Kezdődhet a tudásközpont építése
Mik ezek?
XMegkezdődhet a 2010-es pécsi Európa Kulturális Fővárosa program egyik nagyberuházása, a Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont építése, miután a kivitelező Gropius Zrt., a Baranya Megyei Önkormányzat és a Pécsi Tudományegyetem képviselői aláírták az ezt rögzítő kivitelezői szerződést Pécsett szerdán.
A Gropius csütörtökön átveszi a munkaterületet és 329 napja van a projekt befejezésére, ami azt jelenti, hogy a nettó 3,8 milliárdból épülő tudásközpont jövő nyárra készül el.
A közbeszerzési kiírás alapján 4 milliárd 90 millió forint állt rendelkezésre a beruházáshoz, ehhez képest sikerült egy jóval kedvezőbb ajánlatot adó kivitelezőt kiválasztani az eljárás során, ami jelentős megtakarítást jelent. A közbeszerzésen öt pályázó indult, ebből kettőt érvénytelennek ítélt a bírálóbizottság, így három ajánlat közül választották ki a legkedvezőbbet.
Amint arról beszámoltunk, a tavaly zárult közbeszerzési eljáráson indulók csak az eredeti elképzelésnél jóval drágábban építették volna fel a létesítményt. A megyei önkormányzat érvénytelennek nyilvánította a pályázatot, s új eljárás megindítása mellett döntött, ez vezetett utóbb eredményre.
A regionális könyvtár és tudásközpont Pécs és a Dél-Dunántúl információs- és dokumentumigényét szolgálja majd a tervek szerint, s alkalmas lesz közösségi, kulturális, és szabadidős programok rendezésére is. A tizenháromezer négyzetméteres, négyemeletes épületbe költözik a jelenlegi városi, a megyei könyvtár, az egyetem központi, valamint az állam- és jogtudományi, továbbá közgazdaságtudományi karának könyvtára.
Az ingatlanban két, egyenként kétszáz fős előadótermet, és egy konferenciatermet is kialakítanak, továbbá számos kutatószoba, internetes munkaállomás is helyet kap. A létesítmény a kisebbségkutatás fő dél-dunántúli színtere is lehet, ezt célzó, uniós programok is ott valósulhatnak meg.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 6 hozzászólás érkezett-
6. Éjjeli bagoly 2009. július 30. 12:25
Úristen ! Ásatások is lesznek?
Tudod Yoda nem a rosszindulat, a tapasztalat beszél belőlünk. Azt hiszed öröm nézni mi megy a városban építkezés címén? Azért drukkolunk, hogy az egyetemi klinikák mellett is ez legyen? Nem vagyunk mazohisták. De a kivitelezésben közreműködők néha szadista szakbarbárok. Nézd csak meg a most felkapott "Rákóczi-házat", Jókai teret, Expo-centert. Van miért aggódni a végeredményt illetően!!! -
5. Kedves 3., 2009. július 30. 00:37
A saját pénzéből mindenki akkora marhaságot csinál, amekkorára futja neki.De a közpénzzel senki nem gyakorlatozhat!Mi az , hogy hátha sikerül végre épkézláb dolgot csinálni?Mennyi agyament dolgot csináltak itt Pécsen az elmúlt 10 évben?
-
4. hungaricum 2009. július 29. 14:30
És hajrá Yodamester! szállj le az égből a földre!
-
3. Yodamester 2009. július 29. 14:01
Kedves 1. és 2.!
Csak úgy süt belőletek a kiábrándultság és az ellendrukk. Tudom, hogy az előzmények ismeretében ez nem csoda. Hajrá tehát, álljunk hozzá mindenhez ilyen dekonstruktívan! Itt úgyis minden csak sz.r lehet! Hát, kedves Pécsiek, ilyen hozzáállással tényleg csak ezt érdemelnétek...
Én viszont -engedjétek meg nekem ezt a dekadenciát- drukkolok, hogy végre sikerüljön valami szépet és maradandót alkotni. Hajrá Pécs, Hajrá EKF, Hajrá Fidesz, Hajrá MSZP, stb, stb!
-
2. 1-polgár 2009. július 29. 13:28
Sátor, "üvegjárda", Rákóczi-ház... Mindezek után csodálkoznék, ha az építkezés eredménye bármire is alkalmas lenne. Mindenesetre érdekes, hogy a kivitelező cég a honlapján egyetlen referenciamunkájával sem dicsekszik. Hogy ennek mi lehet az oka???
-
1. hungaricum 2009. július 29. 11:30
APA KEZDŐŐŐŐDÍÍÍÍK!!
Ismét egy az Expo center-hez hasonló beégéses füstbement terv aminek ugyanaz lesz a vége mint az említett épületnek!Előre szólok!
Ki nem fizetett dolgozók használatlan használhatatlan tervezett funkcióját nem kielégítő épület lesz a vége! Csak figyeljék meg kedves Pécsiek!!Újabb pénzkidobás!! BUTA BANDA!!!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Rátgéber László | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









