Közgyűlés: vizsgálóbizottság a jutalmak kivizsgálására
Mik ezek?
X16:15 - Vizsgálóbizottság a jutalmazások kivizsgálására
Vizsgálóbizottságot hoz létre az önkormányzat a korábbi évek jutalmazásainak kivizsgálására. Minden politikai párt delegál egy tagot, az elnök fideszes lesz.
Mivel 2002 után alakult ki az eladósodottság, az ezt megelőző időszakot nem kívánják vizsgálni - hangsúlyozta Hoppál Péter előterjesztő. Tóth Bertalan felszólalásában közölte, bepereli Hoppál Pétert, mivel szerinte hazugságokat állított az MSZP-s időszak jutalmaival kapcsolatban. A Fidesz nem hagyta abba a jutalmazási gyakorlatot - hangsúlyozta, több mint 800 millió forintot osztottak ki 2009-től kezdve.
Tóth szerint ki kell vizsgálni, Nagy Csaba miért utalta tovább jótékony célra a neki kiutalt jutalmakat, miért nem utalta azokat vissza az önkormányzatnak, vagy hogy miért kapott Páva Zsolt 1998 végén Toller Lászlótól jutalmat, már polgármesterségének lázárulta után.
Csizi Péter alpolgármester szerint a közgyűlés elé kellett volna hozni a jutalomosztásokat, ehelyett az MSZP-sek ezeket eltitkolták. Hangsúlyozta, Tóth Bertalan 2008-ban egy nap kétszer vett fel többszázezres jutalmat. Csizi kifejtette, reméli, kiderül, kik miért vettek fel jutalmakat, mi volt az oka az akkori városvezetés irányában megnyilvánult bőkezűségnek.
Tóth Bertalan szerint 2008-ban mindenki egy napon kapta meg a jutalmat az önkormányzatnál. Kíváncsi a képviselő arra, Nagy Csaba miért kapott jutalmat, vagy hogy Páva Zsolt '94 és '98 között miért kapott jutalmakat. Azt indítványozza, 1990-től 2011-ig vizsgálják a jutalmazásokat.
Hoppál Péter szerint Tóth összemossa a tisztességes és tisztességtelen időszakban osztott jutalmakat. - Abból a hárommilliárd forintból, amit kiosztottak, sok mindent meg lehetne most oldani - fogalmazott a képviselő. Hoppál szerint azt kell megvizsgálnia a bizottságnak, jogilag rendben voltak-e a jutalmazások.
Trombitás Károly elmondta, 2002 óta képviselő, de soha, még a költségvetési bizottság tagjaként sem kapott információkat a jutalmakról. Az LMP és a Jobbik is csak akkor vesznek részt a bizottság munkájában, ha az elmúlt 20 évet vizsgálják.
Nagy Csaba hangsúlyozta, 2010 júniusában a politikusi jutalmazások leálltak, ő pedig karitatív célra ajánlotta fel a neki kiutalt jutalmat. Elmondta, többször kérte, ne utaljanak át számára jutalmat.
A közgyűlés nem szavazta meg, hogy a vizsgálat az 1990-től 2011-ig tartó időszakot ölelje fel, és a cégvezetők jutalmait sem fogják vizsgálni. Az MSZP és az LMP nem delegált tagot a bizottságba.
14:09 - Nyilvánosságra hozzák az adóelkerülők névsorát
Megszavazták a telekadóra, az iparűzési adóra, és az idegenforgalmi adóra vonatkozó előterjesztést is.
Páva Zsolt terjesztette elő a város új adórendelet-csomagját. Részben az egyszerűsítés volt a cél, mondta, de elismerte, a legfontosabb a város adósságterhének csökkentése. Az adóemelés ennek egyik eszköze. Világos struktúrájú, a célokat megfogalmazó adókoncepcióról van szó Páva Zsolt szerint, bár tény, hogy újabb terheket pakol a pécsiek vállára.
Tóth Bertalan (MSZP) szerint mindez a választási hazugság beismerése. - Polgármester Úr ön és a pártja is hazudott, amikor adócsökkentést igért a pécsieknek - fogalmazott a politikus. Egyedül a bevételnövelés a cél, semmi más - mondta. Tóth szerint olyan összehasonlításokat tartalmaz az előterjesztés más városokkal kapcsolatban, amelyek nem megalapozottak. A gazdasági kamarának alig volt ideje az adócsomag megismerésére - hangsúlyozta. Rossz érv Tóth szerint, hogy azért van szükség a helyi adók emelésére, mert kiemelkedő minőségű közszolgáltatásokban részesülnek a pécsiek, ugyanis nem csak a helyi adókból biztosítják ezeket a közszolgáltatásokat. – Mostantól minden egyes pécsi polgár helyi adót fog fizetni - hangsúlyozta Tóth.
