Nem álom az Oslo–Pécs?
Mik ezek?
XA végéhez közeledik az az utazási szokásokat vizsgáló felmérés, amelyet repülésben érdekelt pécsi-baranyai civilek kezdeményeztek, és amelynek célja kideríteni, hogy érdemes-e menetrend szerinti légi járat indítását tervezni Pogányból – tudta meg a Dunántúli Napló Keszkenyős Imrétől.
Átadása óta egyetlen évben sem tudott veszteség nélküli évet zárni a pogányi reptér. Kiutat keresnek (fotó: Löffler Péter)
A civil összefogás szervezője szerint a válasz egyértelmű igen. Akkor is, ha a járat az első évben veszteséges lesz, amit valakiknek meg kell finanszírozniuk. Az már bonyolultabb kérdés, hogy hová érdemes repülni először, azaz mely városba küldött járattal lesz a legkisebb a veszteség. Számításaik szerint heti egy járatot is meg tudnának tölteni kifelé, akár több városba is, a visszaút azonban kérdőjeles. A civileknek már vannak adataik, melyek szerint a Pécsett tanuló külföldi, elsősorban a norvég és a német diákokra lehet építeni. Elsődlegesen Oslo, másodlagosan több németországi település merült fel.
Keszkenyős korábban azt nyilatkozta, hogy meglátásuk szerint nincs szükség az euroregionális repülés elindításához a kifutó meghosszabbítására, miután arra ma is többféle típusú, 30–100 fős utasszállító gép képes leszállni. A menetrend szerinti járat beindítása szerinte azért is lehet fontos, mert fejleszti a turizmust, mellyel munkahelyeket lehet teremteni. Gazdasági tanulmányok szerint évi 100 ezer utas nagyjából 260 munkahelyet teremt egy adott régióban.
-----------------------------------------------------------------
Szavazzon a középső hasábban! Ön mire használná a pogányi repteret?
-----------------------------------------------------------------
Zeller Gyula, a PTE rektorhelyettese érdeklődésünkre elmondta, a PTE – melynek kétezer külföldi hallgatója van – maximálisan érdekelt olyan rendszeres repülőjárat üzemeltetésében, mely megfelelő csatlakozást biztosítana valamelyik nagy nemzetközi repülőtérhez.
-----------------------------------------------------------
A pogányi reptérrel kapcsolatos összes cikkünket itt olvashatja!
-----------------------------------------------------------
Ön is segíthet a repülési szokások felmérésében
A civilek, akik célul tűzték ki a regionális repülés, és a pécs-pogányi reptér fellendítését, s szeretnénk elérni, hogy Pécsről közvetlen repülőjáratok induljanak Európa városaiba, felmérik a régióban élők utazási igényeit, repülési szokásait. A tervezéshez van szükségük a célközönség igényeinek minél pontosabb felmérésére.
Azt kérik, hogy a bama.hu olvasói is szánjanak néhány percet a kérdőívük megválaszolására. Ezt megtehetik névtelenül is, de részt vehetnek sorsolásukon is, amelyen háromszemélyes pécsi sétarepülést nyerhetnek.
A kérdőív elérhető a www.eventsolve.hu oldalon.
Évente közel százmillió forint a pogányi számla
A régi pogányi reptér fejlesztése Toller László polgármestersége alatt, 2003 novemberében kezdődött, de egy-két év még kellett ahhoz, hogy a kifutópálya mellett egyéb fontos kiszolgáló berendezéseket is telepítsenek, például világítóberendezéseket és töltőállomást.
A reptér üzemeltetése soha nem volt nyereséges, ma évi százmilliós veszteséget termel – habár a veszteség az elmúlt két évben a korábbiakhoz képest jelentősen csökkent. Mindemellett repüléssel foglalkozók szerint Pécs százmilliónál sokkal többet is veszíthet, ha bezárja a repteret. Szerintük akár olyan hatása is lehet egy ilyen döntésnek, hogy fontos, nagy munkáltatóknak számító cégek hátat fordíthatnak a régiónak, ha felső vezetőik, külföldi tulajdonosaik nem tudnak leszállni Pogányban. Több forrásból is hallottuk, hogy nemrég még komolyan számoltak azzal Pécsett, hogy bezárják a repteret: végleg vagy időlegesen, a téli szezonra. Ezt az információt azonban Dragovácz Márk, a Pécs–Pogányi Repülőteret Működtető Kft. ügyvezetője és Csizi Péter, Pécs alpolgármestere is cáfolta.
