Pécsi Közlekedési Zrt.-nek (a Tükebusz elődjének) az adóhivatalnak. A Tüke ma is a PK Zrt. tulajdonában lévő buszokat bérli. A pécsi önkormányzat licitálni készül. Nagy Csaba, Pécs alpolgármestere az árveréssel kapcsolatban azt a választ adta, azért kell licitálni a buszokra, mert az előző, szocialista városvezetés idején eladták a teljes buszparkot, 2,5 milliárdos kárt okozva ezzel a városnak.
------------------------------------------------------------------------
Ön szerint ki fog licitálni a pécsi buszokra? Szavazzon a középső hasábban!
------------------------------------------------------------------------
"Mi pedig azt akarjuk, hogy továbbra is legyen közösségi közlekedés Pécsett. Ezért hozunk létre egy egymilliárd forintos biztonsági keretet, nehogy mások elvigyék újra, ezáltal "megpuccsolják" a közlekedést a városban. Megpróbálunk majd jól sáfárkodni ezzel a pénzzel, így szeptembertől lehetőség nyílik arra, hogy a szolgáltatás gazdaságilag és jogilag átlátható módon folytatódjon" - áll Nagy Csaba közleményében.
Hét év a volt vezérnek
A Pécsi Törvényszék tavasszal első fokon hét év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a PK. Zrt. volt vezérigazgatóját, aki a bíróság megállapítása szerint jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelést követett el azzal, hogy aláírta a pécsi buszok kiszervezéséről szóló szerződéseket.
A törvényszék álláspontja szerint a kiszervezéssel 2,4 milliárdos kár keletkezett. A volt vezérigazgató fellebbezett a határozat ellen, így az nem vált jogerőssé, a másodfokú tárgyalásra pedig még nem került sor.
A baranyai napilapra ITT fizethet elő!
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
Szavazás eredmény
Ön szerint ki fog licitálni a pécsi buszokra?
- A város, és a Tükebusz-é lesz a buszpark. 20.81%
- Egy külsős cég lecsap a buszokra. 47.66%
- Senki nem licitál, az ügy tovább húzódik, mint a rétestészta. 31.55%
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 47 hozzászólás érkezett-
47. -REALISTA- 2012. augusztus 11. 12:32
Ezt persze el kellett dugni:
http://www.bama.hu/baranya/kozelet/leallitottak-a-pecsi-buszok-eladasara-kiirt-nav-arverest-455846
Tiszteletem. -
46. -REALISTA- 2012. augusztus 11. 12:27
A témához. Egy tegnapi bejegyzésem:
A BAMA leszedte a vezető hírek közül a "
Leállították a pécsi buszok eladására kiírt NAV-árverést
2012. augusztus 9. 15:45 K. E. (Dunántúli Napló)" Szerintem is fontosabb a szerencsétlen sörszállító esete az Alsómalom utcában. Most viccelnek, vagy hülyének néznek? Tiszteletem.
http://patacsipilvax.hu/2012/08/10/a-pecsi-busz-bohozat/ -
45. halkan mondom 2012. augusztus 5. 22:59
44. Főlökött!
Köszönöm a tájékoztatását. Megnéztem a linket. Elég morbid, amiket felraktak. Jó éjszakát. -
44. Főlökött 2012. augusztus 5. 08:02
Tisztelt 43. halkan mondom
A kérdésre a válasz adódik a ( pl. ) :
www.mecsekbusz.eu
2012.05.25. közgyűlési jkv.-ből is.
Elképzelhető, hogy az Önkormányzat, illetve a Holding úgy gondolja, hogy nem lesz más induló, de az én véleményem is az, hogy lesz és ez logikus is lenne.
Gondoljuk végig. 500 MFt.-körüli kezdés és tudható, hogy 1 milliárdig tudnak elmenni ( mármint a város ). A tartozás mint olvasható 1,7 Milliárd. 2 - 2,5 milliárd az értéke a flottának.
- Ha megveszi valaki, akkor a 161 busz tehermentesen lesz a tulajdona, az árverés után.
- Ha az a valaki megvette, annyi bérleti díjat kérhet érte, amennyit akar, tehát jó kis befektetés. Max. ha nem egyezik meg a várossal, akkor a város beszerezhet bringákat, rollereket, görkorikat.
