Lévay Tamás két gerincsérvvel is bírja a strapát
Mik ezek?
XSzép lassan szinte teljesen kikoptak mellőle a régi társak. Lévay Tamás nemrég még bajnoki címeket ünnepelt velük az NB I. B-ben, legutóbb az első osztályban maradásnak örülhettek együtt, mára azonban alig maradt hírmondó abból a csapatból.
– Ezt nem volt könnyű megélni, hiszen velük nőttem fel – mondta a 33 éves játékos, aki 23 éve kezdte Pécsett a kézilabdát, s három szezonon át tartó szigetvári kitérőt kivéve végig itt szerepelt. – Nem csak a csapattársaim voltak, szinte mindegyiket a barátomnak nevezhetem.
Lévay Tamás a pécsi védelem oszlopa (fotó: Löffler Péter)
A csapat tehát alaposan átalakult, a neve is megváltozott, ám a VarioAuto Pécsi KC a rengeteg változás ellenére is jó úton halad a bentmaradás felé. Jelenleg a kilencedik helyen áll, s azokat a mérkőzéseket, amelyeket meg lehetett nyerni, hozta is.
– A tíz pont számomra is kellemes meglepetés! A szezon előtt azzal számoltam, hogy talán a biztos bentmaradás meglesz, más nem. Persze a mostani eredményeinkhez kellettek a jó kaliberű játékosok, mint Frey Tamás, Szögi Balázs, Hudák Henrik, Kekezovics. Szögi a csapat motorja, a játékunk alfája és omegája – dicsérte a csapatkapitányt Lévay Tamás.
Akitől természetesen megkérdeztük, mire számít akkor, ha Frey tényleg eligazol Orosházára. „Sokkal nehezebb lesz, az biztos, hiányozni fog a meccsenkénti öt-hat-hét-nyolc gólja. Az pedig különösen megnehezítené a dolgunkat, ha éppen a riválishoz szerződne” – fogalmazott Lévay.
A 196 centis játékos 33 évesen már nem tölt annyi percet a pályán, mint korábban. Régebben beállósként a támadásokban is szerepet vállalt, manapság szinte kizárólag védekezésben számítanak rá. De jobb is ez így, többet nem is biztos, hogy bírna, hiszen munka mellett kézilabdázik.
– A Szívcentrumban a szívkatéteres laborban vagyok műtős, így kevesebbet edzem, mint a többiek – mondta a pécsiek 17-ese. – Így még lehet bírni. S hogy meddig csinálom? Az a szervezetemtől és a vezetőségtől függ. Sajnos van két gerincsérvem, egy nyaki és egy lumbális, előbbi már nagyon zavar, gyógyszer mellett nyomom. A vállamat már kétszer, a csuklómat egyszer műtötték, nemsokára jön a gerincműtét.
Előtte azonban még remélhetőleg jön egy eredményes tavaszi szezon – ha a pécsieknek minden összejön, akkor a legjobb nyolcba is bekerülhetnek.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 2 hozzászólás érkezett-
2. Smarald 2012. január 10. 07:58
Hajrá Tomiii
-
1. egyetemes13 2012. január 9. 20:50
Egy remek BARÁT, tiszta szívvel, lélekkel! Lötyi, még száz évet kívánok Neked kézilabdásként!!!!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Rátgéber László | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