---------------------------------------------------------------
Így szavaztak olvasóink nyáron:
Ön szerint mit kellene tenni a pogányi reptérrel?
-Hosszabbítsák meg a kifutót, és jöjjenek a fapadosok: 38%
-Legyen regionális reptér, ahhoz fejleszteni sem kell, és működhet: 43%
-Adják el: 7%
-A fapadosok évente százmilliókba kerülnének Pécsnek, bontsák le, vessék be sóval: 6%
-Ha veszteséges is, működtessék így ahogy van, szükség van rá a helyi gazdaságnak: 6%
---------------------------------------------------------------
A forgalom 2011-ben
Az év első 9 hónapjában 1600 felszállást regisztráltak a reptéren, ez körülbelül a tavalyinak megfelelő szám. A nemzetközi repülések száma érezhetően csökkent, köszönhetően az elhúzódó gazdasági válságnak. A forgalom hetven százalékát továbbra is a sport-, kikapcsolódási és gyakorló célú repülések teszik ki.
A mentő-, üzleti célú repülések további 15–20 százalékot jelentenek, és a maradék az utasszállító charterjáratok, melyek viszont az utasok 25 százalékát szállították. A charterjáratok telítettsége meghaladta a 93 százalékot, és az ezekből származó bevételek elérték a 10 millió forintot, ami az összbevétel 15 százaléka.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
Szavazás eredmény
Ön mire használná a repülőteret?
- Repülőmodelleket reptetnék, azoknak nem rövid a kifutó 4.09%
- Megnyitnám az autósport előtt: gyorsulási versenyre és driftelésre ideális 18.37%
- Repülőjáratokat szerveznék. Politikusoknak, csak odaútra. 65.31%
- Hagynám lepusztulni és kiadnám filmdíszletnek 5.11%
- Átpakolnám ide az Expo Centert, hátha együtt megvennék 7.15%
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 66 hozzászólás érkezett-
66. Kaktusz08 2011. október 24. 13:04
zoltan138-nak
Egy kicsit jobban kellene tájékozódni a hazai reptereket illetően! A péri reptér (LHPR) évek óta nyereségesen működik és a vidéki repterek közül a legnagyobb a nemzetközi művelet száma! -
65. Rob001 2011. október 23. 14:10
Szerintem merjunk eloszor kicsiben almodni ! Nagy repterekre fapados jaratok inditasa iszonyatos penz lenne ,tetszet a Heathrow :D otlete , oda nem is igazan engednek fapadost ! Szerintem is charter jaratok inditasa lenne a leg esszerubb , turista , vagy turista felvevo helyekre , NAGY nemzetkozi utazasi irodak altal !Menetrend szerinti gepek mas nagy varosokba szerintem eselytelen , foleg nagy repterekre , az emlitett kolcsegek miatt ! Kis nemzetkozi repterek talan ..
-
64. artúr2 2011. október 23. 12:06
Én is azzal értek egyet, hogy fapados járatokat kell indítani, azokba az országokba ahová nagyobb igény van. Pl. Görögország, Horvátország, Róma, vagy csak a munkavállalók kedvéért, akik, mondjuk Németországban dolgoznak. A külföldi diákok akik itt tanulnak, biztos szívesen vennék a repülőjáratot.Nem beszélve arról, hogy, ha Bp-re megyek a Ferihegyi reptérre, többe kerül a vonatjegy, mint maga a fapados repülőjegy. Nem szabad veszni hagyni. Ki kell adni bérbe, vagy meghirdetni eladásra.De üzemeltetni kell!
-
63. keszkenyos 2011. október 23. 12:03
Tisztelt tombostas!
