Omlásközelben a dunaszekcsői löszfal - veszélyben lehet a hajózás is

Mik ezek?
XÚjabb omlás előjeleit vették észre a szakemberek a dunaszekcsői löszfalon - értesült a Dunántúli Napló. Fábián Szabolcs, a PTE Természetföldrajzi Tanszék adjunktusa érdeklődésünkre elmondta, hogy a tavasszal megjelent repedések 20–25 centiméterrel szélesebbek lettek, s a földtömeg 25–30 centiméterre függőleges irányban is elmozdult. A szóban forgó terület harmadakkora, mint a 2008-ban leomlott rész.
Annyi bizonyos a szakértők szerint, hogy a folyamatnak omlás lesz a vége, hogy mikor, az viszont bizonytalan. Fábián Szabolcs kifejtette, a suvadás mértékét befolyásolja az időjárás alakulása és a Duna vízállása is. A korábbi csuszamlás lefolyását figyelembe véve néhány hónap múlva várható komolyabb földmozgás. Hozzátette, a repedés „kifutása” is bizonytalan. Nem tudni, mekkora lesz a partoldalról a Duna irányába elmozduló földtömeg, a jelenség veszélyeztethet-e további lakóházakat, befolyásolhatja-e a dunai hajóforgalmat. Mindenesetre az már most látszik, hogy a megroggyanó földtömeg újabb szigeteket épít a Dunában a part közelében.
Lakóépületek az omlásközeli állapotban lévő löszfal alatt - a képek a szeptemberi ellenőrzéskor készültek (fotó: Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság)
A védelmi bizottság kedd délután tartott szemlét a helyszínen. Faller János, Dunaszekcső polgármestere ezt követően úgy fogalmazott, egy nem lakott telket nyilvánítottak veszélyesnek, egyéb óvintézkedésre nincs szükség, de természetesen folyamatosan figyelik a fejleményeket. Mindemellett jó hír, hogy a csuszamlás fékezését szolgáló beruházásokat nem kell leállítani.
Szeptember közepén volt a legutóbbi bejárás
A szakértők havi rendszerességgel ellenőrzik az omlásveszélyes dunaszkcsői területet. Mint arról Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság honlapján legutóbb a beszámoltak, szeptember 15-én az önkormányzat műszaki főmunkatársa és a Pécsi Bányakapitányság geológusa is részt vett egy tervezett helyszíni bejáráson a Várhegyen, a Szent János hegyen és az általuk közrefogott Sáncárokban.
A bejárás során megállapították, hogy a lakosság védelme és a zavartalan dunai hajózás szempontjából azonnali beavatkozást igénylő esemény az előző bejárás (augusztus közepe) óta eltelt időszakban nem történt. A szakértők megállapítása szerint a terület továbbra is a várható nagymozgás előtti időszakában van. A várható rogyásos suvadás mértéke, területi kiterjedése jelenleg nem beazonosítható, mivel a frontszakadás nyomvonala csak részlegesen mutatkozik meg - zárta jelentését a Oláh Tibor polgári védelmi alezredes, kirendeltségvezető.
Már évek óta reped, szakad, omlik a hegy
Az első repedések 2007 őszén jelentek meg a Várhegyen. Ezt követően 2008. február 12-én a hajnali óráktól kezdődően indult el az omlás, amellyel mintegy félmillió köbméter föld zuhant a Dunába. A suvadás legintenzívebb szakasza körülbelül hét óra alatt zajlott le. A jelenség utolsó óráiban kezdődött meg a hegy lábánál a dunai félsziget kiemelkedése, amelynek látványos képződési szakasza körülbelül öt órán át tartott.
Az omlás során senki sem sérült meg, egy hétvégi ház megsemmisült, három megrongálódott. (Néhány nappal később viszont egy fiatalember leesett a hegyoldalról, és kórházba került, ez a baleset azonban nem függött össze az omlással.)
Két év múlva, 2010 márciusában felszíni, úgynevezett szőnyegcsúszások alakultak ki, több köbméternyi föld omlott részben lakóházak udvarára.
2010 júniusában ismét mozgott a föld, százötven köbméter zuhant nem lakott részekre, majd idén április 4-én a már leszakadt részektől délre újabb repedések keletkeztek. A területet lezárták. Már ezt megelőzően elkezdték a mélyszivárgók kialakítását.
Új tervek kellettek
A védekezési munkálatokra korábban 353 millió forintot nyert el a falu: a hegy belsejéből a vizet elvezetni hivatott úgynevezett mélyszivárgókat, valamint támfalat is építenek. A munkálatok elkezdése előtt, még tavasszal át kellett alakítani a terveket, miután a bányakapitányság arra hívta fel a figyelmet, hogy az esetleg várható, nagyobb földmozgások kárt tehetnek a tervezett támfalban és a mélyszivárgókban is. Végül a támfalat áttervezték, a mélyszivárgókat pedig részben másutt alakították, alakítják ki.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Rátgéber László | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!