A politikus szerint nagy probléma, hogy alacsony jövedelmű társadalmi rétegeket von be az adózásba az új rendelet, pl. a panelban élőket, vagy a mikorvállalkozásokból élőket. Utóbbiak közül sokakat ez ellehetetleníthet majd. Kiemelte: az esetleg betelepülni kívánó cégeket taszítani fogja a magas adóteher.
Páva Zsolt válaszában rámutatott: az MSZP hagyta Pécsre a 30 milliárd fölötti adóterhet.
- Önök idézték elő ezt a helyzetet – mondta a polgármester Tóth Bertalannak.
Tóth Bertalan viszontválaszában magasba emelte azt a 2009 májusi átadás-átvételi jegyzőkönyvet, amit Páva Zsolt aláírt, amikor átvette az önkormányzat irányítását. Akkor - mondta Tóth - 30 milliárd forint volt az adósság, 11 milliárd forint fel nem használt hitele volt a városnak és 800 millió forinton állt a folyószámlahitel. – Ön, polgármester úr 2.5 évig tétlenül nézte, hogy a város a mostani helyzetbe sodródik – monta az MSZP-s képviselő.
Hoppál Péter elmondta, örül, hogy Tóth elismeri, 30 milliárdos adósságot hagytak a pécsiekre és 25 évre eladósították a várost. Felszólította: kérjen bocsánatot Pávától, amiért hazugsággal vádolta.
Schmuck Roland (MSZP) szerint nem kapcsolódik a rendelethez hatástanulmány, tehát hogy mi lesz az adóemelés hatása, az nem szerepel az előterjesztésben. A Győrrel való összevetés kapcsán elmondta, ott valóban több az adó, de jobban is működik a gazdaság, magasabbak a jövedelmek. Az építményadóemelésről elmondta: az indokolatlanul nagy mértékben terheli a lakosságot, és a vállalkozások által fizetett építményadó csökkenti azok jövedelmezőségét. Hozzátette: a kisvállalkozónak nem lesz érdemes működnie majdilyen magas adóteher mellett, a feketegazdaság megerősödhet, onnan pedig nem jön adó. Állítása szerint a kamara kiszámolta 700 millió forint plusz bevételt jelentene, ha a helyi közbeszerzések során a jelenlegi 9 helyett 50 százalékban helyi cégek nyernének.
Keresztes László Lóránt (LMP) szerint a politikusok hibáit kell megfizetniük most a pécsieknek, s ez hiányzott Páva Zsolt hét eleji évértékelő beszédéből. Úgy véli, a plusz bevétel negyedét a helyi vállalkozások támogatására, munkahelyteremtésre kéne fordítani. Azt kérte, változtasson kommunikációján a városvezetés: el lehet magyarázni a pécsieknek, hogy nem állunk a versenytársaink előtt, hogy válsághelyzet van – mondta.
Kővári János (ÖPE) azt kérte a polgármestertől, hogy az adóiroda létszámának emelése mellett a város készíttessen egy új ingatlankatasztert, eltüntetve a jelenlegi rengeteg fehér foltot. (Javaslatát később megszavazta a közgyűlés.) A telakadóval kapcsolatban hangsúlyozta: fontos, hogy olyanok tulajdonában legyenek a telkek, akik tudják hasznosítani azokat.
Trombitás Károly (Fidesz) szerint milliárdokért adtak el ingatlanokat a korábbi városvezetés regnálása alatt. - Az intézményrendszerünk és a beruházásaink nagyobbak, mint amit el tudunk viselni, főleg azok a beruházások, amelyek folyamatos veszteséget termelnek a városnak, mint az Expo Center vagy a repülőtér- mondta. – Mivel számos közszolgáltatást fenntartunk, és az állami támogatás növekedésére nem számíthatunk, kénytelenek vagyunk a helyi adókra támaszkodni – tette hozzá. Javasolta még, hogy hozzák nyilvánosságra az adóelkerülők névsorát. (Ezt később megszavazták.)
Az építményadóról szóló javaslatot megszavazták, de annyiban módosították, hogy a 220 négyzetméter felett 900 forint / négyzetméter lesz az adó.
