Milliók a politikusoknak: íme a pécsi jutalomlista
Mik ezek?
XA nyolc év alatt a legtöbb jutalmat, nettó körülbelül 23,7 millió forintot Pécs volt jegyzője vette fel. Az egykori szocialista alpolgármesterek közül Gonda Tibor nagyjából 10,5, Kunszt Márta 7,3, Tóth Bertalan 3,4, Meixner András 2,7 millió forintot kapott, ugyancsak nettó összegként. (A teljes, részletes lista a cikk végén olvasható.)
Páva Zsolt: „2009-ben minden jutalmat leállíttattam”
Megérdemlik a pécsiek, hiszen lényegében az ő pénzükről van szó, hogy pontosan tudják, melyik politikus miért és mennyi jutalmat vett fel az elmúlt években – mondja Pécs polgármestere. Páva Zsolt ezért nyilvánosságra hozta a botrányos jutalomlistát. Mint ismert, a szocialista városvezetők 2002 és 2009 között több mint hárommilliárd forintot osztottak ki maguknak jutalomként a fizetésükön felül.
– Miért döntött úgy, hogy nyilvánossá teszi a jutalmak és jutalmazottak listáját?
– Mert megérdemlik a pécsiek, hogy tudjanak erről, hiszen lényegében az ő pénzüket osztogatták szét egymás között az MSZP politikusai. Úgy gondolom, az igazi kérdés az, hogyan történhetett meg mindez?! Miközben Pécset és minden egyes pécsi polgárt – a holnap megszületendő csecsemőktől az aggastyánokig – egyre nagyobb adósságba hajszoltak bele a szocialisták, minden egyes pécsinek 216 ezer forintos tartozást hoztak össze, 30 milliárdos mínuszt termeltek a városnak, eladtak mindent, ami mozdítható volt, elherdálták a közösség vagyonát, aközben ők többmilliós jutalomban részesítették önmagukat – időnként délelőtt és délután is. Ez felháborító és elszomorító is egyben. Megdöbbentünk a hatalmas összegek láttán.
– A szocialisták azt mondják, hogy más városokban is ez van, ott is kapnak jutalmat a vezetők és a köztisztviselők.
– Engem nem érdekel, hogy mi folyik, vagy mi folyt más városokban. Engem csak Pécs és a pécsiek érdeke érdekel. Abban azért egyetérthetünk, hogy olyan városvezetés mellett, amely csődbe vitte Pécset, a szakadék szélére taszított egy egész várost, nem jár jutalom! 2009-ben én minden jutalmat leállíttattam. Voltak, akik megpróbáltak ugyan trükközni ezután is, megpróbáltak „behúzni” bennünket is ezekbe az akciókba, de nem jártak sok sikerrel, nem is dolgoznak már ott.
– Lesz hivatalos vizsgálat az ügyben?
– Igen, magam is egyetértek és támogatom a Fidesz által kezdeményezett vizsgálóbizottság felállítását, hogy megtudjuk, jogosan és törvényes keretek között, de ami ennél is fontosabb, hogy erkölcsileg és morálisan vállalható módon vették-e fel, illetve fizették ki ezeket a több millió forintos jutalmakat.
– Mit lehet tudni az indokokról?
– Vizsgálatot rendeltem el ebben a kérdésben is, ezért egyelőre még tart azoknak az adatoknak az összesítése, melyekkel megindokolták – bár véleményem szerint indokolhatatlan – ezeket a jelentős összegű jutalmakat. Természetesen ezt is nyilvánosságra hozzuk majd, amint lehet.
