BAMA

Tudjuk mi már azt régóta: a magyar vörösbor hazája bizony itt keresendő, a Balatontól délre, a Dunától nyugatra. Villány a legújabb magyar borkor vörösboros úttörője, de Szekszárd egyre szorosabban követi és talán a legtöbb lemaradással küzdő Pécs is megkezdte a hosszútávú felzárkózást.

A kilencvenes években a villányi bor nevét budapesti s vidéki éttermekben áhítattal ejtették ki, bortermelőkből borsztárok lettek, a folyamat erősödésével és gyorsulásával Villány hihetetlen fejlődésnek indult. Aztán egy-másfél évtizeddel később megjött a böjtje is, hiszen a jó magyar irigység az utóbbi években megelégelte a villányi vörösök egyeduralmát, ráadásul a média (elsősorban a bormédia) új, friss sztárokat keresett magának.

Hozzátesszük, a többi borvidék fejlődésének ténye változó sikerrel ugyan, de a kétezres évekre általánossá vált. Majd’ mindegyik kitermelte a maga hőseit, a maga borait, a maga sztorijait.

Villány azonban nem ül a babérjain. Sokan dobták félre a nagy neveket, az úttörő borhéroszokat, hogy már túl nagyok, már csak gyártanak, már nem fejlődnek minőségben – egyszerűen nem fértek bele az utóbbi években kialakult kézműves, kistételes, sokszor hiteles, de máskor meg mesébe illő sztorikkal felvértezett borászimázsba.

A nagyság tudomásulvétele és elfogadása, a fejlesztésekből adódó kényszerek, a médiazajban létezés mellett Villányban nem állt meg az élet. Folyton új utakat kell keresni és mindegyik úton lesznek hibáink, de ezeket el kell viselnünk és tanulva belőlük újabbat lépni, ismét csak előre, mondta az egyik villányi ismert arc nemrég.

A dél-pannon, közelebbről a villányi borok azonban mindeddig a nyugati borvilágban is csak egy szűk szegmens érdeklődését keltették fel. Vakkóstolókon időről-időre felbukkant egy villányi bor, időnként el is náspángolta a nyugati sztárokat, olyankor felszisszentek, majd továbbléptek. Villány neve mellé időnként kerültek kis plusz jelecskék, de a térképen még mindig kisbetűvel jelölték. A legtöbb borkedvelő, sőt még a borértőbb, netán boriskolázott publikum számára is, ha egyáltalán létezett magyar bor, akkor az legfeljebb tokaji lehetett.

A Decanter februári száma ezért mérföldkő. Szaklapban, amit nagyon széles körben olvasnak és ismernek el, ami borkereskedőket és borvásárlókat egyaránt befolyásolni tud, nem nagyon jelent meg magyar vörösborokat méltató cikk. Most egy Master of Wine, Caroline Gilby írt négy oldalon át a magyar vörösborokról, kiemelten kezelve négy termelőt. Gilby szerint a legnagyobb fejlődést Magyarországon a vörösök érték el, a korona pedig kétségkívül Villányé. Négy, számára mérvadó villányi pincéről ír: Vylyan, Malatinszky, Gere és Bock. Bemutatja történetüket, s egy-egy meghatározó borukat is.

Kiosztott rögtön két ötcsillagos érdemrendet, mégpedig a Malatinszky Cabernet Franc 2006 és a Vylyan Pinot Noir 2006 érdemelte ki, de a Bock Cuvée 2003 is négy csillagot (nekünk is tetszett), a Gere Attila Cabernet Sauvignon 2006 pedig 3 csillagot kapott.

Mindegy, kiknek mennyire tetszenek ezek a borok idehaza, ízlés kérdéseiben felesleges vitázni. Jó borok ezek, ez tény. Ráadásul ritka pillanat ez, ilyenkor kellene rárepülni, beindulni a magyar bormarketingnek, de hát nincs, éppen a teljes széjjelverés, szétveretés fázisában tántorog valahol, így lehet az, hogy a három és fél oldal utolsó felében nem magyar, hanem francia bor hirdetése kapott helyet. Sebaj, gondolnánk, hát akkor tartsunk össze mi, fogyasztók és terelve fogyasztók. Mert ha négy villányit dicsérnek, minden magyart dicsérnek - én is kicsit kihúzom magam, merthogy engem is dicsérnek, én is büszkén mosolygok a cikk olvasásakor.

Nálunk ez nem így megy. Itt rögvest feltűnnek a fintorgók és hangosabbak is, mint az ünneplők. Itt is megmutatkozik, miért nem sikeres a magyar borlobbi. Ami akár lehetne az, hiszen minden politikus szeret borásszal villogni és jó borokat inni. De a magyar borászokat meg lehet osztani, vagy osztódnak maguktól is, ha hatalom és pénz kerül közéjük.

Lehet megcimmogni a szerzőt, hogy hát egy angol azért nehogymár jobban ismerje a magyar borokat, mint mi; lehet megcimmogni a borokat, hogy hát mindenki ivott már jobb pinot noirt, hogy lehet egyáltalán ilyent kijelenteni; lehet pikírten és cinikusan adni hírt erről a tényről, de attól még a helyzet nem változik. Valakinek ott nyugaton tetszenek a villányi vörösök.

Ez a négy bor most helyzetbe hozta nem csupán a többi villányit, de a szekszárdiakat éppúgy, mint Egert vagy Sopront. Most kellene nyomulni, most kellene ütni a vasat, mert hát most meleg még és gyorsan kihűl. Mi egyet tehetünk, gratulálunk a négy termelőnek, és drukkolunk a többieknek is.