40 perc szünet következik.
Páva csomagot kapnak a pécsiek - közlemény
A Fidesz a kampányában azt ígérte, hogy „Csökkentjük az adókat!”
Páva Zsolt azt ígérte, hogy a pécsiek nyernek, ha rá szavaznak.
Most minden pécsi érezni fogja, amikor befizeti az új adókat, hogy milyen sokat is nyert Páva Zsolttal és a Fidesszel.
Most minden pécsi láthatja, hogy mi Páva Zsolt és a Fidesz válasza az Elcoteq bezárására: adóemelés. Ezután mindenki, aki a napokban elveszítette a munkahelyét, plusz adót, több százezer forintot fog fizetni – már ha tud.
Ebben a tragikus helyzetben nem az adókat kellene az elviselhetetlenségig növelni, hanem olyan döntéseket hozni, amelyek vonzóvá tennék Pécset a befektetők számára. Nem elég, hogy a Vízmű elfoglalásával nevetségessé tették Pécset az egész világon, most megadóztatnak minden pécsi lakost és céget. Igaz, a várható kártérítés több milliárdos összegét elő kell valahonnan teremteni, de a saját kapzsiságuk árát nem a lakossággal kellene megfizettetni.
Miért gondolja azt Páva Zsolt, hogy az amúgy is nehéz helyzetben lévő pécsi vállalkozásokra még egy terhet rak? Miért gondolja azt a Fidesz, hogy ha több millió forinttal megsarcolják a pécsi vállalkozásokat, akkor azok fejlődni fognak vagy több embernek tudnak munkát adni?
Talán azért, mert az elmúlt 2,5 év bebizonyította, hogy semmiféle koncepcióval nem rendelkeznek arra vonatkozóan, miként is lehetne Pécs gazdaságát fellendíteni. Tétlenül nézték, hogyan veszíti el több ezer pécsi az állását, semmit sem tettek azért, hogy munkahelyek jöjjenek létre. Bár 5000 új munkahelyet ígért Páva Zsolt, csak a munkanélküliek száma nőtt.
Páva Zsolt és a Fidesz ismét kimutatta a foga fehérjét: a Kamara és a szakma tiltakozása ellenére megszavazták a Páva Csomagot.
A Páva Csomag pedig nem más, mint MEGSZORÍTÁS. Csupa nagybetűvel.
Olyan megszorítás, amilyet még nem láttak a pécsiek. Olyan megszorítás, amely által minden pécsi lakos, minden pécsi vállalkozás a saját bőrén fogja érezni azt, hogy Páva Zsolt és a Fidesz becsapta Őt.
MSZP Frakció
13:40 - Érvénybe lép a szesztilalom
A közgyűlés megtiltotta az alkoholtartalmú italok árusítását Pécsett 22 óra és reggel 6 között az üzletekben. A tilalom a benzinkutakra, bevásárlóközpontokra, vendéglátóipari egységekre nem vonatkozik. A városvezető koalíció álláspontja szerint a cél a pécsiek nyugalmának biztosítása, hiszen állítólag rengeteg panasz érkezik a közterületi italozás, hangoskodás, rongálások miatt.
Kővári János szerint inkább a közterületen való italozás tiltására vonatkozó önkormányzati rendeletet kellene határozottabban érvényesíteni.
A Jobbik a benzinkutakon és a bevásárlóközpontokban is betiltaná az alkoholárusítást az adott időszakban. Ezt a javaslatot elutasította a közgyűlés, azt a módósító indítványukat viszont elfogadták, amely az alkohol-házhozszállítás tiltására vonatkozott.
Húsz perc szünet következik. Szünet után az adóemelést tárgyalják.
11:03 - Nem drágul a parkolás
Az első jelentős téma a város új parkolási rendelete, amire azért van szükség, mert az önkormányzat átveszi a Gámántól a fizetőparkolók üzemeltetését. Nagy Csaba alpolgármester bevezetőjében hangsúlyozta: árat nem emel a város. A türelmi időkre vonatkozó szabályok sem változnak:: egy órán belüli parkolás esetén 5, egy órán túli parkolás esetén 15 perc a türelmi idő.
Továbbra sem kell fizetni szombaton az I-es körzeten kívül. Azt Nagy Csaba is elismerte, hogy jelentősen nem módosul a parkolási rendszer. Hozzátette, egyetlen komoly újdonság lesz, az elektronikus chipkártya, és az alap 15 percet követő percalapú fizetési lehetőség, akár mobilon, akár chipkártyával.