Kunszt Márta
Dátum: Bruttó: Nettó: Járulékokkal: 2002.12.09 500 000 Ft 277 500 Ft 645 000 Ft 2003.03.20 750 000 Ft 372 188 Ft 990 000 Ft 2003.06.19 750 000 Ft 380 009 Ft 990 000 Ft 2003.06.23 500 000 Ft 280 000 Ft 660 000 Ft 2003.12.11 750 000 Ft 420 000 Ft 990 000 Ft 2004.03.22 750 000 Ft 363 750 Ft 990 000 Ft 2004.04.05 550 000 Ft 266 750 Ft 726 000 Ft 2004.06.07 750 000 Ft 363 750 Ft 990 000 Ft 2004.06.25 550 000 Ft 275 609 Ft 726 000 Ft 2004.09.16 750 000 Ft 427 500 Ft 990 000 Ft 2004.11.16 550 000 Ft 313 500 Ft 726 000 Ft 2004.12.13 750 000 Ft 427 500 Ft 990 000 Ft 2005.03.22 825 000 Ft 400 125 Ft 1 089 000 Ft 2005.06.09 825 000 Ft 400 125 Ft 1 089 000 Ft 2005.09.15 825 000 Ft 470 250 Ft 1 089 000 Ft 2005.11.29 825 000 Ft 470 250 Ft 1 089 000 Ft 2005.12.01 825 000 Ft 470 250 Ft 1 089 000 Ft 2006.09.13 825 000 Ft 466 125 Ft 1 089 000 Ft 2009.11.23 550 000 Ft 258 500 Ft 718 850 Ft 2009.12.16 825 000 Ft 417 905 Ft 1 081 850 Ft 2010.06.07 550 000 Ft 232 980 Ft 698 500 Ft Teljes összeg 13 950 000 Ft 7 284 316 Ft 18 357 200 Ft Tóth Bertalan
Dátum: Bruttó: Nettó: Járulékokkal: 2006.11.22 275 000 Ft 155 375 Ft 363 000 Ft 2006.12.08 550 000 Ft 278 644 Ft 726 000 Ft 2007.06.20 825 000 Ft 387 750 Ft 1 089 000 Ft 2007.06.22 550 000 Ft 258 500 Ft 726 000 Ft 2007.09.17 825 000 Ft 387 843 Ft 1 089 000 Ft 2007.11.07 275 000 Ft 152 625 Ft 363 000 Ft 2008.03.17 825 000 Ft 387 750 Ft 1 089 000 Ft 2008.06.24 825 000 Ft 387 750 Ft 1 089 000 Ft 2008.06.24 550 000 Ft 258 500 Ft 726 000 Ft 2008.09.22 825 000 Ft 433 125 Ft 1 089 000 Ft 2008.11.21 550 000 Ft 288 750 Ft 726 000 Ft Teljes összeg 6 875 000 Ft 3 376 612 Ft 9 075 000 Ft Gonda Tibor
Dátum: Bruttó: Nettó: Járulékokkal: 2002.12.09 500 000 Ft 277 500 Ft 645 000 Ft 2003.03.20 750 000 Ft 372 188 Ft 990 000 Ft 2003.06.19 750 000 Ft 380 879 Ft 990 000 Ft 2003.06.23 500 000 Ft 280 000 Ft 660 000 Ft 2003.12.11 750 000 Ft 420 000 Ft 990 000 Ft 2004.03.22 750 000 Ft 363 750 Ft 990 000 Ft 2004.04.05 550 000 Ft 266 750 Ft 726 000 Ft 2004.06.07 750 000 Ft 363 750 Ft 990 000 Ft 2004.06.25 550 000 Ft 272 656 Ft 726 000 Ft 2004.09.16 750 000 Ft 427 500 Ft 990 000 Ft 2004.11.16 550 000 Ft 313 500 Ft 726 000 Ft 2004.12.13 750 000 Ft 427 500 Ft 990 000 Ft 2005.03.22 825 000 Ft 400 125 Ft 1 089 000 Ft 2005.06.09 825 000 Ft 400 125 Ft 1 089 000 Ft 2005.09.15 825 000 Ft 470 250 Ft 1 089 000 Ft 2005.11.29 825 000 Ft 470 250 Ft 1 089 000 Ft 