Megőrölték a búzát a Nemzet Kenyeréhez
Mik ezek?
XA Pécsett augusztus 20-án tartandó Nemzet Kenyere Ünnephez összegyűjtött gabona egy részét öntötték össze, és őrölték meg az ország egyetlen működő patakmalmában, a mohácsi Szent Miklós Vízimalomban.
– Egy évvel ezelőtt ültem egy asztal előtt, amin egy kerek cipó volt – mondta az ünnepélyes eseményen dr. Korinek László, az ötlet gazdája. – Azon töprengtem, milyen jó lenne tudni, hol termett az a gabona, amiből a cipó készült, s hogy mi történt azon a vidéken a történelem során. Miután a választ nem tudtam, arra gondoltam, fordítsuk meg a folyamatot, s onnan gyűjtsük össze a búzát, ahol magyarok élnek a Kárpát-medencében.
Látványos külsőségek közepette, szekérrel hozták a búzát, majd ünnepélyes keretek között lezajlott az összeöntés folyamata is
A jogászprofesszor kiemelte, megható volt, milyen lelkesedés fogadta a tervet: több mint háromszáz gazda küldött gabonát, s a Felvidéken például limitálni kellett az adható mennyiséget, olyan sokan és sokat akartak adományozni.
Lajdi Antalné, Mohács egyik alpolgármestere történelmi pillanatnak nevezte az eseményt, amelyen a mohácsi gyásztér közelében „nem a halált, hanem az életet köszöntjük”.
Az ünnepi szónoklatokat követően egy lovas kocsi érkezett a malomhoz, zsákokkal megrakva. A határokon belül és azokon túl termett búzát tartalmazó zsákokat azután egy edényzetbe öntötték, majd összekeverték a főmolnár irányításával. Végül elindították a Csele-patak vizével hajtott malomkerekeket, s elkészült a nemzet lisztje.
A mohácsi vízimalomban tegnap egyébként egész napon át tartó programokkal várták az őrlésre érkezőket. Ostoros- és íjászbemutató, kézművesvásár, lepénysütés is szerepelt a kínálatban, s a mohácsi csatáról is előadást tartottak. A ragyogó időben sokan voltak kíváncsiak az eseményre.
Összesen egyébként több mint tíz tonna búza gyűlt össze. Az ország összes megyéjéből, és a határon túli magyarlakta területekről is érkeztek zsákok. A gabona nagyobb részét kedden a szigetvári malomban öntötték össze, s őrölték meg. A nemzet kenyerét és várhatóan négyezer kisebb cipót Pécsváradon sütik meg.
Pécsett szegik meg
Az összegyűlt tíz tonnányi búza felét a nemzeti összefogás jegyében a Böjte Csaba ferences rendi szerzetes által alapított dévai Szent Ferenc Alapítványnak ajánlják fel. Ebből csaknem kétezer kenyeret süthetnek majd a rászoruló gyerekeknek.
A Nemzet Kenyerét Pécsett szegik meg. Az ünnepre készülő több ezer cipóból származó bevételt is jótékony célra használják fel: adományért cserébe árulják, a befolyt összeg pedig a Pécsi Jótékony Nőegylet „Nekem nincs ebédem” programjának számlájára kerül.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Képgaléria
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 2 hozzászólás érkezett-
2. mandulás 2011. augusztus 14. 22:16
Szerintem ezzel semmi baj nincs. Ha nem lenne ez sem, attól nem lenne több munkahely. Mindent tudni kell helyén kezelni.
-
1. fideszrenem 2011. augusztus 14. 21:16
Könny szökött a szemembe, ez kell a népnek.
A problémák megoldása helyett megint a populista, magyarkodó, "pátoszos, történelmi pillanatokat" kapunk e bukott kormánytól.
Maga az adakozás, a megemlékezés szép dolog, de ezzel az eröltett nemzetegyesítéssel mindenkinek tele van hímzett tarisznyája.
Közjegyzőnő hitelesíti jó pénzért a "történelmi " eseményeket?
Már "őrlési nap" ünnepe is van, bizony elég szánalmas.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Rátgéber László | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









