Minden mozdíthatót visznek István-aknán
Mik ezek?
XMúlt csütörtök, déltájban, az István-aknai volt bányaüzem egyik épületének emeletéről a következőt látni: két férfi bandukol komótosan, az egyik vállán ásó és csákány, a másik háromméteres, vastag kábeldarabot húz maga után. A közelből áshatták ki, az egykori aknatoronyhoz az aszfaltos úttól, az elektromos vezetékek nyomán, mély árok vezet.
Január óta senki nem védi az István-akna műemlékileg amúgy védett épületegyüttesét (fotó: Löffler Péter)
A tizenegy épület valamelyikéből – hogy honnan pontosan, nehéz behatárolni – munkazaj hallik. Valamit ott is bontanak. A kísérőm, aki bevezetett a területre, elhűlve mondja, kinézve egy másik ablakon: – De hiszen ott, két hete, még egy épület állt!
Nem volt túl nagy, az alaphatárokat nézve úgy hússzor harminc méteres lehetett, mostanára csak némi fal- és tetőmaradvány emlékeztet rá. Minden egyebet elvittek. Mint ahogy földarabolták a gépeket, levágták a csöveket, a vezetékeket – ott legalábbis, ahol jártunk. Falakat bontottak, hogy új és új szerzeményhez jussanak. Alkalmi kísérőm szerint éjjel-nappal egyaránt dolgoznak, az egyik pécsi Hősök-terei „munkás” állítólag azzal hencegett, hogy napi százezret keres az itteni „vasazással”.
István-akna szabad prédája lett a fosztogatóknak. Januártól ugyanis senki nem őrzi a területet, a tulajdonos Szent István Park Kft. úgy döntött, fölmondja a biztonságiakkal a szerződést. Ugyanis ideiglenesen lemondtak a nagy ívű fejlesztési tervekről, miután ez az időszak nem alkalmas arra, hogy megmozgassa a banki vagy befektetési szféra fantáziáját, és ennek most isszák a levét. Elképzelések azért vannak, de a projekt leállt, mondja Magyar László, a tulajdonos képviselője, aki állítása szerint nem is hallott a pusztításról.
A pusztítás hátborzongató: mindent elvittek, ami mozdítható
Bármennyire is magántulajdonról van szó, az ügy azért is figyelmet érdemel, mert István-akna volt bányaépületei iparilag védett műemlékek, így a nemzeti vagyon részei. Bókay Endre, a terület országgyűlési képviselője éppen ezért hivatalosan is megkeresi a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnökét, és kéri az intézkedését a további rombolás megfékezésére. A képviselő ezen túl lapunknak azt is elmondta, hogy a Parlamentben nyilvánosan is kérdést intéz az ügyben az illetékes miniszterhez. A tulajdonos cég mindenképpen kemény büntetésre számíthat.
Szárnyalt a fantázia, röpködtek a milliárdok
A csaknem tizennégy hektáros István-aknai ingatlant, épületestül, annak idején 220 millió forintért vette meg a Peterdy 36 Kft.-tõl – amelyik a vagyonkezelõvel kötött elõször vételi szerzõdést – a Szent István Park Kft. és az E.M.B. Elsõ Magyar Beruházási Zrt.-nek adta volna tovább, egymilliárdért. Úgy, hogy 30 millióért elkészíttette a terveket is. A területre kétszáz szobás, négy- vagy ötcsillagos szállodát, ugyancsak kétszáz férõhelyes idõsek otthonát, konferencia- és báltermet, uszodát és wellnessközpontot, az erdõbe bobpályát terveztek. A Szent István Park Kft. egy, az önkormányzattal kötött szerzõdésben egyebek között azt is vállalta, hogy a szabályozási terv módosításának fejében kiépíti István-akna teljes szennyvízcsatorna-hálózatát, annak bekötését a pécsszabolcsi hálózatba. Az István-aknára tervezett beruházás költségeit több tízmilliárd forintban jelölték meg.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 45 hozzászólás érkezett-
45. egyesület 2009. október 5. 18:46
Nagyon sajnálom hogy a városnak ez a része negativ élményként kerül be a köztudatba.Véletlenül akadt a kezembe müködő István aknnáért egyesület leirása amelyben célkitüzéseket fogalmaztak meg.Az egyik ilyen célkitüzés:István-Akna természeti környezetének rendbetétele érdekében a lakók bevonásával folyamatos akciókat szerveznek.Való igaz akcióznak és most nem az egyesületre gondolok hanem az ott lakókra.Számtalanszor lett jelezve hogy milyen rongálás megy végbe a településen és nem történik semmi.Iszonyu kárt okoztak és még okoznak is büntetlenül tehetik hisz megengedjük nekik.jelenleg a volt kulturház keritését bontották el és lopták el.lassan a bányaterületen majd kivágják a fát és még ami mozditható mindent elvisznek és tönkre tesznek.És mi csak tehetetlenül szemléljük és BORSZASZTÓAN sajnáljuk szegényeket mert a megélhetésük függ tőle.És még ezután integrálni akarjuk őket,köszönöm nem kérek belőle.És nem kimondottan csak a cigányokra vonatkozik ez mert azért van köztük rendes becsületes ember is.Az egyesület ha komolyan gondolná a célkitüzéseit sokat tehetett volna azért hogy ne alakuljon ki ez a szomoru helyzet István aknán.
-
44. pop3 2009. június 16. 08:58
Sajnos a liberális gondolkodás bukását legjobban Svédországon lehet lemérni, ahol az afrikai, délszláv "menekültek" által komplett városrészeket pusztítottak le. Amit a svédek a hosszú idő alatt a szorgalmukkal és munkájukkal, igényességükkel felépítettek azt pár év alatt szarrá rombolták. Legjobb példa Malmö városa.
