Magyar György védi a pedofíliával vádolt tanárt
Mik ezek?
XHarmadik hónapja van előzetes letartóztatásban a művésztanár, akit pár napja betegsége miatt a tököli rabkórházba szállították. A mohácsi rajztanárt Magyar György, a „Viszkis” bankrabló egykori ügyvédje képviseli az eljárás során. Az ügyvéd közölte, magánnyomozókat fogadtak, hogy bebizonyítsák a tanár ártatlanságát, és azt is kérte, a férfi egészségügyi állapota miatt szabadlábon védekezhessen.
Információink szerint az ismert ügyvéd nem piaci áron vállalta a mohácsi férfi védelmét. Mohácson napokban gyűjtésindul a tanár javára, amelyből az ügyvédi költségekre is juttatnak. Magyar György nyilatkozott a Dunántúli Naplónak.
– Miként fogadta védence a gyanúsítást?
– A tanár úr teljes egészében ártatlannak mondja magát, semmi olyat nem tett, ami büntetendő lenne.
– Ezek szerint alaptalannak tartják a vádakat?
– Ügyfelem szerint teljesen félreértik őt, és valamilyen mögöttes szándékot, esetleg személyes bosszút sejt az ügy mögött. Éppen ezért magánnyomozókat is felkértünk, járjanak utána, kinek állhat érdekében a tanár lejáratása. Azt szoktuk mondani, az ügyészségnek van rendőre, a védelemnek hadd legyen nyomozója, aki segít feltárni az igazságot. Mindenesetre eddig csak pozitív véleményeket hallottunk az ügyfelemről. Az is lényeges, hogy ugyan a rendőrök tíz évre visszamenően vizsgálódnak, eddig még csak gyermekkorúak tettek terhelő vallomást, idősebbek nem. Márpedig az ilyen jellegű bűncselekményt, megítélésem szerint az erre hajlamosak nem negyvenöt éves korukban követik el először. Ezért is gondoljuk, hogy lejáratás szándéka állhat a háttérben.
Magyar György (fotó: AS)
– Látja, ezek szerint Ön is hallott ilyesmiről. Mindazonáltal ezt nem kívánom sem megerősíteni, sem cáfolni. A büntető ügyekben nem a szóbeszédek, hanem a bizonyítékok dominálnak.
– Ügyfele mindent tagad, ezek szerint azt is, hogy előfordult, hogy az ölébe ültette tanítványait?
– Ha egy hat-, vagy hétéves gyermeket a térdére vett – és nem az ölébe kapott -, azt azért tette, hogy rendesen elérjék a rajzasztalt, és meg tudja nekik tanítani a helyes ecsetkezelést, vagy ceruzafogást. A kétéves unokámat én is a térdemre ültetem, ha mondjuk a számítógéppel akar játszani, ebben semmi kivetnivaló nincs.
– Tudomásunk szerint kezdeményezni fogják a terhelő vallomást tett gyerekek ismételt meghallgatását. Miért?
– A törvény szerint a kihallgatásokat követően a védőnek is lehetősége van arra, hogy kérdések feltevését indítványozza. Bár a védelmét csak néhány hete látom el, a gyerekek korábbi meghallgatása után – tudomáson szerint – erre nem került sor. Ezért írásban fogjuk észrevételeinket a nyomozó hatóság tudomására hozni, és szükség esetén a gyermekek törvényes formában történő újbóli meghallgatását indítványozzuk.
– Egészségi állapota miatt ügyfelét a tököli rabkórházban tartják fogva. Hogyan éli meg a vele történteket?
– Nagyon rosszul. Úgy tapasztalom, csak ezekben a napokban ocsúdik, döbben rá arra, milyen helyzetbe került. Arra kértük, idézze fel az elmúlt időszakot, azon belül azt, hogy esetleg a magatartásával összefüggésben okot adhatott-e valami félreértésre. Azt mondtam neki, akár le is rajzolhatja, ami eszébe jut.
– A rabkórházba régóta meglévő, az üggyel összefüggésben nem álló betegsége miatt szállították át Pécsről. Egészségi állapota miatt esetleg kérvényezhető a szabadlábra helyezése?
– Igen, megpróbáljuk elérni a szabadlábra helyezését, szerintem erre van esély, de egészségi állapotáról nem beszélhetek.