2005.12.01 825 000 Ft 470 250 Ft 1 089 000 Ft 2006.09.13 825 000 Ft 466 125 Ft 1 089 000 Ft 2006.11.22 275 000 Ft 155 375 Ft 363 000 Ft 2006.12.08 550 000 Ft 310 750 Ft 726 000 Ft 2007.06.20 825 000 Ft 387 750 Ft 1 089 000 Ft 2007.06.22 550 000 Ft 258 500 Ft 726 000 Ft 2007.09.17 825 000 Ft 457 875 Ft 1 089 000 Ft 2007.11.07 275 000 Ft 152 625 Ft 363 000 Ft 2008.03.17 825 000 Ft 387 750 Ft 1 089 000 Ft 2008.06.24 550 000 Ft 258 500 Ft 726 000 Ft 2008.09.22 825 000 Ft 429 115 Ft 1 089 000 Ft 2008.11.21 550 000 Ft 288 750 Ft 726 000 Ft 2009.03.16 825 000 Ft 387 750 Ft 1 089 000 Ft 2009.06.03 825 000 Ft 387 750 Ft 1 089 000 Ft Teljes összeg 20 275 000 Ft 10 493 838 Ft 26 748 000 Ft Meixner András
Dátum: Bruttó: Nettó: Járulékokkal: 2007.12.12 412 500 Ft 193 874 Ft 544 500 Ft 2008.03.17 825 000 Ft 387 750 Ft 1 089 000 Ft 2008.06.24 825 000 Ft 387 750 Ft 1 089 000 Ft 2008.06.24 550 000 Ft 258 500 Ft 726 000 Ft 2008.09.22 825 000 Ft 425 164 Ft 1 089 000 Ft 2008.11.21 550 000 Ft 288 750 Ft 726 000 Ft 2009.03.16 825 000 Ft 387 750 Ft 1 089 000 Ft 2009.06.03 825 000 Ft 387 750 Ft 1 089 000 Ft Teljes összeg 5 637 500 Ft 2 717 288 Ft 7 441 000 Ft Papp Judit
Dátum: Bruttó: Nettó: Járulékokkal: 2001.03.21 690 000 Ft 341 550 Ft 903 900 Ft 2001.06.20 690 000 Ft 382 950 Ft 903 900 Ft 2001.06.25 460 000 Ft 255 300 Ft 602 600 Ft 2001.09.20 690 000 Ft 382 950 Ft 903 900 Ft 2001.12.17 739 500 Ft 410 422 Ft 968 745 Ft 2002.03.26 796 800 Ft 394 416 Ft 1 027 872 Ft 2002.04.24 1 062 400 Ft 589 632 Ft 1 370 496 Ft 2002.05.02 531 000 Ft 294 344 Ft 684 990 Ft 2002.06.18 796 800 Ft 442 224 Ft 1 027 872 Ft 2003.03.20 584 000 Ft 289 810 Ft 770 880 Ft 2003.03.20 876 450 Ft 434 937 Ft 1 156 915 Ft 2003.06.19 876 450 Ft 490 811 Ft 1 156 915 Ft 2003.06.23 584 300 Ft 327 208 Ft 771 276 Ft 2003.12.11 876 450 Ft 490 811 Ft 1 156 915 Ft 2004.03.22 876 450 Ft 425 078 Ft 1 156 915 Ft 2004.04.05 600 000 Ft 291 000 Ft 792 000 Ft 2004.06.07 876 450 Ft 425 078 Ft 1 156 915 Ft 2004.06.25 600 000 Ft 339 229 Ft 792 000 Ft 2004.09.16 876 450 Ft 499 576 Ft 1 156 915 Ft 2004.11.16 750 000 Ft 427 500 Ft 990 000 Ft 2004.12.13 876 450 Ft 499 576 Ft 1 156 915 Ft 2005.03.22 928 950 Ft 450 540 Ft 1 226 215 Ft 2005.05.12 500 000 Ft 242 500 Ft 660 000 Ft 2005.06.09 928 950 Ft 450 540 Ft 1 226 215 Ft 2005.06.16 650 300 Ft 334 384 Ft 858 396 Ft 2005.09.15 928 950 Ft 529 501 Ft 1 226 215 Ft 2005.10.19 900 000 Ft 513 000 