Megrengetheti Pécset a Suez drága számlája
Mik ezek?
XEgy olyan hatalmas vállalatnál, mint a Suez Environnement, semmi sem történik véletlenül, így annak időzítése sem, hogy mikor nyújtja be a Bécsi Nemzetközi Választott Bírósághoz tízmilliárdot követelő keresetét – mutattak rá informátoraink.
Vélemény - Inkább jöjjön az idegenlégió?
Aki egy kicsit is a színfalak mögé lát, az véleményem szerint már a kezdetben is gyaníthatta, hogy a Suez Pécsrõl való kiebrudalásának ötlete nem a városházáról származik, hanem egy központi stratégia része. Máté Balázs jegyzete
Úgy tudjuk, nem elképzelhetetlen, hogy egy, a színfalak mögött húzódó, szövevényes, és óriási tétre menő nagyhatalmi játszma zajlik, amelynek egy fontos epizódja lehet a pécsi vízműcsata. A baranyai piacvesztés fájó lehet ugyan a Sueznek, de sokkal nagyobb veszteség érné a céget, ha a nagyságrendekkel nagyobb budapesti érdekeltségben is hasonló kár érné őket. Elképzelhető tehát, hogy a fővárosban esetlegesen előkészített jövőbeli döntésekről szereztek számukra nem túl biztató információkat. Hallottunk olyan forgatókönyvről is, hogy a kormány nagy állami regionális vízműszolgáltatókat szeretne létrehozni, és egységes vízdíjat bevezetni.
Ha ez így lenne, minden piaci szereplő, amely érintett hazánkban ebben a bizniszben, a pécsihez hasonló lépésekre számíthat, ha nem tud megegyezni a „lelépés” díjáról. Sőt, a Suez – illetve a GDF Suez –, a magyarországi gázszolgáltatásban is érdekelt (Égáz-Dégáz), és hallani lehetett arról is, hogy a vízművek után a gáz- és villamosenergia-szolgáltatókat kebelezné be az állam. A pécsi önkormányzattal szembeni tízmilliárdos követelés ezért jó ütőkártya lehet a francia multi kezében azokon a tárgyalásokon, ahol további érdekeltségeiről lesz szó.
Hangsúlyozzuk, a fent leírtak nem hivatalos, nem megerősített információk, ám ha ezek a forgatókönyvek léteztek is, szakértőink szerint mára valószínűleg – legalábbis részben – érvényüket vesztették. Hazánk jelenlegi gazdasági helyzetében ugyanis elképzelhetetlennek tűnik, hogy ilyen lépéseket meg merjen lépni bárki. Ideértve azt a törvénymódosítási javaslatot is, miszerint a jövőben a 400 millió forintos perérték feletti ügyekben ne ítélkezhessen választott bíróság, ha az egyik peres fél az állam vagy önkormányzat, illetve ezek hivatala.
Azonnal szakértői bizottságot állított fel a város
Nemzetközi szaktekintélyekből álló szakértői bizottságot hozott létre Páva Zsolt, Pécs polgármestere a Suez által a Bécsi Választott Bírósághoz benyújtott kereset hiányosságainak, túlzó igényeinek, illetve a Suez által okozott károk mértékének meghatározása céljából – tudtuk meg tegnap a polgármesteri kabinetiroda sajtóközleményéből. A pécsi szakértői bizottság munkájában részt vesz a nemzetközi hírű és elismertségű Price Waterhouse Cooper’s nemzetközi könyvvizsgáló cég, dr. Laszlo Nagy kereskedelmi és társasági jogi szakügyvéd, a Zürichi Választott Bíróság bírája, a PTE vendégoktatója, és dr. Szabó Iván ügyvéd, a pécsi önkormányzat jogi képviselője is.
Közösen választanak
A választott bíróságon a felek közösen választják ki a bírákat. Egy adott lista alapján javasolnak egy-egy vagy több, azonos számú bírót, akik aztán közösen választják ki a testület elnökét. Peren kívül ítélethirdetésig megállapodhatnak, az ítélet azonban kötelező a felekre. A megítélt összeget a Suez le is inkasszálhatja a város számlájáról. Nem kétséges: Pécs jelen pénzügyi helyzetében egy nagyobb öszszeg csődhelyzetet is okozhat.