Hangsúlyozta, számításaik szerint 15-20 százalékkal csökken a díj mértéke átlagosan a percalapú fizetési lehetőség bevezetésével, másrészt kényelmesebb is lesz a rendszer, hiszen nem kell visszarohangálni a kocsihoz hosszabbítgatni a jegyet. Mobillal és chipkártyával az I-es övezetben és a vásárcsarnoknál szombaton nem kell majd fizetni, csak a regisztrációt kell megtenni. Az üzemeltető a Biokom lesz, az ügyfélforgalom bonyolítása is az ő dolgukká válik, az ellenőrzést viszont a közterületfelügyelet végzi majd, a településőröket is bevonva.
Számos módosítási javaslat érkezik a képviselők részéről.
Az előzőleg a használó által feltöltött chipkártya érintés nélküli fizetést tesz majd lehetővé, nem csak a parkolótermináloknál (amelyekre értelemszerűen leolvasó berendezéseket telepítenek majd), hanem üzletekben is. 2012 első negyedévében telepítik majd ezeket a leolvasó berendezéseket a terminálokra.
Az előterjesztést megszavazta a közgyűlés.
10:13 - "A multik jönnek, majd mennek"
Az Elcoteq-bezárás és a város gazdasági, valamint az önkormányzat pénzügyi helyzete kapcsán vita bontakozott ki az ülés legelején. Tóth Bertalan (MSZP) egy önkormányzati körből kilépő, azon túlmutató bizottság létrehozását javasolta (A kezdeményezéshez csatlakozott Keresztes László Lóránt (LMP) is). Hoppál Péter (Fidesz) kifejtette, az önkormányzatnak nem volt befolyása az Elcoteqet érintő folyamatra.
Kővári János (ÖPE) szerint nincs szükség bizottságokra. A képviselő úgy véli, nem biztos, hogy a multiktól kell várni a hazai gazdaság felpörgetését, hiszen a multik jönnek, majd mennek. Rámutatott, adóemelésre azért van szükség, mert ha nem sikerül egyensúlyba tenni a város költségvetését, összedőlhet az egész önkormányzati intézménynrendszer. LMP szerint vállalkozásfejlesztésre kellene fordítani a plusz adóbevétel (2,5 milliárd forint) 25 százalékát.
9.45 - Tóth Bertalan Páva Zsolt jutalmairól
Papírfigurákkal tiltakoztak a jutalmak ellen néhányan a városháza előtt (fotó: Löffler Péter)
A városháza előtt 3-4 ember tüntetett az MSZP-s jutalmak miatt, miközben odabenn - a közgyűlés előtt - Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője tartott sajtóértekezletet az 1990-98-as városházi jutalmakról. Tóth Bertalan szerint Páva Zsolt több mint hárommilliót kapott jutalomként ebben az időszakban. A jutalmak 2009 és 2011 között sem szűntek meg, Páva Zsolt polgármestersége alatt több mint 855 millió forint jutalmat osztott ki a városvezető - állította az MSZP-s politikus.
A jutalombotrány fejleményeivel foglalkozó cikkünket - és benne a polgármester és a Fidesz reakcióit - külön cikkben olvashatja!
9.00 - Zárt ülésekkel indul a nap
Csütörtökön ülésezik Pécs közgyűlése, a kilenckor kezdődő menetrendben 61 napirendi pont szerepel. A képviselők vitáznak a fizetőparkolás, a kisboltok éjjeli szesztilalma és a jutalmakat kivizsgáló bizottság megalakítása kapcsán is. Kulcsszerep juthat a helyi adók változásának is.
Munkatársunk a helyszínről rendszeresen beszámol a fejleményekről.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 35 hozzászólás érkezett-
35. estikorneil 2011. október 13. 23:11
A Jobbik módosító javaslatát nem igazán értem. A rendelet célja a közterületen történő alkoholfogyasztás megszüntetése és a kulturált otthoni alkoholfogyasztás elősegítése. Ezért tiltsuk meg a házhozszállítást. MIVAN? Én itt inkább a vendéglátós lobbit sejtem a háttérben, álszent köntösbe bujtatva.
-
34. na persze 2011. október 13. 22:35
Kedves Hozzászólók!