A Horvát légitársaság vezetőség, jönni fog Pécsre a Dubrovnik,Split,Zagreb járatokkal kapcsolatban tárgyalni.
Várhatóan négy charter járat fog indulni a nyáron Pogányból.
Aki futó hosszabításról már írtam, de mégegyszer, Minden szakmai szempont szerint rossz irány,és felesleges.
A reptér élete a regionalis repules pecs Facebook oldalon elérhető. -
62. mecsekkecsek 2011. október 23. 11:03
Megkő Tóni!!
Árulja már el az 5000 Ft-os transzfer elérhetőségét! Megköszönném!! -
61. Goldman Armand 2011. október 23. 06:51
51.
"Londonba ki kell menni majd onnan vissza kell jönni mert Európa legmesszebbi pontja Magyarországtól."
Hm. Érdekes.
Akkor a 'fél életét reptereken eltöltő' kolléga szerint (legalábbis abban az irányban) Reykjavik (Izland) mégis mi volna? -
60. zoltan138 2011. október 23. 00:06
Magyarországon eddig egyetlen vidéki repülőtér se tudott még csak önfenntartóan se üzemelni. Sármellék se, pedig Hévíz és a Balaton miatt Budapest után az ország második turisztikailag leglátogatottab körzete. A pécsi reptér építése annak idején az autópálya hiánya miatt indult; ma kész az aranyáron épült M60-as, ami az ország messze legalacsonyabb kihasználtságú autópályája. Repülőtérre költeni évi százmillót, amikor már helyi buszokra se futja és a város gyakorlatilag csődben van, a butaság csimborasszója. Aki a pécsi reptérben pénzt lát, csak rajta: tegye be a pénzét (a sajátját !) vegye meg, vagy bérelje ki és sok sikert hozzá ! Csak ne a pécsiek zsebéből akarja megszerezni rá a pénzt megemelt adókkal, ahogy a Városháza most tervezi. Adóemelés helyett a reptér tulajdonjogát jelzálogként át kell engedni a hitelező bankoknak, csináljanak vele amit akarnak, a város pedig ilyen módon is igyekezzék csökkenteni a fennálló adósságát !
-
59. tombostas 2011. október 22. 23:18
Nyaranta miért nem indulhat Pécsről akár charter-járat Splitbe, Máltára, görög szigetekre (nemcsak Korfura), tehát felkapott turista-helyekre?
Miért kényszerülünk a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőterünkre bumlizni Pécsről?
Vagy eljutni valahogy Bécsbe, hogy onnan repüljünk tovább.
Hosszú távon elkerülhetetlen a pogányi kifutópálya hosszabbítása.
Nem mellesleg elkeserítő látni, hogy mennyire nincs élet a Pécshez közeli repülőterünkön.
Jó lenne már valami látványos javulást elérni. -
58. Tüke71 2011. október 22. 19:54
Megerősítem.
A fapadosok nem ingyen szállnak le egy-egy helyen. A Wizz Airnak támogatást nyújtó Temesvári Reptér is várhat vizsgálatra.
A Ryanair reptérről reptérre járkál.
Jelenleg nincs is Magyar desztinációja. -
57. keszkenyos 2011. október 22. 19:27
Sajnos üzleti számokat nem közölhetek itt, de a fapados járatért éves szinten százmilliós nagyságrendben kéne a városnak hozzájárulást fizetni, plusz a légitársaság határozza meg, mennyiért vesszi az üzemanyagot,(nincs haszon rajta, de a költségeket az állam felé fizetni kell), valamint semilyen reptéri szolgáltatásért nem fizetnek, de azokat kötelező biztosítani (pl csomagkezelés).
Ebből következően a reptérnek nincs bevétele, de a kiadás marad - sőt az utasforgalommal arányosan növekszik, mert a biztonsági és egyéb kiszolgálás kötelező.
Ha egyéves viszonylatban veszteséges a fapados, akkor gondolkodás nélkül továbblépnek - lásd a Sármellékről Eszékre váltó légitársaság...
(és azért várjuk meg a következő évre az Eszéki menetrendet is)
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Rátgéber László | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