-
43. Papa 2009. május 11. 16:40
Haladjunk É-ról D. felé:István-akna valamikor virágzó településrész bányász emberekkel,most lehet menni körülnézni,György-telep(Rigli)valamikor bányászcsaládok lakták,a lehetőségekhez képest jól is nézett ki,most vigyél magaddal legalább 3 markos legényt ha meg akarod nézni a pusztítást,Hősök-tere valamikor bányász családok laktak itt is ,iskolával ,műv.házzal,sportpályával,mozival most ha Komló felől jössz a városba nem ajánlatos itt megállnod,Corvin O. utca hát ajánlom bárkinek ha lakást akar vásárolni.Mind-mind olyan városrészek amalyek valamikor tisztes otthont adtak az embereknek,de amióta a kisebbség betette a lábát azóta csak pusztulnakés ezek sajnos tények,olyan tények amelyek a liberális oldalnak nem akaródzik elismerni.Vajon hány városrészt kell még lepusztítaniuk hogy végre kinyíljon a szeme az embereknek.Eddig is kaptak szoc.lakást,az oktatásból sem voltak kitiltva,csak be kellett volna járni a suliba.Ez mind maszlag amivel minket etetnek,a régi rendszerben és az újban is ők voltak a haszonélvezői a nemzetiségi politikának,jól meg is éltek belőle akkor is ,most is.S még mielőtt bárki is kibicnek tartana:laktam a felsororlt helyek mindegyikén,jártam velük egy iskolába 8 évig.
-
42. ygan72 2009. április 23. 09:18
Fáj a lelkem, mikor ezeket a képeket látom. Hajdanán, amikor a Cséti Ottó Bányaipari Aknászképző Technikum hallgatója voltam,sok gyakorlaton és munkán voltam és is az István-aknában. Akkor büszke voltam arra, hogy öntudatos, áldozatkész, nagy felelősséggel gondolkodó, dinamikus bányászközösségben dolgozhattam. Mindig tisztelettel gondolok azokra az évekre és az István-aknában megismert bányászokra. Amit most látok az része a nemzeti önbecsülésünk lezüllesztésének, lezüllésének. Nemzeti önbecsülés és morális tartás nélkül a népek még nem maradtak fenn a történelem folyamán.Még nincs nagyon késő, még sok minden megmenthető! Példáult azok a gyárak, üzemek , kulturális és egyéb létesítmények, melyek ápolása és megőrzése erősíti a nép önbecsülését, összetartását, életszeretetét.
-
41. ... 2009. április 10. 09:22
"a fekete mercedes,bmw,audi tiszta munka eredménye."
Lehet. De ez akkor sem cigányságra jellemző dolog... Van Magyarországon sajnos elég sok ember, aki lop, csal, hazudik. Cigány is, nem cigány is. -
40. 39-re 2009. április 9. 16:57
Hidd el tudom mit beszélek mert ismerem mind a két "oldalt" nekem ne magyarázd be hogy a fekete mercedes,bmw,audi tiszta munka eredménye.Lehet van benne valami amit irtál,a magyar fiatalok sem bárányok,de legalább nem játszák az istent,és nem néznek át a kocsimba flegmán,és kötekedve.Tudod egyszer fent egyszer lent!
-
39. 36-ra 2009. április 9. 09:41
"el fogom lesni hogy a fiatal roma fiú miből hozta össze a bmw-t,mercedes-t"
És a fiatal nemroma fiúk? Mert olyan is van, még sokkal több is, legföljebb az nem szúrja a szemedet, csak a cigányok. -
38. 20VT 2009. április 9. 09:38
Bár a gyorshajtásos rész egy hangyányit talán demagóg, de kivételesen egyetértek VG-vel...
Az igazságszolgáltatás ma Magyarországon egy SZAR. A legalsóbb szinttől az alkotmánybíróságig. -
37. VG 2009. április 8. 14:07
Lassan már mindent tudunk a teljes széjjellopás előtt álló hatalmas műemlék-együttesről (amelyből láthatóan
már nem lesz sem film-stúdió, sem wellnes-luxus-szálló), de még egyetlen
hiradást sem kaptunk arról, hogy hány
tettest fogtak meg, s azok mikor épitik
vissza a kibontott lopott holmit.
A zúg-átvevők és üzletelők is érintetlenül nyerészkedhetnek a közvagyonon.
Mintha csak egy külön fizetett őrző-védő
rendszernek lenne kötelessége a vagyon védelme - a rendőrségnek pedig a gyorshajtók büntetése a nulla tolerancia
fennkölt szellemében...
-
36. mindentlátó 2009. április 7. 16:48
Emberek nem kell itt a félredumálás,körül kell nézni,én dolgozom napi 10 órát (szombaton is és néha vasárnap is) fizetem az adót,és mire tellett eddig? igen egy suzuki swiftre,el fogom lesni hogy a fiatal roma fiú miből hozta össze a bmw-t,mercedes-t és igy fogok tenni én is,attól nem kell félnem hogy az apeh majd ba...gat mert akkor én is mindenek felett állok majd,de akkor ki tartja el ezt az országot...mindegy,megyek bodzát szedni addig is!!!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Szalagavatók | napi menü | Traffipax | Felvételi 2012 | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Való Világ 5 | Olcsó receptek
Róluk írtunk legtöbbet
Biczó Bence | Bódis József | Csizi Péter | Hárs József | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Rátgéber László | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
Abból, hogy két ember nem érti meg egymást, nem következik, hogy az egyik hibás. Beauvoir-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Pazar piték
Lágy, omlós tészta fogja körül a gazdag tölteléket, ami lehet édes és sós is. Gyümölcs, mák, dió, túró, de gomba, hús és zöldségek is kerülhetnek bele. Még tortának is készíthető!