Most még a Suez fizethet
A pécsi ügyben több idő kell majd a döntéshez mint általában egy választott bírósági eljárás során, ezért akár egy év, de még több is eltelhet az ítélethirdetésig – mondta lapunknak egy nemzetközi joggal is foglalkozó jogász. A Bécsi Nemzetközi Választott Bíróságon indított per eljárási költségét a felperesnek, azaz a Sueznek kell megfizetnie, a perköltséget pedig – mint másutt is – a pervesztesség, illetve -nyertesség arányában mindkét félnek. A perköltség összességében százmilliós nagyságrendű lehet.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 37 hozzászólás érkezett-
37. MiltonGray 2011. november 22. 18:11
A víz nem árucikk, ezért számomra magától értetődőnek tűnik, hogy kezelését elvegyük a magánszférától és azzal a közösség gazdálkodjon - mondta a francia főváros vízellátásáért felelős alpolgármester, Anne Le Strat, miután Párizs úgy döntött, hogy ugyanezt a Suez Environment céget, saját nemzeti multiját tessékeli ki a helyi vízszolgáltatásból. De ugyanez történik több más francia nagyvárosban is.
A vízfüggetlenségi harc harc kezdete Franciaországban a kilencvenes évek elejére tehető, a települési vezetők ekkor kezdtek ugyanis rájönni arra, hogy a vízközművek működésének koncesszióba adása főleg áremelkedést hozott a lakosság számára, minőségi javulást azonban alig.
A folyamatot megfordítani akaróknak kemény ellenállást kellett leküzdeniük, az 56 ezer lakosú dél-nyugat franciaországi Castres város vezetőinek például közel tízéves bírósági hercehurca után sikerült megszabadulniuk a nevét Lyonnaise des eaux-ról Ondeóra változtató társaságtól (Fontos megjegyzés: ez a Suez jogelődje,ennek adta el a tulajdonrészt a pécsi önkormányzat, KJ), amellyel a település korábbi vezetése harminc évre szóló koncessziós szerződést kötött, és amely a vízszolgáltatás átvételét követő második évben 60 százalékkal emelte meg a lakossági vízdíjakat.
A több mint félmillió lakosú, kelet-franciaországi Grenoble-ban a környezetvédők több éves kemény harcának köszönhetően 2000 elejére került vissza a településhez a vízszolgáltatás. A zöldek munkáját itt nagymértékben hátráltatta a korrupció, a Lyonnais des eux vízszolgáltató ugyanis egyszerűen lefizette a várost vezető pártokat - jobb és baloldaliakat egyaránt -, ráadásul az ebből származó kiadásait a lakosság túlszámlázásából fedezte. -
36. MiltonGray 2011. november 22. 18:09
Már megint bele szaladtam az idéző jelekbe!
***
A víz nem árucikk, ezért számomra magától értetődőnek tűnik, hogy kezelését elvegyük a magánszférától és azzal a közösség gazdálkodjon - mondta a francia főváros vízellátásáért felelős alpolgármester, Anne Le Strat, miután Párizs úgy döntött, hogy ugyanezt a Suez Environment céget, saját -
35. MiltonGray 2011. november 22. 18:04
28. bundi72
Így kezdődött!
..15.53 - A teljes eljárás törvénytelen - a Pécsi Vízmű Zrt. sajtóközleménye
Bama
"Nem kezdtünk még sajtóközleményt dátummal, ezúttal kivételt teszünk.
Ma 2009. október 5. van.
Ma hajnalban több tucat biztonsági őrrel dr. Szabó Iván budapesti ügyvéd részvételével és Winkler Tamás a Tettye Forrásház Zrt. vezérigazgatója vezetésével erővel behatolt a kizárólagosan a Pécsi Vízmű Zrt. által tulajdonolt Nyugati ipari út 8. szám alatti épületbe, semmibe véve a hazai érvényben lévő jogszabályokat és tulajdoni állapotokat.
A Pécsi Vízmű Zrt. felteszi a kérdést: ki az, aki az éj leple alatt tesz meg ilyen lépéseket? Csak olyan, akinek nem egyenesek a szándékai.
***
Undorító!!!
Korábban már ismertettem a vízdíjak alakulását 2006-tól, amely időszak gazdálkodása és árképzése jelentette a Suez bukását és PMJV önkormányzatának a döntését, hogy felmondja a szerződést.
Mint többségi tulajdonos rendelkezett minden olyan joggal amely ezt lehetővé tette, ugyanakkor felkérte a Suezt, hogy nyilatkozzon az általa birtokolt tulajdonrész megváltási értékéről.
Nem nyilatkozott!!! Sőt! Többszöri felszólítás ellenére is úgy tett, mintha a saját tulajdona lenne a Pécsi Vízmű!