Ft 1 188 000 Ft 2005.11.29 928 950 Ft 529 501 Ft 1 226 215 Ft 2005.12.01 928 950 Ft 529 501 Ft 1 226 215 Ft 2006.04.05 700 000 Ft 353 500 Ft 924 000 Ft 2006.05.02 900 000 Ft 454 500 Ft 1 188 000 Ft 2006.06.22 651 000 Ft 384 000 Ft 859 320 Ft 2006.09.13 976 800 Ft 551 992 Ft 1 289 376 Ft 2006.11.02 650 000 Ft 367 250 Ft 858 000 Ft 2006.11.22 325 000 Ft 183 625 Ft 429 000 Ft 2006.12.08 976 800 Ft 551 892 Ft 1 289 376 Ft 2007.04.18 2 604 800 Ft 1 224 256 Ft 3 438 336 Ft 2007.06.20 976 800 Ft 542 124 Ft 1 289 376 Ft 2007.06.22 651 200 Ft 361 416 Ft 859 584 Ft 2007.09.17 976 800 Ft 542 124 Ft 1 289 376 Ft 2007.11.07 488 000 Ft 270 840 Ft 644 160 Ft 2007.12.12 976 800 Ft 503 052 Ft 1 289 376 Ft 2008.01.29 50 000 Ft 21 500 Ft 66 000 Ft 2008.03.17 1 086 150 Ft 510 491 Ft 1 433 719 Ft 2008.06.24 1 086 150 Ft 510 491 Ft 1 433 719 Ft 2008.06.24 724 100 Ft 340 326 Ft 955 813 Ft 2008.09.22 1 086 150 Ft 570 229 Ft 1 433 719 Ft 2008.11.21 724 100 Ft 380 152 Ft 955 813 Ft 2008.12.18 1 086 150 Ft 570 229 Ft 1 433 719 Ft 2009.03.16 1 086 150 Ft 510 491 Ft 1 433 719 Ft 2009.05.26 50 000 Ft 23 500 Ft 66 000 Ft 2009.06.25 145 000 Ft 68 150 Ft 191 400 Ft 2009.06.26 1 086 150 Ft 510 491 Ft 1 433 719 Ft 2009.10.06 145 000 Ft 76 125 Ft 184 250 Ft 2009.10.21 145 000 Ft 76 125 Ft 184 250 Ft 2009.11.20 724 100 Ft 380 152 Ft 948 663 Ft 2009.12.16 1 086 150 Ft 570 229 Ft 1 426 569 Ft 2010.01.14 724 000 Ft 306 686 Ft 919 480 Ft 2010.04.14 1 100 000 Ft 465 960 Ft 1 397 000 Ft 2010.06.07 724 100 Ft 306 728 Ft 919 608 Ft 2010.10.12 1 086 000 Ft 563 200 Ft 1 379 220 Ft Teljes összeg 45 609 250 Ft 23 653 953 Ft 62 255 155 Ft Összes jutalom 2002-2009
Év Bruttó: Nettó: Járulékokkal: 2002 148 458 060 Ft 78 203 398 Ft 191 510 897 Ft 2003 151 561 150 Ft 78 812 608 Ft 200 060 721 Ft 2004 367 274 600 Ft 187 445 869 Ft 484 802 476 Ft 2005 298 132 100 Ft 154 558 113 Ft 393 534 376 Ft 2006 359 578 100 Ft 186 717 603 Ft 474 643 092 Ft 2007 278 735 400 Ft 135 568 668 Ft 367 930 728 Ft 2008 354 786 450 Ft 171 180 295 Ft 468 318 265 Ft 2009 392 435 290 Ft 189 382 591 Ft 513 187 364 Ft Teljes összeg 2 350 961 150 Ft 1 181 869 145 Ft 3 093 987 919 Ft
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 84 hozzászólás érkezett-
84. nyugdijas52 2011. október 13. 13:42
Mocskos, szemét Páva, 90-es években volt pofád ennyi jutalmat felvenni,az is közpénz volt, a város pénze.Olyan hazug alak, mint a cigány főnőke.
