Készen állnak a spanyolok a befektetésre
Mik ezek?
XJúnius 26-án írta alá Tasnádi Péter pécsi polgármester és Kovács Bence János, a spanyol Grupo Milton elnöke azt a szerződést, amely alapján a befektető birtokába kerül az összesen mintegy 6,3 milliárd forint értékű, hét elemből álló ingatlancsomag. Azóta több pletyka is szárnyra kelt, a spanyol ingatlancsődöktől kezdve egészen odáig, valóban fejleszteni kíván-e a befektető.
Lapunk Valenciában érte el Kovács Bence Jánost, a Grupo Milton elnökét, aki leszögezte, készen állnak a beruházásokra. Az elnök elmondta, a szeptember közepi határidőre kifizetik a vételár aktuális, 65 százaléknyi részét (3,4 milliárd forintot plusz áfát). Ehhez sem bankhitelt, sem külső befektetőt nem vesznek igénybe, a többmilliárdos tétel saját forrásból már rendelkezésükre áll.
Emellett Valenciában megkezdődött több nagyobb beruházás, így a Magasház valamint a Munkácsy utcai rendelő helyére tervezett szálloda terveinek előkészítése is. Kovács Bence János hangsúlyozta, az a céljuk, hogy például a 25 emeletes átalakításával létrejövő épület legalább külső képileg készen legyen 2010-re. Ez nemcsak a városnak lenne jó az EKF-program miatt, de a Grupo Miltonnak gazdaságilag is érdeke.
Az elmúlt időben több hír is szólt a spanyolországi ingatlanpiac válságáról (lásd mellékelt írásunkat), s ez különösen amiatt érdekes, hogy a pécsi beruházó is ibériai érdekeltségű. Kovács Bence János elmondta, a súlyos problémák elsősorban a spanyol lakáspiacot érintik, ám a Grupo Milton alapvetően nem ezen az ágon érdekelt. Ráadásul számos fejlesztéssel megkezdték a terjeszkedést a közép-kelet-európai területre, ahol viszont komoly lehetőségek vannak. Emiatt abban bízik, a spanyolországi válság nemhogy nem érinti a társaságot, de abból még jól is jöhet ki, ellentétben más versenytársakkal.
A válság főként az ibériai lakáspiacot érinti
A ’90-es évek közepétől rendkívül felpörgött a kereslet a spanyol lakások körül, ez mintegy 130 százalékos áremelkedést hozott. Tavaly azonban a pörgés kifulladt, mivel a piac kezdett telítődni, az árak csökkentek, kedvezőtlenebb lett a finanszírozás is. A lakásárak zuhanása számos befektetőt nehéz helyzetbe hozott. A közelmúltban csődközeli helyzetbe jutott az egyik jelentős befektető, a Martinsa-Fadesa, amelynek hitelállománya meghaladta az 5,4 milliárd eurót (igaz, ez a cég egyéb ügyeivel is kapcsolatos). A „türelmetlen” hitelezőket a társaság eszközeinek eladásával fizetik ki.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Rátgéber László | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!