Ha az üzemeltetést ilyen körülmények között veszi át a vízmű akkor a pécsi víz és csatorna szolgáltatás bevételének majd fele a Suezhez vándorolt volna úgy, hogy azért semmit sem kellett volna tennie! Az irodaház nem a Suez tulajdona volt, hanem Pécs városé!
Miket hablagyolt össze a cég vezetése, elképesztő!
.. "A víz nem árucikk, ezért számomra magától értetődőnek tűnik, hogy kezelését elvegyük a magánszférától és azzal a közösség gazdálkodjon" - mondta a francia főváros vízellátásáért felelős alpolgármester, Anne Le Strat, miután Párizs úgy döntött, hogy ugyanezt a Suez Environment céget, saját -
34. mandulás 2011. november 22. 17:37
30: Mondj egy céget, ami nem akar kivenni pénzt a rendszerből. A legszittyább ősmagyar tarsolylemezkészítő is pénzért készít tarsolylemezt, és nyeresége van a termékein. Különben valószínűleg éhenhalna.
Tehát értelmetlen ezt valamiféle gonosz dologként beállítani. A te fizetésed is abból van, hogy a cég, ahol dolgozol, bevételekre tesz szert.
Az állam nem így működik, de volt itt 40 év, amikor meg lehetett tapasztalni, hogy miként működik az a rendszer.
Tehát profitorientált, mint a Karcsi bácsi cipészete, vagy a sarki pék. Cserébe szolgáltatásít nyújt.
A kereskedelem, a karbantartás és a számlázás nem látom, miért kéne, hogy állami kézben legyen. Egyébként hosszú időn keresztül az állam kezén volt. És mire mentünk vele? A rendszerváltáskor annyira lepusztult volt az összes közműhálózat, hogy nagyon sok pénzt kellett a felújításra fordítani.
Vajon ha a távközlési hálózat ma is állami kézben lenne, akkor lenne ilyen gyors internet? Semmi nem lenne, még mindig analóg modemmel csatlakozhatnánk az időnként teljesenkihagyó internethez.
És ne legyenek illúzióink, nem lenne jobb, ha újra állami kézbe kerülne. Lásd azokat a cégeket, amik most is abban vannak. MÁV például. -
33. bundi72 2011. november 22. 15:07
adam sandler megkövetlek
privát elek mondta -
32. defsdefs 2011. november 22. 14:56
27. MiltonGray, csak egyet kérdeznék tőled. Mi lenne ha nem foglalták volna el a vízművet és ma bankhitel, perköltség réme nélkül ugyanennyit fizetnél a vízért miközben több embernek adnak munkát? Mi lett volna -szerinted- rosszabb ha marad a Vízmű? Nekem egyetlenegy észérvet is elég, mert olyat én még nem hallottam.
-
31. bundi72 2011. november 22. 14:42
kedves adamsandler hogy vanek úr örökbecsű szavaival éljek, "maga egy nagy marha"
-
30. AdamSandler 2011. november 22. 13:33
Egy akkora cég, mint a SUEZ nem létezhetne a globális pénzvilág és kormányok hathatós támogatása nélkül. Világpiaci pozícióját tudatos felvásárlással (kisebb cégek részvénytöbbségének megszerzésével) érte el, amelyhez szintén komoly globális pénzügyi körök támogatása és háttere kell! Egy olyan cégnek, mint a SUEZ egyetlen érdeke van: minél több pénzt csinálni és kivenni a rendszerből! Ezért jómagam ebben a játékban Pécset támogatom! (A SUEZ Environment 2002-ben alakult meg. Pécsett Toller László tette lehetővé, hogy átvegyék a Vízművet.)
-
29. v.b.1990 2011. november 22. 13:28
5. MiltonGray
Ki is adta el a Vízművet? -
28. bundi72 2011. november 22. 13:25
kedves milton
megértem a hozzáállásod, és remélem hogy a munkaügyben sikerül előrébb lépned. jómagam nem tartozom a vízmű holdudvarához, csak egy környezettudatos építész vagyok. ezért is üdvözöltem a biogáz üzemet, meg mellesleg hetényi vagyok, és nem szeretem, ha tarra vágják a mecseket. és ezért is volt fura, mint indok az 1,2 milliárdos fejlesztés, negatívumként való feltüntetése. na mindegy ez ellen már nem tudunk mit tenni, mi kisemberek. ez van.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Rátgéber László | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