-
83. kingjoe 2011. október 1. 15:07
Ez az igazi bűnöző lista!
-
82. katiesbrel 2011. október 1. 13:22
Nyilvánossá teszi a jutalmak és jutalmazottak listáját Pécs város első embere?
Nagyon helyes de:
szerintem akkor azt is meg kellene vizsgálni, hogy az önkormányzathoz tartozó intézmények volt vezetői milyen jogon kaphattak hatalmas összegeket (jutalom stb.) Van olyan intézményvezető akit "érdemei" elismerése mellett nyugdíjaztak, azaz a felelősségrevonást megúszta.
Ek. még vezető pozicióban lévő személyek is vannak akik szintén sárosak... Velük mi lesz? -
81. defsdefs 2011. október 1. 10:13
64. kertvárosi, Orbán mit tett le az asztalra a szakmájában? Semmit. Ahogy ez az összes többi pártra is igaz. A legnagyobb ingyenélő lúzerekből/ügyeskedőkből lesznek politikusok pártállástól függetlenül ebben az országban. Ez a Magyar virtus.
-
80. napbarnitott 2011. szeptember 30. 19:40
kukucska57 Nem voltunk mi kollégák? Már ami a jutalmakat illeti. Mert én fillérre ugyan ennyit vettem fel csak én 1996 óta kaptam ennyit.:D))
-
79. kukucska57 2011. szeptember 30. 19:29
Kedves Kertvárosi!
Akkor már le volt tiltva a mindenféle jutalmazgatás, biztos azért nem kaptam. -
78. tamas.samat 2011. szeptember 30. 19:29
Általam nem tisztelt páva zsolt!
Arra nagyon kíváncsi lennék, hogy a 2009-2011-es időszakban milyen jutalmakat osztogattak! Ha ezt is nyilvánosságra hoznák akkor lenne igazán tökös gyerek. De erre azt hiszem várhatunk vagy 80 évet, mert ugye biztos titkosítva lesz....
Mondjuk én nagyon kíváncsi lennék "doktor" szabó iván "ügyvéd" munkadíjára!
-
77. kertvárosi 2011. szeptember 30. 19:26
kukucska57
Gratulálok,de kimaradt 2010 és 2011! -
76. Manóka 88 2011. szeptember 30. 19:26
napbarnitott
Erről eszembe jutott valamelyik humorista szövege, hogy Viktorka focizott, és azt mondta, gól. A többiek meg - Nem, ez nem gól!
- Dehogyisnem! - mondta ő. És mindenki elfogadta.
Szóval így csinál mindent. Vadul, meggondolatlanul, dacosan, és ember(e) legyen a talpán, aki ellent mer mondani...
Mi nem ilyen lovat akartunk! :( -
75. kukucska57 2011. szeptember 30. 19:24
Én pedig úgy érzem, a vezető uraknak is joguk van tudni, hogy közalkalmazottként, 36 év munkaviszony után mennyi jutalmat kaptam:
2002 járulékokkal 0 Ft
2003 járulékokkal 0 Ft
2004 járulékokkal 0 Ft
2005 járulékokkal 0 Ft
2006 járulékokkal 0 Ft
2007 járulékokkal 0 Ft
2008 járulékokkal 0 Ft
2009 járulékokkal 0 Ft
Összesen ( járulékokkal együtt ): O Ft.
Köszönöm! ( És a többszáz kollégám is )
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Rátgéber László | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