– Ön elismert védőügyvéd, nyilván nem kevés pénzért látja el valaki védelmét. Miből telik a tanárnak erre?
– Egyrészt vannak ügyek, amelyeket kedvezményes összegért vállalunk, mindenkor figyelembe vesszük az ügyfél anyagi lehetőségeit is. Másrészt úgy tudom, a férfi számára gyűjtés is indult Mohácson, vannak támogatói, és természetesen a családja is feltétel nélkül mögötte áll, meg vannak győződve ártatlanságáról.
Eddig kilenc kisgyermek vallomása szól ellene
Garamvári Gábor, Mohács rendőrkapitánya a közelmúltban tájékoztatta a Dunántúli Naplót a februárban őrizetbe vett művésztanárral kapcsolatos nyomozás fejleményeiről. Az előzetes letartóztatásban lévő férfit három hat- és hétéves gyermeken elkövetett szemérem elleni erőszakkal gyanúsítottak meg. Azóta újabb hat gyermek tett társaikhoz hasonló vallomást szakpszichológus, nyomozási bíró és ügyész jelenlétében. A lányok még ugyancsak gyermekkorúak. A rendőrkapitány elmondta azt is, az újabb sértettek szerint őket is a rajzszakkörön molesztálta a tanár – ennek módjáról azonban nem közölt részleteket. A rendőrség folytatja a lehetséges további sértettek felkutatását. Már közel száz szülőt, gyermeket hallgattak meg. A nyomozás várhatóan még további hónapokat vesz igénybe.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
- Pedofília: újabb hat gyermek vallott a tanárra
- A pedofíliával vádolt rajztanár mellett demonstráltak
- A szülők kiállnak a pedofíliával megvádolt tanár mellett
- Pedofilügy: a tanárokat is meghallgatják
- Gyermekmolesztálási ügy: több száz diákot hallgatnak meg
- Mohácsi pedofilügy: nincs beismerő vallomás
- Pedofília Mohácson: részleteket közölt a rendőrség
- Előzetesben a kislányok megrontásával vádolt tanár
- Pedofília: általános iskolások megrontásával gyanúsítják a tanárt
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 17 hozzászólás érkezett-
17. q 2009. október 30. 14:47
persze..ilyenkor a tanárt kell védeni mert úgyebár szerintetek a 7éves kislány találja ki aki még azt se tudja h mi az a f... engem is tanított és igenis volt baja neki.. az egyik kislányt akinek benyúlt a bugyijába ismerem és elhihetitek h amióta ez történt ki se mozdul a lakásból.. ennyit erről.. és akkor még ezt a hapsit kell védeni? ugyanmár.. gondolkodjatok el egy kicsit.. szünetekbe ott lógott az elsős kislányokon és simogatta őket! az ne igazán beszéljen aki nem ismeri..
-
16. "b" 2009. április 20. 13:37
a!
Csak magyarországon tavaly 147-esetben derült ki, hogy hamis a vád! A már börtönbe levők közül 31 elítéltről bizonyosodott be, hogy ártatlanul ült. a! Eszméletlen búnkó vagy, és most alulfogalmaztam gondolatom. vagy konkrétan éeintve vagy a hamis vádban (mondjuk te vagy a feljelentő), ha nem akkor sajnos szavakkal kifejezni primitivséged: lehetetlen. Azt javaslom, gondolkodj picinykét, ha van mivel. Ja, nem vagyok mohácsi. Hallottál, az ártatlanság vélelméről, vagy ez nálad nem téma? Született már ítélet? Egy vele született betegséget kigúnyolni: szánalmas. na, de mi a fenének fárasztom magam? -
15. Egy mohácsi 2009. április 19. 23:11
Kedves "a"!!!!!
Jó nevet adtál magadnak!Helyes,hogy kisbetűvel írtad!:)
Szóval!A Tanár nem most betegedett meg,hanem vele született súlyos betegsége van!Szóval amiről nem tudsz arról tarcsd a pofád!Szánalmas vagy!neked is csak a pofád nagy!
A másik!Te nagyobb birka vagy mint a mohácsiak!Sőt nem is vagy birka,egy senki vagy!:D Az ilyen emberektől,mint te meg az tellik,hogy undorító és szánalmas módon beszéljen olyan dolgokról,amikről foggalma sincs!:S Elég szőrnyű,hogy léteznek ekkora senkiháziak!Te vagy az élő példa rá...
