Musicalrajongó a tündéri bamalány
Mik ezek?
X– Habár az igazság az, hogy valóban irigylésre méltóan fiatal vagy, hisz épp csak el tudod mondani, hogy felnőttkorú vagy, még ebből is letagadhatsz néhány évet. Zavar, hogy – gondolom – sokan kislánynak néznek?
– Van vele bajom. Elsősorban persze abból fakadhat, hogy nem nőttem az égig, bár ehhez képest lehetnék vékonyabb is, vagy sokkal inkább súlymegőrzéssel nőhetnék vagy tíz centit.
– Az előbbi mindenképp reálisabb lehetőségnek tűnik, megjegyzem azonban, hogy nem kell emiatt lehajtanod a fejed. Sőt! (Gyorsan körbe is nézek, jól éreztem, hogy az asztalunkat nézi szinte mindenki, és nem miattam persze.) Mindemellett a fotózására te nyilván nem egy modellkarrier elindítása miatt jöttél.
– Tulajdonképpen nem is én jöttem, hanem a nővérem hozott, ő 2-3 évvel ezelőtt egyszer már volt bamalány nálatok. Amúgy a szüleim is sokszor mondogatták, hogy érdemes lenne a szépségiparral próbálkoznom. Azt nem mondom, hogy nem érdekelne, szerintem nincs is olyan lány, akit nem vonz ez a dolog, belül legalábbis. A fotózás tetszett, habár alapvetőn nem szerettem korábban kamera előtt állni.
– Rendben, modell nem akartál lenni. A lányok körében tipikusnak mondható „mi leszek, ha nagy leszek” válaszok közül melyik volt a tiéd?
– A doktornéni. Tíz–tizenkét évvel ezelőttől biztosan, és folyamatosan, egészen másfél–két évvel ez előttig. Onnantól viszont egyszercsak valami miatt, nem tudom megmagyarázni miért, nem tudok ránézni a vérre. Egy másik lehetőség az óvónéni lett volna, ahhoz azonban sok olyat kellene tudnom, amiben nem vagyok jó: énekelni, zenélni például. Így a gazdasági pályát tanácsolták jóakaróim, de csak jövőre érettségizek, még egy kis időm van dönteni.
– Mi jelenti a legfőbb kikapcsolódást számodra?
– A musicaleket imádom, elsősorban a Rómeó és Júliát, de szinte az összes futó darabot is, de a filmekben is a táncos-énekes jelenetekért rajongok.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
Képgaléria
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 1 hozzászólás érkezett-
1. kémcsőkarcsi 2010. augusztus 15. 15:48
Hogy állsz a házimunkával bébibogyó?
Jelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Rátgéber László | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