Velem együtt itt írogattok, de senki nem tesz semmit a hatalmas szemétkupac eltakarítására. Amikor van valami összeröffenés, akkor is inkább otthonról szemlélitek a fejleményeket és írogattok. Tulajdonképpen mit vártok, vagy mit akartok? Én úgy látom, hogy inkább a sült galambot várjátok. Nem kell csodálkozni, hogy mindent meg mernek tenni, mert ők is látják, hogy az arc nélküli írogatásnál úgysem lesz több!!! Meg is érdemlik az emberek. Ez van. -
33. chainsawkiller 2011. október 13. 18:43
simlis fidesz: bercikém, te vagy az b*zmeg?:D
Ha a fidesz simlis akkor ti mik vagytok? -
32. Kazánkovács 2011. október 13. 18:40
Mivel többszöri próbálkozásra sem sikerül a szöveget közzétenni, itt vannak a kulcsszavak: üvegzseb,közérdekű adatok nyílvánossága.Keressetek rá a "civilkontroll"-ra.
-
31. Kazánkovács 2011. október 13. 18:37
Az
-
30. Kazánkovács 2011. október 13. 18:35
26-nak:
Üvegzseb (1) - A közpénzek felhasználásának ellenőrzése
Az -
29. simlis fidesz 2011. október 13. 18:16
Páva Zsolt fideszes pécsi polgármesterként arcátlanul jutalmazta magát!
Folytatódott a pécsi jutalomháború. Tóth Bertalan (MSZP) sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy 1994 és 1998 között is bőséges jutalmazás folyt a pécsi városházán. Példa nélküli módon Páva Zsolt még magának is adott belőle, ilyet egyetlen baloldali polgármester sem tett.
Tóth Bertalan elmondta: Páva Zsolt a fenyegetésből ért, ami elkeserítő, de végül megkapta a kért adatokat a kilencvenes évek városházi jutalmazásairól. A pécsi szocialisták közgyűlési frakcióvezetője arra utalt, hogy szerdán pert helyezett kilátásba arra az esetre, ha Páva Zsolt továbbra is szándékosan visszatartja a korábbi polgármestersége alatt kiosztott jutalmak összegét. Tóth elmondta: az adatok hiányosak, arról tájékoztatták, hogy az 1990-94 közötti időszak adatai megsemmisültek.
Tóth Bertalan elmondta: 1994 és 98 között 403 millió forint jutalmat osztott ki, és hangsúlyozta: ez az összeg akkoriban nem annyit ért, mint most.
Páva Zsolt 1998-ban egy alkalommal 500 ezer forint feletti összeget kapott, ami akkoriban szép pénz volt. 1994 és 98 között 3,3 millió jutalmat kapott Páva, 1995 után a polgármester már magának osztott jutalmat, amit később egyetlen polgármester sem tett meg. Révész Mária alpolgármesteri jutalma 1995-től 98-ig 2,2 millió volt.
A jutalomlista:
Páva Zsolt
1994.04.12. 123.723.-
1995.06.30. 157.300.-
1996.02.27. 205.400.-
1996.07.23. 205.400.-
1997.07.08. 399.750.-
1998.04.20. 417.885.-
1998.05.25. 417.885.-
1998.10.05. 557.180.-
1998.12.01. 520.000.-
Összesen:3.304.523.-Ft
Révész Mária
1995.06.30 148.200.-
1996.02.27 195.000.-
1996.07.23 195.000.-
1997.07.08 378.300.-
1998.04.20 396.435.-
1998.05.25 396.435.-
1998.10.05 528.580.-
Összesen: 2.237.950.-Ft
Ilyen a sunyi, jellemtelen fidesz! -
28. igazmagyar 2011. október 13. 18:14
Működik a cenzúra! A fele írásom nem jelenik meg....
Ezért még egyszer:
Valaki jelentkezzen,hogy oldható meg páva zsolti feljelentése ,csalással való vádolása.
Köszönöm. -
27. igazmagyar 2011. október 13. 18:11
Páva Zsolt 2010.nov.:"Azt nyugodt lelkiismerettel kijelenthetem, hogy egyetlen jóhiszemű pécsi polgárnak, családnak, telektulajdonosnak sem kell aggódnia, a mi célunk ugyanis nem az hogy, őket terheljük meg a telekadóval.
-
26. valaki1234 2011. október 13. 18:07
Hogy lehetne megcsinálni a tényleg füg. vizsgáló bizotságot?
én támogatom az ötletet
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Rátgéber László | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