És,hogy tudja mindenki!Ha ez a tanár olyan nagy pedofil lett volna,mint ahogy azt most feltételezik,akkor a 25 éves pályafutása alatt miért nem történt ilyen eset?És elismert ember!És,ha ő csak a pedofilia miatt tanított volna,akkor nem igyekezett volna megismertetni a tehetéges gyerekeket senkivel,nem egy és nem kettő kiállítást szervezett a gyerekeknek,nem saját magának,hansúlyozom,GYEREKEKNEK!És akkor a mai világban már talán ez is pedofilia?:S Tsszz...
Meg különben is mit tud egy 6 és egy 7 éves gyerek?Az sem tudja mi az a csók vagy szerelem,nem pedig azt,hogy pedofil tanárbácsi!:)
Egy szónak 100 a vége,aki nem tudja mit pofázik,az itt ne keménykedjen,saját magát mutatja csak be!:D -
14. mohácsi 2009. április 17. 16:12
Kedves Art!
Nem tudom mi a bajod de látom kiskorodban nem tanítottak meg beszélni rendessen! Ezek az emberek ilyenkor csak leégetik magukat mindenki előtt h milyen buták valójában...
Kérek mindenkit h ameddig nincs vége az ügynek, NE mondjanak semmi rosszat MB-ről! igazából semmi közük nincs hozzá -
13. volt zsarú 2009. április 16. 20:41
Homályos az ügyben:
Agyanusított 25 éve van a pályán, hol vannak a húsz éves, és harmincéves molesztáltak,vagy csak most kapott rá a zsenge husú tizesekre? -
12. art 2009. április 16. 20:37
Mi lehet a baja a féreg pedofilnak?
Csak nem szorulása van?
Majd a sitten kigyógyul belőle.
Ölébe ülteti egy 120 kg-os kanbodzaszedő, majd az megmutatja a helyes ceruzafogást.... -
11. ter 2009. április 16. 17:09
Azt nézd hülyének magyargyurka,aki világra hozott...
Engem is megtanítottak a helyes ceruzafogásra úgy,hogy nem ültetett a tanár az ölébe idióta..
Vagy a tanárnak nevezett féreg nem is arra a ceruzafogásra akarta megtanítani a szegény gyerekeket? -
10. élenjáró-bénázó 2009. április 16. 15:40
Könnyű más ember feje felett pálcát törni!
Lehet, hogy ennek a szerencsétlen embernek az volt az egyetlen vétke, hogy szereti a gyerekeket? Lehet, hogy példaképe lehetne egy-két gyermekellenség tanárnak? Lehet, hogy taníttatni kellene egy-két tanárral azt a módszert ahogy ő bánni tud a gyerekekkel? Lehet, hogy nem is tett semmit sem ami elítélendő? Lehet, hogy meghurcolták ország-világ elött bűntelenül? Lehet, hogy egyeseknek el kellene gondolkodni ezeken a kérdéseken????????!!!!!!!!!!!!!! -
9. morton 2009. április 16. 11:42
Mohácson azért csak van, aki esetleg máris tudja, amit más lapokban már nyíltan meg is írtak, hogy a tanárnak egy anyuka lett a szeretője, akinek viszont a férje rendőr. Na ja, én is elhiszem, hogy egy jóképű, független, művészi lelkületű rajztanár esetleg megtetszik egy rendőrfeleségnek, akinek elege van a bunkó zsernyákból. Különösen, ha az ilyen bosszúálló is. Bőven el tudom képzelni, hogy a rendőrkomák összeálltak kinyírni a pasit, illene ez a módszer hozzájuk. Az is milyen lelketlenség, hogy több száz gyereket zaklatnak a nyomozás során! Az meg, hogy ennyiből van néhány kisgyerek, aki megzavarodva vall, egyáltalán nem csoda. Tanárokat meg kell kérdezni, hányszor van, hogy egy otthon bántalmazott gyerek később az iskolában egy simogatástól megretten, és teljesen félreérti. Nagyon gyanús ez az ügy az elejétől fogva!
-
8. mindenes 2009. április 16. 11:33
Ha már Raffael Sanyit nem tudta védeni..
Lényeg hogy szdsz szavazóz védjen!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Rátgéber László | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