- Másik város miért-ne indulhatna ? Ott nincs buszközlekedés ? Töredékáron hozzájuthat pl. viszonylag még fiatal merci buszokhoz.
Azért érdekes volt a közgyűlési jkv.-ek témája. 100.-Ft * 8M.km = karbantartási költség a flottára.
Lehet olvasni a bérleti díjakról is, hogy melyiket - mennyiért is lehetne.
Véleményem szerint nem fogja kiengedni a kezéből az üzletileg érdekelt társaság sem azt a flottát, ami alapján folyamatosan jönne - dőlne a közpénz. A város pedig pénzhiányos, mint már felsoroltam, így adja magát a gyalogló útvonalak tervezése, a libegő helyett.
Tisztelettel. -
43. halkan mondom 2012. augusztus 4. 23:46
42. balazsattila94!
Miből gondolod, hogy gyalog fogunk járni? -
42. balazsattila94 2012. augusztus 3. 20:20
Drága emberek, egy biztos, gyalog járunk szeptember 11-től.
Csak 1 dolgot jegyeznék meg. Pesten a diákbérlet 3850ft, de azzal bármin lehet utazni és szinte a buszok egymást érik olyan sűrűk. Pécsen 3300ft és csoda ha jön valami jármű 20-30 percen belül.
felháborító, a bérletárakról nem beszélve, mert ami itt van, azt inkább nem nevezném meg. :) -
41. genco.olives 2012. augusztus 1. 19:30
A PK Zrt igaz története szkennelt dokumentumokban. Avagy így eteti a városvezetés a pécsieket
www.mecsekbusz.eu
Hogy is zajlott ez a hatalomátvétel? Lásd 2011.03.31 közgyulési jegyzokonyv -
40. krtekova 2012. július 31. 20:43
tegnap buszoztam, amíg vártam, beállt pár a megállóba, volt, amelyikre nem mertem volna fölszállni, az enyém pedig olyan mocskos volt, hogy inkább álltam, a lehető legkisebb helyen kapaszkodva...csak egy dolog jutott eszembe: ez a tehetséges(?) nép hogy juthatott ide????
-
39. Nyolcadik utas 2012. július 31. 19:33
Én a licitet 6 forintról indítanám!
Miután már 5 forintért eladták az összeset a szarháziak...
(Szarháziak=Mecsekbusz+Holding+Bolsevik rabló,mutyi városvezetés) -
38. balgatag 2012. július 31. 17:11
A magyart sokk kell,hogy érje.Mert egyébként elvan mint a befőtt.Amíg járnak a buszok,van mit zabálni és a többségnek még fedél van a feje felett,benzinre is telik. Addig csak a holdat ugatják!Írogatnak a neten..mert még arra is telik.De nem lesz ez mindig így!Hagytátok,hogy a dédunokáitok segge alól is eladjanak,ellopjanak mindent!Hogy már a meg sem született is adós.Gyáván kussoltatok.Egymást szidtátok,hordtátok, irigykedtetek egymásra.Ahelyett,hogy összefogtatok volna,gyáva kutyák és kezetekbe vettétek volna a sorsotokat.Van példa a spanyol bányászok!Azoknak van vér a pucájukban...De itt..ehh.Még azt is leugattátok,leugatjátok aki tenni akar valamit.Nehogy megzavarja a nyugalmatokat!Kikett választottatok meg 20 éven keresztül?
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Érettségi 2013 | napi menü | traffipax | Ladik | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | olcsó receptek | Ingatlantanácsok
Róluk írtunk legtöbbet
Beck Zoltán | Bódis József | Csizi Péter | Hargitai János | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Rátgéber László | Szekó József | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
Olyan lángot gyújts a szívedben, amelyet nem képes elfújni az a szennyes szélvihar, amelyben élsz! Müller Péter-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Grill, bogrács
Végre itt a meleg, a napsütés, a nagy kirándulások, kertészkedések ideje. Hajrá, ki a szabadba, és ha már ott vagyunk, sütögessünk is egy kicsit! Íme néhány grilles-bográcsos étel, de várunk minden bevált, tuti receptet tőletek is!





