Németországban és Norvégiában népszerű a pécsi oktatás
Mik ezek?
XMíg korábban azért csak-csak felkaptuk a fejünket, ha az ábécében előttünk idegen nyelven kérték a fél kiló kenyeret, ma már a szemünk sem rebben egy-egy ilyen esemény láttán. A Pécsi Tudományegyetem (PTE) ugyanis évről évre több külföldi tanulót fogad.
– Számos előnye van annak, ha a határon túli diákok tanulnak az egyetemünkön – közölte dr. Bódis József, a PTE rektora. – Az első anyagi természetű: amelyik karon sok a külföldi, ott a bevétel is több, amely elsősorban stabilitást, másodsorban fejlesztési lehetőségeket jelent. Ezen felül az idegen nyelvű képzések mind-mind egy-egy kapu Európa felé: ezzel is jelezzük, hogy a Pécsi Tudományegyetem egy valóban európai intézmény. Összességében tehát az mondhatom: ezzel valójában mindenki jól jár.
Németországban népszerű a pécsi oktatás
Ahogy keretes írásunkból is kiderül, a legtöbb idegen nyelvű képzés az Általános Orvostudományi Karon folyik, így értelemszerűen itt van a legtöbb diák is: a tavaly év adatai szerint összesen 1619 külföldi tanulója volt a Pécsi Tudományegyetemnek, s ebből 1263 járt az orvosira. Az országok szerinti bontásban nincs sok meglepetés: a legtöbb diák (488) Németországból érkezett, a második helyen Norvégia áll (204), míg a bronzérmet Románia érdemelte ki – a 101 tanuló jelentős része valószínűleg határon túli magyar. Idén 747 új külföldi hallgatója lesz a pécsi intézménynek – legalábbis ennyi hallgatót vettek fel az egyetemre. A növekvő hallgatói létszámra a PTE lapja, az Univ Pécs is felkészült.
– Évek óta jelennek meg angol nyelvű cikkek a lapunkban – tudtuk meg az újság főszerkesztőjétől, Harka Évától. – Korábban csak egy negyed oldalt hagytunk az angol írásoknak, már ez egy teljes oldallá nőtt. A diákoktól folyamatosan kapunk visszajelzéseket: örülnek annak, hogy rájuk is figyelünk, velük is foglalkozunk. Így egyre inkább úgy érzik: ők is ugyanolyan diákok, mint a magyarok.
Idegen nyelvű képzések
Pszichológia alapszak (angol)
Ápolás és betegellátás alapszak (angol nyelven)
Orvosi laboratóriumi és képalkotó diagnosztikai analitikus alapszak (angol nyelven)
Gazdálkodási és menedzsment alapszak (angol nyelven)
Orvosi biotechnológia mesterszak (angol nyelven)
Master of Business Administration mesterszak (angol nyelven)
Vezetés és szervezés mesterszak (angol nyelven)
Általános orvos osztatlan szak (angol és német nyelven)
Fogorvos osztatlan szak (angol és német nyelven)
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Szalagavatók | napi menü | Traffipax | Felvételi 2012 | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Való Világ 5 | Olcsó receptek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Biczó Bence | Bódis József | Csizi Péter | Hárs József | Hoppál Péter | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Németh Zsolt | Páva Zsolt | Polics József | Rátgéber László | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Forró és tartalmas téli levesek
A hidegben áldás egy tányér gazdag leves. Téli leveseink közül válogattuk a legfinomabbakat!









